Ja, még valami! – Benedek Szabolcs: Beatles vágatlanul

Hogy mi érdekes a Beatles-ben 2017-ben? Gyakorlatilag minden, különösen akkor, ha nem önmagában álló dologként vizsgáljuk, hanem a rendkívül széleskörű kapcsolatrendszerével, külső és belső problémáival, családi-baráti viszonyaival, politikai környezetével együtt – ahogy szerencsére Benedek Szabolcs teszi. Ja, még valami! – Benedek Szabolcs: Beatles vágatlanul részletei…

Reklámok

Istennek is kellhet néha – Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten

Még csak a szívünkre sem kell tenni a kezünket, hogy bevalljuk, ha bárki elénk állna azzal a szöveggel, hogy ő Isten és éppen lelki válságot él át, legalábbis bolondnak gondolnánk. Jó esetben persze megpróbálnánk valamiképpen segíteni a szerencsétlennek, például elküldenénk … Istennek is kellhet néha – Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten részletei…

A brutális bukás után – Ménes Attila: Folyosó a Holdra

Sokan gondolják úgy, hogy menthetetlenül lefelé tartunk egy szellemi, erkölcsi, anyagi lejtőn, aminek előbb-utóbb kegyetlenül rossz vége lesz. Ménes Attila továbbmegy, nála nem az a kérdés, hogy az apokaliptikus pusztulás bekövetkezik-e, vagy hogy mikor, hanem az, hogy mi lesz utána. Illetve az sem: a … A brutális bukás után – Ménes Attila: Folyosó a Holdra részletei…

A futballkishatalom – Két könyvről: Az első aranykor. Legendák legendáriuma

Amikor ezeket a sorokat írom, a belgák ellen a nyolcaddöntőben elszenvedett 4–0-ás verességgel éppen hogy véget ért a legújabb kori magyar futball-láz, mikor is egy ország trikolórba öltözött, tömegek vonultak az utcára, és olyanok is elkezdtek odafigyelni a piros-fehér-zöldben feszítő … A futballkishatalom – Két könyvről: Az első aranykor. Legendák legendáriuma részletei…

Minek. – Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

Azt hiszem, a próza műfaj talán legnehezebbike a novelláskötet. Egy regénynek kicsit mindig könnyebb dolga van: megszerettetni és meggyűlöltetni magát is valahogy egyszerűbben megy neki. Kritizálni, ismertetni, felmagasztalni, vagy sárba tiporni meg pláne könnyebb egy regényt: milyen az elbeszélő, van-e … Minek. – Darvasi László: Isten. Haza. Csal. részletei…