On ne se fait comme cadeau que sa perte

A Terepjárók című csoportos kiállítás finisszázsára gyűlt össze négy költő, akik már csak a dátum (Március 15.) miatt is, de egyébként is rendhagyó felolvasást tartottak. Egy UFO volt a moderátor, aki az Univerzum 12 pontba sűrűsödött pillanatnyi lényegét transzformálta forradalmi lendülettel, majd a szép számmal összegyűlt nézőközönség közé dobta csillagpor-szamizdatjait, megállás nélkül sugározva magából a semmit, a nulla alapú algoritmus anti-pulzálását. Eztán a háttérbe húzódott, és Damien Bonneau belekezdett magyarul írott szabadversébe. Damien a dadaizmus mezején szedi a virágokat, ebből szórta a szirmokat a földön heverő szamizdatok közé. Álljon itt egy részlet bizonyságul:

Ha a kórom holdja túl nagy:
1. a kemény köröm
2. a töredezett köröd
3. a berepedező köre
4. a halvány körünk
5. a sárgás körötök
6. a benőtt körük
Korombetegségei. Sokan nem tudják, hogy a jelentéktelennek tűnő opálosodás – bizony bomba. De ha elterjed, fájdalmat, énkoromvesztést is okoz, népbetegségnek számít, minden harmadik ember érintett.

Majd Franck Fontaine folytatta franciául. Egy klasszikus középkori szöveget olvasott fel, – Danse macabre du petit Bâle (Basel) –méghozzá a legrégebbi verziót. Ez maga a Haláltánc, melyből azóta is merítenek, mint inspirációs forrásból. Korábban utcaszínházak adták elő, a százéves háború, a pestisjárvány idején íródott, misztikus, hátborzongató, síron túli szöveg. Az est ideje alatt a galéria kiállította közös munkájukat, melyet Damien két lomtalanításból nyert műszaki rajza, valamint Franck egy szürrealista mondatszerkezetben megfogalmazott gondolata tette egységessé. A címe Honölőtüske.

Mesterházy Fruzsina olyan, mintha öt ember lenne, újságíró, költő, programszervező, színész, roppant aktív és hatékony. Azt gondolnám, hogy ennyi elfoglaltság mellett nincs ideje elmélyülni, ám az esten felolvasott két verse másról tanúskodik. Nagyon erős hangulatú mondatai egy mélytengeri lélekbúvár tapasztalatait idézik, aki minden vasárnap fel tudna hozni egy igazgyöngyöt. Fel is hozza, megmutatja a Napnak, majd visszaengedi bölcsőjébe.

Ekkor egyetlen intésére felpattantak a zárak. A következő intésre kinyíltak a lakásajtók. A harmadik intésre a lakók kiléptek a folyosókra és kettes sorokba rendeződtek. A karnagy az alsóbb emeleteken élőket átvezényelte a felső emeleti lakásokba, míg a fentiek levonultak. Mindeközben egy szó, de egyetlen köhintés sem hagyta el szájukat.
(Mesterházy Fruzsina: A karnagy érkezése, részlet)

Tolvaj Zoltán egy átváltozás előtti Hulk, süt belőle az erő, mely egy selyemhernyó érzékeny szálaival van sokszorosan átkötözve. Mondatai jégtörők, pontosak, kíméletlenek, mindennemű illúziótól megfosztottak. Jelen sorok írója abban a szerencsében részesült, hogy hozzájutott az esten Zoltán új kötetéhez, a Fantomikerhez. Karcol. Mélyen. Áraszt és sugárzik. Tolvaj stílusosan a Nemzeti Dal című versével nyitott:

A pap az újszülött fejét négy masszív csavarral összefogva két deszkalap közé helyezi. A maják civilizációja nagyban hasonlít az aztékokéhoz. A szív kitépése az élő testből szinte gyermeki örömöt szerez nekik, akár a japánoknak a cseresznyevirágzás.

Wow, bakker. A hangulat eztán is közvetlen maradt, az UFO elmondta, honnan ismeri a költőket, felidéztek valós és valótlan múltbéli eseményeket, elábrándoztak a jövőn – valószínűleg a Living Gallery nyitottságának köszönhetően a társművészetek nagyobb hangsúlyt kapnak, folytatódik tehát a költészeti megmozdulás sorozat.

Az est végén a közönség összefirkálhatta a költőket, hazavihette a 12 pontot, valamint rétegzetten gazdagodott lelkét, ami lássuk be, csak az Univerzum valutájával mérhető.