3×3 – Három író három-három könyvet ajánl karácsonyra

Három írót kértünk arra, hogy három-három mondatban ajánljon a figyelmetekbe három, szívéhez közel álló könyvet. Nem feltétlenül 2019-es megjelenésekre koncentráltunk, a fő szempont az volt, hogy a könyv még beszerezhető legyen, így akár karácsonyi ajándékötletnek is használhatjátok.

Pungor András, Benedek Szabolcs és Berta Ádám válaszolt:

Pungor András

Cserna-Szabó András: Sömmi

Gurulnak a fejek, lubickolnak a vérben, senki sem ártatlan, Rózsa Sándor meg a többi betyár erősen akarnak, még ha az az ördögtől való akarás is. Cserna-Szabó szövegfolyama hajdanvolt díszleteket, holttesteket sodor magával, közben gyanítjuk, akár egy Tarantino-filmben, semmi sem úgy volt, ahogy eddig tudtuk.

Totth Benedek: Az utolsó utáni háború

Ebben a disztópiában nincsen semmi, csak életutánzatok meg romok, bombák, gépfegyversorozatok, Molotov-koktélok. Repülők kóvályognak felettünk és egy szaros lyukban sem érezhetjük biztonságban magunkat. Persze jön valaki. Mert mindig jön, akivel nem lesz könnyebb elviselni az apokalipszist, hiszen emlékeztet arra, ami valaha emberi volt.

Gyurkovics Tamás: Migrén

Spielmann hős volt, aki Auschwitzból negyven gyermeket kísért haza a láger felszabadulása után. Spielmann cinkos volt, Zwillingsvater, vagyis az ikerfiúk kápója, aki a hírhedt náci orvos, Mengele elé kísérte a kiszemelt gyerekeket. Hogy melyik is volt ő valójában? Gyurkovics Tamás kipontozza a választ, Spielmannját gyötrő migrén kísérte a halhatatlanságba.

 

 

Benedek Szabolcs

Romsics Ignác: Magyar rebellisek (Helikon)

Az anekdota szerint Mária Terézia úgy honosíttatta meg nálunk a krumplitermesztést, hogy előrelátón betiltotta azt. Persze ez csak urban legend, valójában az ellenkezőjéről volt szó, a királynő a lakosság élelmezésgondjait enyhítendő rendeletben szólított föl a burgonya termesztésére, de a sztori ettől még szépen rávilágít a lázongó magyar néplélekre. Megszokhattuk már, hogy Romsics történelmi tanulmányai egyszerre hitelesek, alaposak, tudományosak és olvasmányosak, a szakma mellett a széles közönségnek is íródtak, ebben a könyvében viszont az az újdonság, hogy ezúttal nem csak a fő szakterületének számító 20. századot veszi górcső alá, hanem a pogánylázadásoktól kezdve a parasztfelkelőkön és a hajdúkon át 1956-ig végignéz a nyakas és lázadó magyarokon – akik nem mellesleg fontos figurái vadregényes históriánknak.

James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán (Park)

A szocializmus idején divat volt nálunk egyes klasszikus kalandregények ifjúsági regénnyé való transzponolása, ami nem egyszer csonkítással és lebutítással járt. Ez történt többek között Karl May könyveivel, vagy éppenséggel a Drakulával is. Na meg Cooper indiánregény-sorozatával, amelynek Az utolsó mohikán az első kötete, oly módon, hogy ez született meg elsőként, Cooper később megírta az előzményét és a folytatásait, a siker pedig nem volt véletlen, hiszen talán az első amerikai nagyregényről beszélünk, amelynek most jött ki először magyarul a teljes, csonkítatlan szövege.

Szajbély Mihály: Csáth Géza élete és munkái (Magvető)

Harminc éve jelent meg először Szajbély Mihály Csáth-életrajza, akkor még könnyen lapjaira hulló zsebkönyv formájában, hamar szétkapkodták, és később is csak elvétve bukkant föl az antikváriumok kínálatában. Az új változat bővebb és ennek megfelelően vaskosabb, illetve remélhetőleg tartósabb is annál, Csáth halálának centenáriumára jött ki. Egyszerre monográfia, pályarajz, korrajz és műelemzés, a régi, lassan hömpölygő, olvasmányos életrajzok jól bevált hagyományait követi – Csáth-fanoknak nyilván kötelező darab, de ahogy mondani szokás, mások is haszonnal és élvezettel forgathatják.

 

 

Berta Ádám kicsit hosszabban válaszolt három mondatnál:

Berta Ádám

 

Tommy Orange: Sehonnai

Tommy Orange könyve így kezdődik:

„Volt egy indiánfej, egy indián feje, egy fejdíszt viselő, hosszú hajú indián fejének rajza, melyet ismeretlen művész készített 1939-ben, és amelyet az amerikai tévékben mutattak műsorzárás után egészen az 1970-es évek végéig. Úgy nevezték: indiánfej monoszkóp. Ha bekapcsolva hagytad a tévét, hallottál egy hangot 440 hertzen – amihez a hangszereket hangolják –, és láttad azt az indiánfejet, amit olyan körök vették körül, mint a fegyverek célkeresztje. A képernyő közepén volt egy olyasmi, mint a céltábla közepe, koordinátaszerű számokkal. Az indiánfej efölött volt, mintha csak elég lenne kicsit felemelni a fejed, és a célpont máris a célkeresztbe kerül.”

Ami ezután következik, indiánregény, de nem pont úgy, mint ahogy gyerekkorunkban megszoktunk, amikor az ágyon hasalva két nap alatt kiolvastuk Az Ezüst-tó kincsét. Felnőttünk, és az indiánregények is felnőttek. A világ pedig rohamosan változott meg. Ezért az oaklandi őslakosok leginkább csak botorkálnak a más arcát mutató tájban, és egyre fogynak a fogódzóik: otthontalanok lettek. Pow-wow azért még ma is van. És olyankor felöltik régi viseletüket, eljárják hagyományos táncaikat. Egy napra minden más lesz. Csakhogy nem úgy más, ahogy gondolnánk.

Sally Rooney: Normális emberek

Nevelődési regény valahol az Y és a Z-generáció határvidékén. Kisváros és főváros, fiúk és lányok, intimitás és szex. Hogy lehet minderről beszélni? És amikor beszélni kezdünk, mert végre találtunk valakit, akivel lehet, hol kezdődik a normalitás? És hol végződik?

„Figyelj, van valami. Úgy tűnik, nem fogom tudni kifizetni az albérletet itt a városban a nyáron. Marianne felnézett a kávéból. Mi? kérdezte tompán.

Ja. El kell költöznöm Nialltól.

Mikor?

Elég hamar. Talán már a jövő héten.

A lány arca megkeményedett, anélkül, hogy különösebb érzelmet mutatott volna. Ó. Hazamész hát.

Ő akkor megdörzsölte a szegycsontját, kifutott belőle a levegő. Úgy tűnik, igen, felelte.

Marianne bólintott, kissé megemelte a szemöldökét, majd rendezte a vonásait, és a kávéját bámulta. Hát, mondta. Szeptemberben, gondolom, visszajössz.

Connell szeme fájt, amikor lehunyta. Nem értette, hogy történt ez, miért hagyta ennyire félrecsúszni a beszélgetést. Most már késő azt mondani, hogy vele akar maradni, ez világos, de mikor lett késő? Mintha egy pillanat alatt elérkeztek volna ide. Megfordult a fejében, hogy lehajtja a fejét az asztalra, és sírva fakad, mint egy gyerek. De inkább megint kinyitotta a szemét.

Igen, felelte. Nem hagyom félbe az egyetemet, nyugi.

Szóval csak három hónapra mész el.

Aha.

Hosszasan hallgattak.

Nem tudom, mondta Connell. Akkor te, gondolom, másokkal is akarsz majd találkozni, nem?

Végül olyan hangon, amelyet Connell végképp ridegnek érzett, Marianne azt felelte: Persze.”

Mucha Dorka: Puncs

A támogatott kapcsolatokról annak is van véleménye, akinek nincs. Öreg pasiba tuti nem lehet beleszeretni. Vagy mégis? A fiatal lány biztos csak a pénz miatt van az öreg fickó mellett. Befogja az orrát, és akkor úgy. Vagy mégsem? Mucha Dorka könyve ráadásul egy tanár-diák kapcsolatot mutat be, a diáklány nézőpontjából, irodalmi igénnyel. Magyar minimalista próza. Kihagyhatatlan.

„A lábam zsibbad, nehezen mozdulok. A homlokom hasogat, mintha szét akarna repedni a fejem. Szatén ágynemű, rajtam csak fehérnemű. Egy újabb szállodai szoba, a szag a szomszédból jön. Valaki van a fürdőben, a csapból folyik a víz, fogmosás. A cipőmet a sarokba dobtam.

Amikor már kényelmesen ültünk az asztalnál, titokban levettem a magas sarkút. Úgyse látja senki – gondoltam, és az este végére valószínűleg megőrültem volna a fájdalomtól. A tanárom mellettem, karját a székem háttámláján pihenteti. Nem mert átkarolni, de így mégis olyan volt, mintha történne valami. Jelezte a másik kettőnek, hogy ő meg én együtt vagyunk. Az egész kapcsolatunk abból áll, hogy kínosabbnál kínosabb helyzetekbe hoz.

Szemben velem ül egy élénkvörösre festett, gondosan vasalt hajú lány. Fiatalabb nálam, de nem tudom eldönteni, hogy hány évvel. Hatalmas a melle, de komolyan. Hiába van rajta zárt ruha, nem segít szerencsétlenen. Viviennek hívják. A vén fasz mellette, Gábor, egyfolytában fogdossa a combját, alig várja, hogy szobára menjenek. Kétszer annyi idős, mint Vivien. Sőt. Az orránál van egy bibircsók, anyajegy, vagy nem tudom mi, de emiatt nagyon nehéz a szemébe nézni, miközben beszél. Idegesen vihog, harsányan rángatózva, sorban mondja a szar, hímsoviniszta vicceket.”


Osszátok meg velünk ti is ötleteiteket a Facebookon! »

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.