Mitől lett Lydia néni ekkora genyó? – A szolgálólány meséje, harmadik évad

Mindvégig a kegyetlen és elhivatott Lydia néni karaktere kínálja a legérdekesebb “csemegét”. Egyszerre taszít és tesz kíváncsivá, ugyan, hogy a fenébe lehet valaki ekkora rohadék? Mitől lett Lydia néni ekkora genyó? – A szolgálólány meséje, harmadik évad részletei…

A végtelenbe örökre – Utazók

Abban a jövőben, amikor az emberiség már javában gyarmatosítja a Világegyetem élhető bolygóit. Ezekre a helyekre eljutni azonban a jövőben sem olyan egyszerű: annyi bizonyos, hogy bevett gyakorlat már a hibernálás, így utaznak az Avalon űrhajó utasai is, mind az ötezren. Plusz a kétszázötvennyolc fős személyzet. Mintegy 120 évig kell siklaniuk a jövőjük felé, és már harminc évnyi álmon túl vannak, amikor egy meteordarab átüti a védőpajzsot, ami eleinte kisebb, majd egyre komolyabb működési zavarokat okoz. A végtelenbe örökre – Utazók részletei…

Istennek is kellhet néha – Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten

Még csak a szívünkre sem kell tenni a kezünket, hogy bevalljuk, ha bárki elénk állna azzal a szöveggel, hogy ő Isten és éppen lelki válságot él át, legalábbis bolondnak gondolnánk. Jó esetben persze megpróbálnánk valamiképpen segíteni a szerencsétlennek, például elküldenénk … Istennek is kellhet néha – Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten részletei…

Vannak dobozok, amiket ki kell nyitni – Ménes Attila: Bihari | Katona József Színház

Mindnyájunknak vannak titkaink, amiket gondosan elzárunk a külvilág elől és sokszor ez pontosan jól van így. Nem kell minden titkot megfejteni. De nemcsak személyes rejtegetni valóink vannak, léteznek nagy közös titkok is, amikről egyszerűen nem beszélünk, vagy ha igen, akkor … Vannak dobozok, amiket ki kell nyitni – Ménes Attila: Bihari | Katona József Színház részletei…

Családi legendárium – Forgách András: Élő kötet nem marad

Egyszerre érdekes és megható könyv Forgách András nemrégiben a Jelenkor Kiadónál megjelent kötete, az Élő kötet nem marad, amit jobb híján talán akkor is hívjunk dokumentumregénynek, ha nem feltétlenül az. A dossziét a mai napon 48 sor és 79 lapszámmal … Családi legendárium – Forgách András: Élő kötet nem marad részletei…

Megölni Han Solót! – John Williams: Star Wars 7. The Force Awakens Soundtrack

John Williams ősz fején babérkoszorú, több mint kétszáz nagylemeze, ötvennél több díja ki tudja hány vitrinben fér el, hiszen csak Grammy-díjból 22, Oscarból 5 szobrocskát birtokol. E ragyogó pályafutásnak azonban nem a legutóbbi Ébredő erő filmzene a csúcspontja. A miértekhez … Megölni Han Solót! – John Williams: Star Wars 7. The Force Awakens Soundtrack részletei…