14 országban csaknem 2000 vers az utcákon a magyar költészet napján – Ez volt a Posztolj verset az utcára! 2017-ben

Évek óta lepjük meg magunkat és egymást versekkel a magyar költészet napján az utcákon, tereken, sőt intézményekben. Tavaly óta egy közös térképre is feltesszük a posztokat, így virtuálisan együtt ünnepelünk, láthatóak vagyunk egymás számára, bárhol is éljünk a világon.

Így volt ez idén is, a versgerillák 14 országban posztoltak magyar verset április 11-én, 226 településen, közel 500 költőtől.

De ezek csak a számok.

Ami mögötte van, az valami más. Számunkra mint szervezők számára, akik valójában nem is szervezzük, inkább csak összefogjuk az eseményeket, teret adunk a közös ünneplésnek, benne van ebben az a készülődés, amit már a megmozdulás előtti hetekben tapasztalunk, a versolvasók munkája és mulatsága, örömmel nézzük, hogy hányan hányféleképpen építették az életükbe a költészet napi versposztolást. Vannak iskolák (nagyon sokan!), ahol ez már rendszeres program, csapatmunka, szórakozás, egész műsorok épülnek a posztolás köré-mellé, vannak, akik családi programmá tették, vannak párosok és páratlanok, egész gerillacsapatok, akik ezen a napon megmutatják nekünk a kedvenc verseiket. Mert a vers mindig előkerül, ha valami fontosat szeretnénk mondani, nem igaz? 🙂 Az utcai verselés egy olyan ünnep lett, ami végre nem elválaszt, hanem összeköt minket.

Mindezt, a hagyományokhoz híven, idén is egy videóban próbáltuk összefoglalni – a teljesség igénye nélkül, de a hangulat megidézésének és megőrzésének szándékával. Aki hallja, látja, adja át!

A térképet böngészhetitek egész évben itt: http://www.posztoljverset.hu

Jövőre ismét együtt!

Advertisements

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s