Minek. – Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Azt hiszem, a próza műfaj talán legnehezebbike a novelláskötet. Egy regénynek kicsit mindig könnyebb dolga van: megszerettetni és meggyűlöltetni magát is valahogy egyszerűbben megy neki. Kritizálni, ismertetni, felmagasztalni, vagy sárba tiporni meg pláne könnyebb egy regényt: milyen az elbeszélő, van-e … Minek. – Darvasi László: Isten. Haza. Csal. részletei…

A minimalista – Hazai Attila: A maximalista (és más írások)

A tragikusan fiatalon, mindössze negyvenöt éves korában elhunyt, már életében kultikus rangra emelkedett szerző a Magvetőnél megjelent posztumusz kötetét olyan neves pályatársak gondozták, mint Garaczi László, Németh Gábor, és a szerkesztő, Berta Ádám. Ennek ellenére, a recenzens bevallja, aggódással vette … A minimalista – Hazai Attila: A maximalista (és más írások) részletei…

Lassú természet – Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok?

A Miért távolodnak a dolgok? című kötet idén jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Természetét tekintve lassú, egyébként meg novelláskötet. Tizenhét novellát olvashatunk benne, melyek közös főszereplője a csendes, maga-magát emésztő, a világ dolgait illetően kissé bizonytalan, és többnyire meglehetősen … Lassú természet – Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok? részletei…

Emlék-képes-könyv – Zsámboki Mária: Tűnő árnyékom közepében

Ébren vagyunk vagy álmodunk? Emlékezünk. Fotóalbumot lapozunk. Minden emlék megmozdul. Nagyon is ébren vagyunk. A nagymama kertjében. Anya napozik, apa örökre lelép. Vörheny égeti a bőrünket, kicsik vagyunk a hatalmas, nehéz paplan alatt. Körbefon a súlyos magány, és a nehéz … Emlék-képes-könyv – Zsámboki Mária: Tűnő árnyékom közepében részletei…