Minden kedden este vár a Mersz Klub – Szabad felolvasás, undorgrund műhely

MerSZöveg címmel indította útjára a Mersz Klub szabad felolvasós irodalmi műhelyét. Mostantól minden kedden rátok is számítanak, számítunk!

A nyolcadik kerületben egy pincében klub működik, az egykori Merz Ház szellemi utóda, underground, vagy Mersz-szóhasználattal undorgrund műhely, találkozóhely, könyves- és kincsestár… szóval sok minden egyben. Számos rendezvénynek ad itt otthont a két házigazda Falcsik Mari és Lantos László (Triceps) – talán emlékeztek, hogy a 2015-ös évzáró bulinkat ott tartottuk, ami a hely első eseménye volt, és amit azóta is emlegetünk 🙂 – most pedig eljött az ideje a szabad felolvasásoknak, vagy ha divatosan akarjuk mondani open readingnek.

Az első MerSzöveg június 14-én este volt. A 19:00 órára meghirdetett kezdésben az a legjobb, hogy 20:00 órakor még egyáltalán nincs az ember elkésve (sem lekésve semmiről), illetve elkésve semmikor sincs, bármikor lehet érkezni és távozni, ugyanakkor „a világhír garantált”.

De mi is ez? Idézzük az első meghívó szövegét:

Minden kedden felolvashat, aki tud, mer vagy akar.
Várjuk kezdő tireXek és haladó dinoszouruXok remekműveit.
Lehet líra, próza, dráma, szépirodalmi fordítás.
Saját munka vagy másé, de max. 10 percben.
Kötetben publikált munkák kizárva, kivéve, ha tegnap jelent meg.

Felkért csoportok: a Kertünk, a Gittegylet, a Revolúció, a Pesti Séta alkotói + a Mersz barátai.

Az első menetben felolvastak: Borsos József, Brenner Zoltán, Debreczeny György, Frideczky Katalin. Abody Rita, Gulisio Tímea, Lantos Ábel, Ménes Attila, Syporca Whandal, Szeifert Natália, Triceps, Ürmös Attila

Az est hangulatát (legalábbis az első részéét) ezzel az ál-noire képsorral igyekeztünk megragadni:

A Merszbe nem csak felolvasni érdemes eljönni, hanem ha úgy tartja kedvetek, hallgatni is. Ménes Attila például indítványozta, hogy beszélgessünk az elhangzó szövegekről – ami az estek egyik távlati célja lenne -, majd hazament aludni. Így mennek a dolgok, úgyhogy mi csak biztatni tudjuk minden olvasónkat, szerzőnket, barátunkat, jöjjön el keddenként ide:  Mersz Klub, Budapest VIII., Csobánc u. 10. (szuterén utcai helyiség, vasajtóval – ami általában nyitva van, ha nincs nyissatok be!)

Felolvasási szándékotokat jelezhetitek a Mersz Facebook-oldalán vagy nálunk

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.