Az előre bejelentett gyilkosságok anatómiájáról – Závada Pál: Egy piaci nap

Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani. Hogy innentől fogva nem óv meg semmitől, ha szörnyülködve befogom a szemem. Ezzel a két mondattal kezdődik Závada Pál Egy piaci nap … Az előre bejelentett gyilkosságok anatómiájáról – Závada Pál: Egy piaci nap részletei…

Mégiscsak vagyunk – Bartis Attila: A vége

Bartis Attila tizennégy év után jelentkezett új regénnyel, és talán nem túlzok akkor, amikor azt írom, ez volt 2015 legtürelmetlenebbül várt megjelenése, már ami a kortárs magyar próza iránt érdeklődő olvasóközönséget illeti. Sokan vártuk, és sokat vártunk ettől a regénytől, … Mégiscsak vagyunk – Bartis Attila: A vége részletei…

A minimalista – Hazai Attila: A maximalista (és más írások)

A tragikusan fiatalon, mindössze negyvenöt éves korában elhunyt, már életében kultikus rangra emelkedett szerző a Magvetőnél megjelent posztumusz kötetét olyan neves pályatársak gondozták, mint Garaczi László, Németh Gábor, és a szerkesztő, Berta Ádám. Ennek ellenére, a recenzens bevallja, aggódással vette … A minimalista – Hazai Attila: A maximalista (és más írások) részletei…

Vissza(igazolás) a feladónak – Debreczeny György: Tértivevényes csillagok

Sírjak vagy röhögjek? – kérdezhetjük magunktól Debreczeny György verseit olvasva, esetünkben a Tértivevényes csillagok sok kollázs-, montázs- vagy akár Facebook-posztból született versét. A válasz szerencsére megvan: is. Debreczeny Györgyöt többek között a szó-, mondat- és képzettársítás mestereként ismerjük, közösségi oldalakon … Vissza(igazolás) a feladónak – Debreczeny György: Tértivevényes csillagok részletei…

Csak a gyermekek sírnak – Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

A 89. évében járó Harper Lee életében egyetlen regényt jelentetett meg – mostanáig. A Ne bántsátok a feketerigót! folytatása a Go Set a Watchman, aminek felbukkanása és kiadása több mint érdekes. A kézirat nemrég került elő az írónő széfjéből. Idézzük … Csak a gyermekek sírnak – Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! részletei…