Ecce homo – mondtuk már olyan sokszor (hol Madách, hol Goethe, hol Pilinszky, hol Beckett, hol Nádas kapcsán), hogy most már tényleg arra gondolunk, minek ezt rojtosra csépelni, gyerekek.  Igen, hülyék vagyunk, önzők és ostobák, az életünk hiábavaló, de ki nem tudja ezt még, ki akarja ezt megint, újra meg újra, elolvasni, meghallgatni, eljátszva látni, hiszen elég ha csak belenézünk a tükörbe reggelente… Aztán mégis elolvassuk, mégis meghallgatjuk, mégis megnézzük, és rájövünk, hogy ha van valami ebben az életben, amit nem szabad elfelejteni, amire újra és újra emlékeztetni kell önmagunkat, akkor éppen ez az.  Hogy emberek vagyunk. Se többek, se … Sajátos rendezési igény – A budapesti Örkény Színház Peer Gynt előadása a POSzT-on részletei…