Kitavaszodott. Áprilisban járunk, az első hónapban a tavaszi napéjegyenlőség után. Ilyenkor halad át a Nap az égbolt Kosnak nevezett szakaszán. Nagy változásokon megy át a természet. A napéjegyenlőség a fény győzelmét jelzi a sötétség felett, és ez a kirobbanó energia jellemző erre az időszakra. Minden újjászületik, a földből új növények törnek elő, ám egyúttal minden születés elválást jelent valami régitől. Ennek az időszaknak egyik jellegzetes meséje A királyfi, aki nem ismerte a félelmet. – Barcza Katalin meseelemzése
A mese kezdetén, már az első szavakból megtudjuk, hogy a királyfi azért indul útnak, mert elunta magát régi helyén. Kalandot keres, változásra vágyik, nagy lendülettel elindul, de semmiféle elérendő cél még nem vezérli. Mégis tudjuk, hogy célra lel majd, hiszen ő a királyfi, tehát ő testesíti meg mindazt, ami az emberben nemes és tiszta, ő az önmagát és az élet titkait kereső belső énünk. És ő elunta a hétköznapiságot.
- Az eredeti mesét itt olvashatod
Így ért el az óriás házához. Az óriás hatalmas erejével félelmet keltő jelenség, ám a királyfit ez nem foglalkoztatja. Csak az érdekli, hogy játszhasson a kertben lévő golyókkal. A golyó saját belső valónk, ezzel szeretne foglalkozni, ehhez szeretne hozzáférni a királyfi. Ám az óriás indulatba jön ettől. „ Ki adott neked erőt ehhez?” Ő csak a nyers testi erőt, a világ anyagi oldalát ismeri, és tisztában is van ezzel. Látja, hogy a királyfi valami többet is birtokol ennél, ezért megbízza a feladattal, hogy hozzon neki egy almát az élet fájáról. Pontos útmutatást is ad, hogyan kell ezt a feladatot megoldani.
Miért nem megy akkor ő? Pontosan azért nem, mert ismeri saját korlátait. Tudja, hogy csak testi funkciók működtetése nem elég egy ilyen feladathoz, ehhez magasabban működő szervezet kell, a királyfié. Ő azonnal útnak is indul, érdekli ez a kihívás. Feltűnő a végtelen magabiztossága.
Én mindenre képes vagyok, amihez kedvem van
– állítja többször, különböző formában. Kissé éretlennek, gyerekesnek is hat, hiszen tapasztalat nem áll még mögötte. Ám megvan benne a legfontosabb, a bátorság az elinduláshoz. Ettől hős máris, ez emeli saját élete főszereplőjévé.
El is éri a csodakertet, ahol vadállatok őrzik az almát. Meg sem rezzennek a királyfi érkeztére, békésen alszanak tovább. Az ösztönélet még mély álomban van, nem okoz a királyfi életében semmiféle gondot. Átnyúlva a karikán leveszi az almát, s a karika, a teljesség szimbóluma, a karján marad. Azonnal érzi is a hatalmas erőt szétáradni magában. S ekkor az oroszlán, az állatok királya fölébredve azonnal uraként kezdi követni őt. Ő a királyfi belső ereje, most már látható, külső formájában.
Visszatérése után az óriás nem csak az almát, hanem a karikát is akarja. Az ezekért való küzdelemben lesz a királyfi legfőbb ellensége a saját tapasztalathiánya. Nem ismeri föl az álnokságot, így belesétál az óriás csapdájába, aki, ha már a karikát nem sikerült megszereznie, kiszúrja a királyfi szemét. Így bolyong hősünk vakon egy szikla peremén, és minden bizonnyal halálra zúzná magát, ha nem támaszkodhatna saját belső erejére, az oroszlánra. Ez a belső erő segíti, hogy megsemmisüljön a csak anyagot érzékelő, primitív lét uralma.
A királyfi viszont nem lát – azaz nem lát az eddigi módon. Ennyi élmény, tapasztalás után törvényszerű, hogy meg kell változnia látásmódjának.
Az oroszlán egy patak partjára vezeti őt, azaz vissza az élet áramlásához. Pár csepp vizet locsol az arcába, amitől kissé rendbejön a szeme, így veszi észre a madarat. A madár a szellemi élet képviselője. A királyfi, amíg az anyaggal való birkózásra figyelt, nem emelte föl egyszer sem a pillantását. Ám most eljött ennek is az ideje. A madár viselkedését figyelve rájön, hogy a patakban az élet vize folyik, s megfüröszti benne arcát. S mikor ezt megteszi, olyan tisztán lát, mint azelőtt soha. Személyiségének fejlődése föntebb lépett, most már nem csak nézi, hanem látja is a világot. Készen áll egy újabb próbatételre.
Indul oroszlánjával tovább, akit azonban a mese most említ meg utoljára. Nem tűnt el, nem veszett el, hanem végleg eggyé vált a gazdájával, a benne lévő erő most már a királyfi sajátja.
Vándorlása során hősünk egy elvarázsolt kastélyhoz ér, melynek kapujában egy átok sújtotta, fekete királylány áll. A királyfi vállalkozik a megváltására. Most azonban máshogy áll az újabb próbatételhez. Eddigi magabiztossága, már-már önhittsége helyett egy jóval árnyaltabb, szerényebb mondattal lát a feladathoz:
Isten segedelmével megpróbálom.
Félelem még mindig nincs benne, de látóköre szélesedésével, tisztulásával együtt jár a világ iránti alázat, s innentől máshogy áll mindenhez hozzá. Ettől a mozzanattól válik ez a mese az újjászületés történetévé is.
Három éjszakán át kell a királyfinak szótlanul kibírnia az ördögök kínzását, s ő megteszi. Képes tehát uralni az érzelmeit, s ezzel megváltja a fekete királylányt, aki fokozatosan lesz egyre fehérebb, míg végül olyan fényessé válik, mint a nap. A királyfi társra talál benne, s egyúttal köröttük minden szabaddá válik. A kastély – életük szimbóluma – megszabadul a varázslattól.
A megküzdésről, újjászületésről, az elindulás bátorságáról szól az áprilisi történet, a Kos havában.
Érdekel a meseelemzés? Itt olvashatsz még párat.
GITTEGYLET 