A farmeres, bőrdzsekis rock’n’roll stílust virágos ingekkel keresztező flower-power divat, és az androgünbe hajló glam-rock után a nyolcvanas évek új hulláma megteremtette a videoklipeken bájolgó, inges-nyakkendős-öltönyös poprock csillagok új, extravagáns generációját. A szembe lógó tincsek és féloldalas-hajfixálós frizurák visszafogottan ringtak a később vendéglátós hangzásnak titulált Casio szintetizátorok ritmusaira, aki pedig gitáros akart lenni, minimum úgy nézett ki, mint egy fehéringes-selyemkendős kiskakas. Prince ennek a kornak lett ünnepelt sztárja.
Zenéjében megbújt a rock’n’roll addigi három évtizedének sava-borsa, melyet a nyolcvanas évek derékban szűk válltöméses zakójába gyömöszölt, így lökve csúcsra a slágereit, a Kiss-t, a Purple Rain-t és a többit…
A nyolcvanas évek lemezklubjainak elmaradhatatlan kelléke volt a nagy tévéképernyő, jobb esetben projektoros mozgóképjátszó, aminek következménye egy sajátos diszkó-tohonyaság lett: a közönség tánc helyett csak állt, és ezeket bámulta. Már-már ciki volt a csípőt ritmusra mozgatni, mert minden tekintet azon a két tucat videoclipen csüngött, amit a tulajnak sikerült arra a hónapra megvásárolnia. Sheila E tizennégy perces számában legalább annyi izgalom volt, hogy a Dj a harmadik, vagy a hatodik perc után keveri le, a Duran Duran Wild Boyssza pazar volt, de húszadszorra minden képkockájával jóllaktam… majd jött a Bíbor eső, és azt hittem ott halok meg az unalomtól.
Pár évvel később, amikor jómagam is lemezlovaskodtam, a klub poros raktárába zsúfolt nagylemezek között kezembe akadt Prince Around the World in a Day korongja, és rá kellett jönnöm, a videókon villogó piperkőc-imázs mögött jókora tehetség is akad.
Prince Rogers Nelson 1975 óta zenélt, az első komolyabb sikerekbe csak ötödik albumával, az 1982-ben megjelent dupla 1999 nagylemezzel tudott belekóstolni. Utána jött a Purple Rain, ami 1984-ben a csúcsra emelte az énekes-producert és multihangszeres előadót.
Mindig is becsültem azokat a poprock csillagokat, akik a siker csúcsán nem állapodtak meg, és ahelyett, hogy a bevált tervrajzok szerint szabták volna újabbnál újabb slágereiket, inkább kísérletezésbe kezdtek. Az Around the Word in a Day (amellett hogy pl. Bill Clinton egyik kedvenc lemeze, és több millió példányban fogyott) számos kritikusból és rajongóból csalódást váltott ki, mert Bíbor esőt vártak, és helyette fúvósok zuhatagát, törzsi ütősöket meg szaggatott, pszichedéliába csavarodó gitárfutamokat kaptak. Voltak itt Beatleses áthallások a Paisley Park dalon kívül is (Raspberry Beret kontra Strawberry Fields Forever) meg Led Zeppelines sziporkák (Temptation kezdőriffjei), ám Prince lemezein mindig minden valamire hasonlít, hiszen egyike volt az első recikláló pop-rock előadóknak.
Ezért a kérdés inkább az, mit sikerült kihoznia ebből?
És a közönségkedvenc Parade album után (a zenét hozó film megbukott, ám a Kiss című dal hatalmas sláger lett), 1988-ban letette az asztalra minden idők egyik legjobb dupla lemezét, a Sign o’ the Times– t.
Későbbi formációjával, a New Power Generationnel is kiváló érzékkel szörfözött a stílusok között. Ha belehallgatunk például a Diamonds and Pearls nagylemez (1991) első hét dalába, megtapasztalhatjuk a power pop, a rock’n’roll, a soul meg a Prince-re jellemző szilikonos hangzású funky és lassú tánc váltakozását: mindegyik külön világ, mégis összetartoznak: Willin’ and Able
A kilencvenes évek közepe felé Prince úgy érezte, a Warner kiadó korlátozza az alkotói szabadságát, ezért számos pereskedés után 1996-ban szerződést bontott, és részben a saját kiadója, részben az EMI lemezcég égisze alatt megjelentette első olyan albumát, az Emancipation-t, amelyen neve nem szerepel, csak egy szimbólum; ezt sokan szerelem-szimbólumként emlegetik. A sajtóban a T.A.F.K.A.P. (The Artist Formerly Known As Prince; Az előadó akit azelőtt úgy ismertek: Prince) mozaikszóval jelölték ezután munkáit.
Az Emancipation egyébként egyike azon ritka albumoknak amely három korongot tartalmaz, mégsem válogatás, vagy koncert. A rocktörténetben pár ilyen lemez van, például George Harrison első szólóalbuma, az All Things Must Pass (1970), a The Clash 1980-ban kiadott Sandinistája, vagy kelet-Európából a horvát Azra együttes Ravno do Dna (1982) című triplája.
Lemezek sorát jelentette meg ezután a saját ízlése szerint, sokszor a funky és az elektronikus zene kísérletei motiválták, és ez a habitus figyelemreméltó lemezeket hozott, mint például a Musicology (2004), vagy a 3121 (2006). Magyarországon először 2011-ben koncertezett, a Sziget fesztiválon.
Prince 2016 tavaszáig aktívan dolgozott, tavaly jelent meg utolsó albuma, és még javában tartott a Piano & A Microphone Tour nevű koncertsorozat, ám az április hetedikei fellépéseket a Georgia állambeli Atlantában le kellett mondania betegség miatt. Április 15-én állapota rosszabbra fordult, az orvos megállapította, hogy hetek óta küzd az influenzával, pihenést javasolt, de Prince pár nap múlva jelezte, jobban érzi magát. Végigjátszotta a 7-én elhalasztott két atlantai koncertet, azután a Paisley Park Studióban kezdett dolgozni – élete utolsó szakaszában visszatért a Warner lemezkiadóhoz. Itt találtak rá eszméletlen állapotban április 21-én reggel az épületkomplexum egyik liftjében. Tíz órakor a mentőorvos megállapította a halált.
Prince 57 éves volt. Rengeteg lemezt, tucatnyi slágert, pár filmszerepet és néhány profi produceri munkát hagyott maga után. Bár alkotómunkája csaknem 40 évet ölel át, leginkább a nyolcvanas években felnőtt generáció ikonja maradt.
GITTEGYLET 