15 másodperc horror

Horrorfilm negyed percben? Ez egy átlagos tévéreklám idejénél is rövidebb idő, mégis, mit lehet ebből kihozni? A harmadik 15 Seconds Horror Film Challenge bizonyítja, hogy nagyon is sokat.

A kihívás ötlete, amit akár nyugodtan nevezhetnénk online filmfesztiválnak is, Adrew J. D. Robinson filmes, producer fejéből pattant ki 2015-ben, és azonnal világszerte nagy érdeklődésre tett szert. Nem véletlenül. Az idei – pontosabban tavalyi -, 2017-es felhozatalban jobbnál jobb ötletek valósultak meg a horrror minden műfajában a hentelőstől a végtelen nyomasztásig.

A zsűritagok top10-listái alapján alakul a díjazás.

2017-ben a 3. helyet Derek Bensonhaver Free Fallin című mikro-horrorja kapta. Valószínűleg azzal nyerte meg a döntnököket, hogy a közhelyes zuhanás-álomból a legtöbbet hozta ki, szó szerint:

A 2. hely szintén őt illette, ezt nem egészen értjük, valójában egy geg a Daddy Daugther Day:

Az 1. helyezettel viszont tökéletesen egyet lehet érteni, rémület rózsaszínben, Daniel Limmer Emma című alkotása:

Mi is választottunk kedvencet, a nyomasztó vonalból az egyik legjobb Sahzad Ali Paradox című munkája, ami a zsűrinél 5. helyre fért be:

És kedveltük még a 19. helyezettet, az arccserélős appal szórakozó lányokat, pedig nem is tudtuk, hogy ez az alapító alkotása – Making Faces:

+1, hogy jól aludjatok. Matthias Streicher tökéletes kisfilmje. Good Night:

Itt találjátok a TOP20 listát.

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s