Félvarázs – Mozart: A varázsfuvola

Gyerekkoromban elvarázsolt egy könyv.  Az egyik barátnőmtől kaptam kölcsön, és a mai napig emlékszem a borítójára. Delfin sorozat, világoskék borítóalap, az elején négy gyerek van valami homoksivatagban, az előtérben egy arab emberrel. A szerző Edward Eager amerikai író, akitől ugyan soha többet nem olvastam semmit, de a történet, ami arról szólt, hogy a gyerekek által talált (?) amulett csak a kívánságok felét teljesíti,és amivel igencsak sok galibát okoz, sokat foglalkoztatott. Érdekes írói ötlet, meg kell hagyni, hiszen a világ dolgait nem lehet úgy félbevágni, mint egy almát vagy egy szelet csokoládét. Emlékszem, már gyerekként is problémáztam azon, hol egy kívánság, … Félvarázs – Mozart: A varázsfuvola részletei…

Képmutatók cselszövése – Bulgakov és Füge

Gondoltam, itt az ideje, hogy Fügét mutassak nektek. Már csak azért is, mert június 30-án Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése című drámáját láthatjátok a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös előadásában, Szikszai Rémusz rendezésében. A … Képmutatók cselszövése – Bulgakov és Füge részletei…