14 országban több mint 2800 vers az utcákon – Ez volt a Posztolj verset az utcára! 2019-ben

Évről évre nagy készülődés előzi meg április 11-ét, a magyar költészet napját nálunk. 2014-15-ben még a közösségi oldalakon igyekeztünk nyomon követni a Posztolj verset az utcára!-mozgalom képeit, de látnunk kellett, hogy ez lehetetlen. 2016 óta (Pál Tamásnak hála) már saját oldala van az akciónak* (*mi is ez? gerilla street art? performansz? – ahogy tetszik, az bizonyos, hogy a világ legnagyobb költészeti akciója), térképpel, képfeltöltéssel, sőt időkapszulát is készíthetünk magunknak és a közösségnek a következő évre.

Ahogy minden évben, idén is elkészítettük a válogatásvideót, amelybe most egy-két meglepetést is csempésztünk. Mindig nagy kihívás 5 percben megpróbálni összefoglalni az egész eseményt, legszívesebben minden képet megmutatnánk, de hát éppen arra van a posztoljverset.hu – ahol évről évre megőrizzük a feltöltött képeiteket.

ITT van tehát a 2019-es VIDEÓ:

Most is csak azt mondhatjuk, amit korábban szoktunk: Köszönjük nektek, hogy együtt ünnepeltünk! Legyen így jövőre is!

 

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.