Kinek a csaja

Tárca

Tudvalevő, hogy a nő a ruhapénznél is jobban örül annak, ha írnak róla. A nő akkor a legboldogabb, ha mondat.

(Darvasi László: A kritikus felesége. Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt?)

Bár Darvasi László írásában a kritikus sanyarú sorsú, irodalomtörténetből kimaradt, más nők által mondhatni kigolyózott feleségéről elmélkedett, talán érdemes erre a korántsem érdektelen kérdésre még egy kis időt szánni. Magyarán arra, kinek a csaja  is legyen az ember.

Mielőtt erre a kérdésre választ adunk, persze érdemes megvizsgálni a motivációt is. Miért akarunk valakinek a csaja lenni? Nem akarunk-e inkább valakinek a múzsája, szerelme, szabadidős elfoglaltsága, hobbija, élete értelme, házisárkánya, szexistennője, kitartottja, háztartási rabszolgája vagy bármi mása lenni? Egyáltalán akarunk-e valakinek a valakije lenni?

Ravasz, fogós kérdések ezek, de vegyük most úgy a játék kedvéért, hogy a csaja alatt nem birtoktárgyat, nem takarítónőt, nem meghágható és elfelejthető nőcskét, nem plátói szerelmet értünk, hanem valami értékkel bíró viszonyulást a női nemhez: tiszteletet, szerelmet, gátlástalan kívánást, értelmes beszélgetéseket, jó vacsorát és hasonló ködös izéket, amikek egyébként így egyszerre talán nem is lehet érezni irántunk, csak egymástól elhatárolt napszakokban, de ez most legyen mindegy.

Ha azonban úgy döntünk, feladva súlyos feminista elhivatottságunkat, hogy a megfogalmazás ellenére is, minden öntudatunk és szakmai sikerünk ellenére is, valakinek a csaja akarunk lenni, akkor nagyon alaposan át kell gondolnunk, hogy kié is legyünk. Jó, hagyjuk ezt a de én szeretem a Jánost, mert olyan kedves, a Pistát, mert jól szeretkezik, a Gézát, mert azt mondta, hogy a drága édesanyjára hasonlítok. Ezt ennél sokkal alaposabban át kell gondolnunk.

Először is, az, hogy kinek a csaja leszünk, bármennyire is meglepi a férfinépet, nem azon múlik, az illető mekkora bicepszekkel bír. Azon se, magas vagy alacsony, kopasz vagy nagy hajú, kövér vagy sovány. Ezeken nem múlik semmi. Egy kósza szexre lehet felhívás egy izmos has, de többre aligha. (Nem kell az álszent jajgatás urak, ez fordítva is így van.)

Aztán azon se sok múlik, kinek mennyi pénze van. Kivéve, ha a nő drága plasztikai műtétekre gyűjt, na de ki ítélné el az ilyen nőt, hisz csak tetszeni akar ő is. Szóval nem, nem a pénzen múlik. Nem mondom, hogy ugranék azonnal, ha valaki azzal indítana, adjak már kölcsön, de ha lenne, tán még adnék is. És tán még a csaja is lennék, mert nekem az ellen sincs kifogásom, hogy kitartsak valakit. (Csak most lehetőségem nincs rá.)

Hát ha nem a pénz és nem a test, akkor mi a fene motiválja a nőket? Nem, nem, a szerelem csak később jön, előbb varázsolni kell. Minden nőhöz varázslat kell. Kinek milyen van. Szerencsére ahány férfi, annyi varázsképesség, így aztán nem kell kétségbe esni, csaja mindenkinek lehet. Sőt. Van, akinek több csaja is lehet, mert sokféle varázsa van. Így lett a világ kitalálva.

Hogy messzire ne menjek, itt vagyok például én. Engem a szavak varázsolnak el. Nem a mondatok, a szavak, így én legszívesebben költők csaja lennék. Nem prózaíróké, mert azt már Darvasi is megmondta, hogy a prózaírók mondataiba nemigen van sansza az embernek bekerülni, hacsak feleségül nem megy hozzájuk.

Egy író felesége mindig tudja, hogy az az okos, ruhátlan nő a férje regényének kétszázadik oldalán csakis ő lehet.

A feleségül menni valakihez és a csaja lenni valakinek viszont egészen más tészta, úgyhogy a regényírókat hagyjuk is másra. Figyelő szemünket viszont vessük a költőkre, mert ha már irodalmi babérokra hajtunk, költők csajának lenni sokkal jobb. Sokkal, de sokkal több ember olvashat rólunk versekben, mint regényekben, és ezerszer jobb lesz a citációs listánk is. Hát idéznek blogokon és esküvői meghívőkön híres szerelmes regényekből? Aligha.

Más a helyzet viszont a szerelmes versekkel. Egy-egy jól sikerült sor, egy-két jól sikerült költői kép keblünk lágy hullámairól és csípőnk kedves ívéről, aztán máris van több száz megosztásunk a Facebookon. Hajam hullámaihoz sárguló búzamezőt illeszt a giccses képek megosztására szakosodott portál, lábfejem kecses ívéhez nálam harminc évvel fiatalabb bakfis képe jár. Milyen jól is van ez így.

Egy költő csajának lenni örök fiatalság, örök csábítás, örök szerelem, örök vágy, örök szenvedély. Az igazi jó hír pedig ebben az, hogy ha a szerelem, a kaland, a viszony (kinek, mi volt) a múlté, a költő új múzsa után néz, minket pedig (szemben a hálátlan drámaírókkal és a csalódott regényírókkal) nem ítél arra, hogy keserű, gonosz vagy elhájasodott nőalakként kísértsük sorait.

Ha tehát halhatatlan szépségre vágyunk, legyünk költők csajai. (Azért előtte esetleg fussuk át az addigi életművet, mert olykor előfordulnak olyan furcsa költők is, akik nem odaadásukban, hanem dühükben írnak. Velük mindenképpen legyünk rendkívül elővigyázatosak.)

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s