Általában nem húzunk szigorú határvonalat a naptári évek között, de mi is kihasználjuk az alkalmat egy kis összegzésre. Idén visszanyúltunk a már hagyománynak nevezhető “öninterjúhoz”, amikor a Gittegylet.com ilyesmire kapható szerzőit kérdezi – ezúttal a tavalyi utolsó és az idei első kulturális élményeiről – a Gittegylet.com.
Mi volt az utolsó könyv, amit 2018-ban olvastál?
@birschalma (Gulya István): Utoljára tavaly Cholnoky Viktor összegyűjtött műveit és Barabási Albert-László: A képlet című művét olvastam. Egyiket sem fejeztem még be.
Cholnoky alig ismert író. Novelláiban kocsmai és kisvendéglős beszélgetések során szomorú, de a legmélyén mégis remény- és hittel teli világkép rajzolódik ki. Hatalmas tudással és műveltséggel találkozunk olvasása közben, talán ő volt az utolsó magyar író, aki nem blöffölt. Olvasáshoz nem árt idegennyelv-szótár és lexikon (a wikipédia is megteszi), mondatai és képei gyönyörűek és egyediek.
A Barabási-könyv pedig borzasztóan érdekes módon veszi górcső alá, hogyan lesz vagy lehet valaki sikeres. Tudományban, művészetben, sportban – bármiben. A könyv egyik legfontosabb megállapítása: a teljesítmény (hogy valaki jó, illetve kiváló abban, amit csinál) a siker szükséges (alap-) feltétele, de önmagában nem elégséges. Sőt sikert teljesítmény nélkül is el lehet érni, ha azon ismertséget/világhírnevet és pénzkeresetet értünk.
@zizabella (Alexovics Ingrid): Az utolsó könyv, amit 2018-ban befejeztem, Zana Ágnes: Mit mondjak, hogyan mondjam? című kötete. Ez nem szépirodalom, de nagyon hasznos és nagyon tisztességes könyv a pszichológus-antropológus tollából. Hasznos, mert olyasmikről van szó benne, ami az élet végi beszélgetésekben segít, és tisztességes, mert nem rejti el ennek az időszaknak a nehézségeit.
A könyv számomra azért volt fontos olvasmány, mert bár még nem voltam ilyen helyzetben, segített felismerni a saját szorongásaimat, melyek napfényre kerülve már nem tűntek se érthetetlennek, se elviselhetetlennek. Feltétlenül ajánlom olvasásra mindenkinek, hiszen a halállal (egy szeretett családtag, barát elvesztésével, saját halálunkkal) ma nem segít szembenézni semmi, a kultúra régi, támogató rituáléi eltűntek, újak pedig egyelőre nem alakultak ki.
@Nat (Szeifert Natália): 2018 utolsó napján fejeztem be Misima Jukió Az Aranytemplom című regényét (Erdős György fordítása). Az utóbbi években foglalkoztat a japán irodalom (a nyelvet is elkezdtem tanulni), ezen belül a XX. századi és a kortárs japán regény különösen érdekel, ennek pedig ellentmondásos, de megkerülhetetlen alakja Misima Jukió. Őt igyekeztem közelebbről is megismerni, a magyarul elérhető művein és az életrajzán keresztül. Az Aranytemplom az egyik legismertebb műve, amely a híres kiotói templom porrá égésének/felgyújtásának fiktív története, egy egyes szám első személyű elbeszélő, a buddhista papnövendék szemszögéből.
Mit láttál 2018-ban utoljára moziban/színházban?
zizabella: Színházban alig voltam tavaly, moziélményem viszont sok jó akadt.
Ezek közül feltétlenül kiemelném Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, illetve Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című izgalmas alkotását. Mostanában nagyon sok kellemes csalódás ér a mozikban a magyar filmeket illetően: igényes, átgondolt, izgalmas megoldásokat látok korunk nyomasztó mindennapjainak tolmácsolásában.
Nat: A tavalyi évem szinte színház- és mozimentesen telt, inkább sorozatokat néztem, nem is a legfrissebbeket, így a Westworld első évada volt számomra nagy felfedezés (a másodikat kevésbé szerettem).
Kiemelkedő színházi élményeim között tartom számon az Örkényben látott Anyám tyúkja 1.-t (A magyar irodalom kötelező versei). Kicsit félve ültem be rá (a nagyobbik lányommal), nem igazán tudtam elképzelni, miként működhet a versmondás közel három órán keresztül úgy, hogy egyikünk se unja, de működött. A színészek csodálatosak voltak, a közönség nem kevésbé, a jól ismert szövegek hatása is hozzájárult az élményhez. Bátran ajánlom középiskolásoknak is, s onnan felfelé mindenkinek. Az is nagyon tetszett, hogy kaptunk a versekről egy címgyűjteményt, el is tettem emlékbe. A 2 óra 45 perc egy szünettel pedig egyszerűen elröpült, nem sok, nem hosszú, nem unalmas, tervbe vettem a második részt is.
birschalma: Utolsó mozis filmélményem A 64-es betegnapló és a Ragadozó városok volt.
Az előbbi egy regényből lett dán (“skandináv”) krimi, egy trilógia harmadik darabja (Fácángyilkosok, Palackposta), a történetben igazán nagy rejtélyek (és így megoldások) nincsenek, viszont a két főkarakter nagyszerűen kidolgozott. Miattuk mindenképp megéri megnézni a filmet, amely egyébként inkább a tévébe való, mint mozikba.
Ellenben nagyon látványos – és “hallványos” – a Ragadozó városok. Viszont kusza és túlzsúfolt. A kevesebb több lett volna – így sajnos még várat magára egy igazán lebilincselő steampunk-mozi.
Színházban utoljára a Centrálban láttam a Henry Lewis, Jonathan Sayer és Henry Shields szerzőtrió Ma este megbukunk című komédiáját (fordította: Baráthy György, színpadra adaptálta: Barkovics György). A kétórás viccfolyam csalódás, mert egy vidéki kisszínház nonstop bukdácsolását nézni, miszerint ami egy előadásban el tud romlani, az el is romlik, fárasztó. Kizárólag a helyzetkomikumra építő darab tkp. a fenti monstre viccre épít, semmilyen vagy alibi történettel, nulla jellemmozgásokkal. Ezért bár minden szétesik, kiég, felrobban és eltörik, nincs benne dinamika. Jók a színészek – ki ne szeretne és tudna műkedvelő balfácánokat alakítani -, klassz a díszlet, pontosan működik a “káoszgépezet”, de egy erős élményhez ez kevés.
Mit nézel meg először moziban vagy színházban 2019-ben?
Nat: Moziban még tavalyi filmeket nézek, ha nagy ritkán eljutok, ma láttam például a Bohém rapszódiát. (A Mr. Robot óta Rami Malek-rajongó is vagyok.) Színházba idén főleg a Szkénébe tervezek menni, sok minden van a repertoárjukon, amit még nem láttam és érdekel, például a Woyzeck.
zizabella: Január 4-én néztem meg Pécsett a Varsói elégia című darabot Tompos Kátya főszereplésével (karácsonyi ajándék). Nagyon örülök, hogy eljutnak ilyen előadások vidékre is.
Ami a mozit illeti, 2019-ben is főleg az Apolló moziban fogok filmeket nézni (Pécs), mert szeretem ezt a barátságos kis művészmozit, és szeretem a filmkínálatukat. Egyelőre csak egy konkrét filmet néztem ki jövő hétre, a Bolti tolvajok című japán alkotást.
birschalma: Idei első filmélményem több is volt (egymás után több filmet szoktam megnézni): Űrdongó (összességében pozitív véleményem van róla) és az Aquaman (amely nem tetszett, de a főhős miatt végig tudtam nézni). Tervezem, hogy bepótolok olyan fontos, tavaly év végi magyar hiányokat, mint a Ruben Brandt, a gyűjtő, Az Úr hangja és a Rossz versek, amelyektől sokat várok. Színházban pedig Háy János-darabokat tervezek megnézni.
Mi az első 2019-es könyv?
birschalma: Idén a Barabási-könyvet folytatom olvasni.
Nat: Most éppen (meglepő), de Misima Jukiót olvasok, az Egy maszk vallomása című regényének régi és új fordítását hasonlítom össze, ezzel párhuzamosan Ibusze Maszudzsi a hirosimai atomtámadásról szóló regényét, A fekete esőt. De persze rengeteg könyv tornyosul mellettem/előttem, ezért (is) várom, hogy a sajátom írását befejezzem, azután egy pihenőidőszakot tervezek, amikor sorra elolvasom őket. Viszonylag kevés új kötet van ebben a toronyban (az antikváriusok álma vagyok tulajdonképpen), vár rám több Mándy-kötet, amelyekhez az évforduló kapcsán jött meg a kedvem, és még sok japán szerző, utóbbiak között azért friss megjelenés is akad.
zizabella: 2019-ben az első könyv, amit olvasok, Szvoren Edina Verseim című kötete. Nekem a szerző munkáit olvasni mindig komoly kihívás, valamiért nem érzem magaménak a világot, amit mutat, bár azt el kell ismernem, hogy kiválóan ír. De van olyan, hogy valakinek nem én vagyok a megfelelő olvasója, ezzel nincs is semmi probléma. Viszont az új évre sok könyvet terveztem, Krusovszky Dénesét feltétlenül, de itt pihen a polcomon Terézia Mora regénye is, és ha igaz, megjelenik Darvasi László családregénye, amire már most nagyon fáj a fogam.
GITTEGYLET 