90 éve, 1926. június 3-án született a beat-nemzedék legnagyobb hatású költője Allen Ginsberg. Leghíresebb versét az Üvöltést saját hangján hallhatjátok itt, illetve elolvashatjátok eredetiben és magyarul is, Orbán Ottó fordításában.

Irwin Allen Ginsberg 1926. június 3-án született Newarkban (New Jersey), a Columbia Egyetemen tanult, majd utazni kezdett, keresztül-kasul bejárta a világot, irodalommal, keleti filozófiákkal foglalkozott, számtalan különböző munkát végzett, megtapasztalta és tanulmányozta a tudatmódosító szerek hatásait. Az 1950-es években ismerkedett meg és kötött barátságot többek között William S. Borrougsszal és Jack Kerouackkal, a később beat-Bibliának is nevezett Úton című regény írójával, amelynek eredeti változatát csak mindkettőjük halála után adták ki.

Howl (Üvöltés) című verse 1955-ben jelent meg először San Fraciscoban a Howl and Other Poems című antológiában, magyarul pedig 1967 óta olvashatjuk.

HOWL – Allen Ginsberg előadásában:

Üvöltés – Orbán Ottó fordítása

Carl Solomonért

I

Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan lemeztelenedett éhezőket,

a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét áhítozva

angyalfejű hipstereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz fűződő hajdani égi kapcsolatért,

kik nyomorúság és rongyok és üres tekintetű, intelligens pofájú cigarettázás a lassú dzsessz városainak csúcsain átlebegő hidegfolyóvizeslakások természetfölötti sötétjében,

kik lemeztelenítették agyvelejüket az Ég előtt a Földfeletti alatt és megvilágosult lélekkel mohamedán angyalokat láttak a bérházak tetején tántorogni,

kik hideget sugárzó szemekkel járták végig az egyetemeket, Arkansast és Blake-fényű tragédiát hallucináltak a háború tudósai között,

kiket kirúgtak az akadémiákról, mert bediliztek és obszcén ódákat közöltek a hirdetőtáblák üres ablakain,

kik trikóban és gatyában kuporogtak a borotválatlan szobában, papírkosárban égetve el pénzüket és figyelve a falon keresztül áradó Terrorra,

kiket tökön rúgtak mikor Laredón át New Yorkba igyekeztek vissza egy adag marihuánával,

kik tüzet kajáltak a betintázott szállodákban vagy terpentint piáltak Paradise Alleyben, halált, vagy tisztítótűzként égették törzsüket minden éjszaka

álmokkal gyógyszerekkel és ébredő lidércnyomással, alkohol és faszesz és a végtelen bulizás,

hasonlíthatatlan zsákutcái az elmében borzongó felhőnek és villámok továbbsuhanva Kanada és Paterson pólusai felé, bevilágítva a közbeeső Idő egész mozdulatlan világát,

meszkalin tömörségű hodályok, zöld fa a hátsó udvaron temetői hajnala, boros részegség a háztetők fölött, beszíva repesztés neont hunyorgó közlekedési lámpáinak kiratkatsor falvai, nap és hold és fák rezgése Brooklyn üvöltő téli sötétjében, hőbörgő kukák dörgése és kedves királyi fénye az észnek,

kik a benzedrinnel láncolták magukat a földalattihoz örökös rohanásra a Batterytől a szent Bronxig, míg a kerekek és a gyerekek zaja le nem szállította őket reszketeg bedőlt szájboltozattal roncsolt üres aggyal, melyből minden nagyszerűség elpárolgott az állatkert rémes fényében,

kik minden éjszaka a Bickford büféből kisugárzó tengerfenéki fénybe süllyedtek el és végigülték az állott sör délutánt egy vigasztalan Fugazziból figyelve a balsors reccsenéseit a hidrogén wurlitzerben,

kik hetven órán keresztül pofáztak egyfolytában parktól kégliig kocsmától a Bellevue-ig múzeumtól a brooklyni hídig,

letűnt serege a platonikus társalkodóknak vészkijáratok lépcsőfokairól ablakpárkányokról az Empire State Buildingről a holdról a mélybe ugorva,

karattyolva visítozva okádva suttogva tényeket emlékeket és vicceket és arcátlan pletykákat és kórházak és börtönök és háborúk sokkjait,

teljes intellektusok fénylő szemekkel kiáradva hét nap és hét éjszaka maradéktalan visszaidézésében, hús a Zsinagógának a kövezetre vetve,

kik lekoptak a seholsincs Zen-hitű New Jerseybe és zavaros képes levelező lapok csíkjait húzták maguk után Atlantic City Városi Hivatalától,

elszenvedve a Keleti verítéket a tangeri csont-zenét a kínai migrént kábítószer-elvonókúrán Newark kopár bútorozott szobájában,

kik körbe-körbe járkáltak éjfélkor a vasút mentén töprengve merre menjenek és elmentek és nem hullatott könnyet utánuk a kutya se,

kik cigarettára gyújtottak a marhavagonokban a marhavagonokban a marhavagonokban zötyögve

a havon át a nagyapa éjszakában a magányos farmok felé,

kik Plotinust Poe-t Keresztes Szent Jánost telepátiát és bibáb kabalát tanultak mert a Kozmosz ösztönösen vibrált a lábuk előtt Kansasben,

kik magukban battyogtak végig Idaho utcáin vizionárius indián angyalokat keresve kik vizionárius indián angyalok,

kik azt hitték hogy csak egyszerűen becsavarodtak mikor Baltimore természetfeletti eksztázisban ragyogott,

kik a téli éjfél utcalámpák kisvárosi esőjének ösztönzésére limuzinokba ugráltak Oklahoma kínaijával,

kik éhesen és magányosan csavarogták végig Houstont dzsessz vagy egy jó kúrás vagy fű után szimatolva és követték a ragyogó Spanyolt hogy társalogjanak vele Amerikáról és az örökkévalóságról, reménytelen ügy, így aztán elhajóztak Afrikába,

kik leléptek Mexico vulkánjaiba nem hagyva maguk után mást csak overalljuk árnyékát meg a költészet láváját és hamuját Chicago kohójában,

kik a Nyugati Parton kerültek elő lenyomozva az FBI-t shortban szakállasan nagy pacifista szemekkel sötét bőrükben erős erotikával felfoghatatlan röpiratokat osztogatva,

kik cigarettával égettek lukat a karjukba tiltakozásul a Kapitalizmus narkotikus dohányködje ellen

kik szuperkommunista brosúrákat osztogattak az Union Square-en zokogva és levetkőzve míg Los Alamos szirénái lefújták őket és lefújták aSing-Singet és a Staten Island-i komp is fújt

kik kiáltozva törtek le a fehér tornatermekben meztelenül és remegve más csontvázak gépezete előtt,

kik nyakon harapták a detektíveket és gyönyörködve visítoztak a rabomobilokban nem elkövetett vétkeik miatt hanem önnön vad forrongó pederasztériájuk örömmámorában,

kik térdre rogyva üvöltöztek a földalattiban és farkukat meg kézirataikat lóbálták mikor lecipelték őket a tetőről,

kik szende motorbiciklistákkal baszatták seggbe magukat és sikoltoztak a gyönyörtől,

kik szoptak és akiket leszoptak a tengerészek ezek az emberi szeráfok atlanti óceáni és déltengeri tapizások közben,

kik zsebhokiztak reggel és este a rózsalugasokban a parkok meg a temetők füvében bőségesen telefröcskölve ondóval bárkit, aki a szemük elé került,

kik röhögni próbáltak de csak csuklottak szüntelenül és a zokogásig ingerelték magukat a Török Fürdő válaszfala mögött mikor a szőke és meztelen angyal megérkezett hogy szétszabdalja őket a kardjával,

kik odadobták fiúikat a sors három hárpiájának az egyik félszemű hárpia a heteroszexuális dollár a másik félszemű hárpia kipislog az anya-méhből a harmadik félszemű hárpia nem csinál semmit csak ül a seggén és elnyisszantja a szellem aranyszálait a kézműves szövő székén,

kik eksztatikusan és telhetetlenül párzottak egy üveg sörrel egy nővel egy pakli cigarettával egy gyertyával és leestek az ágyról és tovább folytatták a padlón egészen le a lépcsőfordulóig és elájultak a falnak dőlve az utolsó picsa látomásával és kilőtték a tudat utolsó csöpp gecijét is,

kik nyelvükkel édesgették a napnyugtakor milliószám remegő lány meredő pöckét és begyulladt szemmel ébredtek készen arra hogy nyelvükkel édesgessék a fölkelő napot is, mely meztelen seggeket villant a tóban és seggeket a csűrök alján,

ki kurválkodva ment végig Coloradón a lopott szemeteskocsik miriádjában, N. C., e költemény titkos hőse, Denver bikája és Adonisa – öröm az emlékezetnek a megszámlálhatatlan sok lány akit lefektetett az üres grundokon a vendéglők udvarán a mozik ócska széksoraiban a hegycsúcsokon a barlangokban vagy sovány pincérlányokkal az ismerős útszélen a szomorú alsószoknyaemelgetések és különösképpen az árnyékszékek titkos benzinkút szolipszizmusa, valamint a szülővárosi sikátoroké,

kik elájultak a hatalmas mocskos mozikban átváltoztak álmaikban felriadtak a hirtelen Manhattanre és összekaparták magukat a szívtelen tokajitól másnaposan az alagsorokból és a Harmadik Avenue vas álmainak borzalmaiból és belebotlottak a Munkanélküli Nyilvántartókba, kik egész éjjel vérrel teli cipőikben járkáltak a hóbucka dokkokon és egy gőzzel és ópiummal teli szobába nyíló ajtóra vártak East Riverben, kik nagy öngyilkossági jeleneteket rendeztek a Hudson sziklapadjain berendezett lakosztályukban a hold háborús kék reflektorfénye alatt és fejüket babér koronázta a feledésben,

kik megzabálták a képzelet birkapörköltjét vagy rákot ettek Bowery folyóinak sáros fenekén,

kik hagymával és rossz zenével teli targoncáikkal elbőgték magukat az utca romantikáján,

kik a sötétben lihegve csücsültek a híd alatt összkomfortos láda-lakásukban és klavicsembalót kezdtek építeni,

kik lángokkal koronázva köhögtek Harlem hatodik emeletén a tuberkulotikus ég alatt a teológia narancsrekeszeivel bekerítve,

kik egész éjjel firkálták csűrve és csavarva a sárga reggelben közönséges halandzsa-stancáknak tetsző varázsigéiket,

kik dögöt főztek tüdőt szívet lábat borscsot és tortillát és vegetariánus paradicsomról álmodoztak,

kik hússzállító autók alá merültek egy tojást keresve,

kik lehajították óráikat a tetőről hogy ezzel szavazzanak az Időn túli örökkévalóságra és nap nap után ébresztőórák estek a fejükre az elkövetkező évtizedben,

kik egymás után háromszor vágták fel ereiket sikertelenül, végül is hagyták a fenébe, régiségkereskedést nyitottak, ahol is azt hitték majd megöregszenek, és bőgtek,

kik ártatlan flanellruháikban elevenen égtek el a Madison Square-en az ólmos vers repeszei és a divat vas ezredeinek csatarendbe verődött csattogása és a reklám tündéreinek nitroglicerin visítozása meg a baljóslatúan intelligens szerkesztők mustárgáza között, vagy az Abszolút Realitás részeg taxijai gázolták halálra őket,

kik leugrottak a brooklyni hídról ahogy az valóban megesett és ismeretlenül és elfelejtve sétáltak el a Kínai Negyed síri fényében a kifőzések és a tűzoltókocsik között és még egy pofa sört se tudtak összetarhálni, kik kétségbeesve ordítottak ablakaikban, kiestek a földalatti ablakain, beugrottak a mocskos Passaicba, leugrottak a négerekre, végigbőgték az utcát, összetört borosüvegeken táncoltak mezítláb, darabokra törték a nosztalgikus 1930-as európai német dzsessz gramofonlemezeit, kiitták a whiskyt és beleokádtak a véres vécébe, nyögések és óriási gőzkürtök széllökése a fülükben,

kik a múltak országútjain száguldottak neki egymás áramvonalas-golgotai börtön-virrasztásának vagy Birmingham-stílusú dzsessz átlényegülésének,

kik hetvenkét órát autóztak árkon-bokron át hogy kitalálják nekem van-e látomásom vagy neked van-e látomásod vagy neki van-e látomása mely megfejti az Örökkévalóságot,

kik elutaztak Denverbe és kikészültek Denverben kik visszajöttek Denverbe és hiába vártak kik virrasztottak Denver fölött és merengtek és darvadoztak Denverben és végül elmentek megfejteni az Időt és most Denver itt áll hősei nélkül,

kik térdre estek a reménytelen katedrálisokban egymás megváltásáért fényéért és melléért könyörögve, míg a lélek megvilágította egy másodpercre a kisujja körmét,

kik az agyukat repesztették szét a várakozásban hogy megjöjjenek a meséből az aranyfejű bűnözők szívükben a valóság bájával és édes bluesokat énekeljenek az Alcatrazhoz,

kik visszavonultak Mexikóba egy szokás rabjaként vagy a Sziklás Hegység gyöngéd Buddhájához bújtak vagy Tangerbe futottak a fiúikhoz vagy a Dél-Csendes-Óceáni fekete mozdonyán dübörögtek Harvardra Narcissushoz Woodlawn sírkertjébe a körbaszásba a sírba, kik elmeorvosi bizonylatokat követeltek hipnózissal vádolva a rádiót és magukra maradtak tébolyukkal a két markukkal meg egy határozatlan esküdtszékkel,

kik krumplisalátával hajigálták meg a New York Városi Szabadiskola előadásain a DADÁ-ról értekező előadókat következésképp a diliház gránit lépcsőin produkálták magukat borotvált fejjel és az öngyilkosság paprikajancsi beszédével sürgős homloklebenyműtétet követelve és akiket ehelyett az inzulin konkrét ürességének metrasolnak villanyáramnak hidroterápiának pszichoterápiának munkaterápiának pingpongnak és amnéziának adtak,

kik kedvetlen tiltakozásképpen csak egy szimbolikus pingpongasztalt borítottak fel sürgősen megbékélve a katatóniában,

és évekkel később visszatértek a könnyeket az ujjakat meg a vér parókájátleszámítva már valóban kopaszon Kelet Őrült városainak megpecsételt végzetű osztályaira,

Pilgrim State, Rockland és Greystone magzatállapotú termeiben pörölve a lélek visszhangjával éjfélkor a magányos padok kőtartományaiban, az élet álma lidércnyomás, kővé vált testek, nehezek mint a hold, anyjukkal, ki végül ……………… és hogy az utolsó fantasztikus könyvet kivágták a lakás ablakán és az utolsó ajtót bezárták hajnali négykor és az utolsó telefont falhoz vágták feleletképpen és az utolsó bútorozott szobából kirámolták a szellemi berendezést az utolsó darabig, egy sárga papírrózsa csavarodott a garderobe-fülkében egy drótfogasra,

de még ez is csak képzelődés, semmi más csak reményteljes töredéke a hallucinációnak, –

ó, Carl, míg te nem vagy biztonságban én sem vagyok biztonságban és te aztán nyakig vagy az Idő mérhetetlen állati löttyében, –

és ki ezért végigfutott a jeges utcákon az ellipszis a katalógus a méter és a rezgő sík alkímiájának hirtelen megvilágosodásától gyötörve,

ki megálmodta és megtestesítette az Idő és a Tér szakadékait egymás mellé helyezett metaforák által és tőrbe ejtette a lélek arkangyalát a két látható metafora közt és összekapcsolta az elemi igéket és melléje helyezte a főnevet meg a tudat gondolatjelét és kibújt a bőréből a Pater Omnipotens Aeterna Deus érzetével,

hogy újraalkossa a szegény emberi próza mértékét és szintaxisát és némán és intelligensen és szégyentől remegve áll most előtted, bukottan mégis lelkéből gyónva hogy összeegyeztesse mindezt a gondolat ritmusával meztelen és végtelen fejében,

az őrült csavargó és az angyali beatnik az Időben, ismeretlenül és mégis ideírva ami még elmondható a halál utáni időben,

és az újból megszületett rózsa a dzsessz kísérteties lepleiben az együttes aranyszarv árnyékában és fújták Amerika meztelen elméjének szenvedését a szerelemért egy éli éli lamma lamma sabaktáni szaxofon sivításába mely végigborzongatta a városokat az utolsó rádióig az élet versének önnön testükből kihasított abszolút és évezredekig jóízű szívével.

II

Milyen cement és alumínium szfinx törte fel koponyáikat és falta fel agyvelejüket és képzeletüket?

Moloch! Magány! Szenny! Utálatosság! Szemétvödrök és elérhetetlen dollárok! Gyerekek sikolya a felüljárók alatt! Fiúk zokogása a hadseregekben! Öregemberek sírása a parkokban!

Moloch! Moloch! Moloch lidércnyomása! Moloch, a szeretetlen! Szellemi

Moloch! Moloch, az ember kemény bírája!

Moloch, az érthetetlen börtön! Moloch, a halálfejes lélektelen fegyház és a keservek kongresszusa! Moloch, kinek épületei ítéletek! Moloch, a háború hatalmas sziklája! Moloch, a meghülyült kormányok!

Moloch, kinek agya csak gépezet! Moloch, kinek pénz folyik az ereiben!

Moloch, kinek tíz ujja tíz hadsereg! Moloch, kinek melle emberevő dinamó! Moloch, kinek füle füstölgő temető!

Moloch, kinek szeme ezer megvakult ablak! Moloch, kinek felhőkarcolói mint végtelen Jehovák állnak a hosszú utcákon! Moloch, kinek gyárai álmodnak és hörögnek a ködben! Moloch, kinek kéményei és antennái megkoronázzák a városokat!

Moloch, kinek szerelme végtelen kő és olaj! Moloch, kinek lelke elektromosság és bankok! Moloch, kinek szegénysége a lángelme kísértete! Moloch, kinek végzete a semlegesnemű hidrogén felhője! Moloch, kinek neve Ész!

Moloch, kiben magányosan ülök! Moloch, kiben angyalokat álmodok! Őrült a Molochban! Faszszopó a Molochban! Szeretetlen és férfiatlan a Molochban!

Moloch, ki korán behatolt a lelkembe! Moloch, kiben testetlen tudat vagyok! Moloch, ki kiűzött a természetes elragadtatásból! Moloch, kinek odavetettek! Ébredj a Molochban! Égből kiáradó fény!

Moloch, Moloch! Hipermodern lakások! láthatatlan külvárosok! csontvázkincstárak! megvakult fővárosok! démoni ipartelepek! kísérteties népek! legyőzhetetlen tébolydák! gránit farkak! monstruózus bombák!

Inukszakadtáig emelik a Molochot az égig! Járdák, fák, rádiók, tonnák! a várost emelik az égig, mely létezik és mindenütt fölénk terül!

Víziók! előjelek! hallucinációk! csodák elragadtatások! elmerülve az Amerikai Folyóban!

Álmok! imádatok! megvilágosodások! vallások! az érzékeny hülyeség egész hajórakománya! Áttörések! a folyón túl! flippek és keresztrefeszítések! elmerülve az áradatban! Magaslatok! Szent Menyegzők! Kétségbeesések! Tíz év állati sikolyai és öngyilkosságai! Elmék! Új szerelmek! Őrült nemzedék! le az Idő szikláiról!

Valóságos szent nevetés a folyamban! Mind látták! a vad szemek! a szent ordítások! Búcsút intettek! Leugrottak a tetőről! a magányba! integetve! felvirágozva! Le a folyamba! az utca közepére!

III

Cari Solomon! Veled vagyok a Sárga Házban
ahol te őrültebb vagy mint én vagyok

veled vagyok a Sárga Házban
ahol különösen érezheted magad

veled vagyok a Sárga Házban
ahol anyám árnyát utánozod

veled vagyok a Sárga Házban
ahol megölted tizenkét titkárodat

veled vagyok a Sárga Házban
ahol nevetsz ezen a láthatatlan nevetnivalón

veled vagyok a Sárga Házban
ahol nagy írók vagyunk ugyanazon a rettenetes írógépen

veled vagyok a Sárga Házban
ahol állapotod válságosra fordult és közölte a rádió

veled vagyok a Sárga Házban
ahol a szellem képességei nem fogadják már be az érzékeny ész férgeit

veled vagyok a Sárga Házban
ahol az utcai aggszüzek melléből készült teát iszod

veled vagyok a Sárga Házban
ahol ütöd-vered ápolónőidnek a bronxi vén kurváknak a testét

veled vagyok a Sárga Házban
ahol visítozol a kényszerzubbonyban hogy elveszítetted a pokolaktuális pingpongjátszmáját

veled vagyok a Sárga Házban
ahol püfölöd a kataton zongorát a lélek ártatlan és halhatatlan és sohasem pusztulhat el istentelen egy felfegyverzett tébolydában

veled vagyok a Sárga Házban
ahol hetvenhét sokk sem téríti vissza lelkedet az űrt keresztező zarándokútjáról porhüvelyébe

veled vagyok a Sárga Házban
ahol elmebajod doktorait vádolod és héber szocialista forradalmat tervezel a fasiszta nemzeti Golgota ellen

veled vagyok a Sárga Házban
ahol szét akarod hasítani Long Island mennyboltjait és fel akarod támasztani eleven emberi Jézusodat az emberfeletti sírból

veled vagyok a Sárga Házban
ahol huszonötezer őrült bajtársad énekli egyszerre az Internacionálé utolsó szakaszait

veled vagyok a Sárga Házban
ahol ágytakarónk alatt átöleljük az Egyesült Államokat és összecsókoljuk az Egyesült Államokat aki egész éjszaka köhög és nem hagy aludni minket

veled vagyok a Sárga Házban
ahol áramütötten ébredünk a kómából a tetők fölött úszó üvöltésére önnön lelkünk repülőgépeinek mert eljöttek ők hogy lehajítsák angyali bombáikat a kórház bevilágítja önmagát a képzelt falak ledőlnek ó sovány seregek fussatok kifelé ó csillag-flitterű sokkjai a könyörületnek az örökkévaló háború elérkezett ó győzelem felejtsd el alsóneműidet szabadok vagyunk

veled vagyok a Sárga Házban álmaimban egy tengeri utazástól csöpögve jössz Amerikán át a műúton könnyek közt kunyhóm ajtajáig a Nyugati Éjszakában

Howl