A magyar költészet napja alkalmából a Jászi Gáléria kiemelt művészeinek versekhez kapcsolódó alkotásaiból válogattunk.
A XX. századi és kortárs magyar és külföldi művészek elsősorban grafikai alkotásaival foglalkozó Jászi Galéria terjedelmes gyűjteménye kiváló képet ad arról, mennyire gazdag az irodalmi és képzőművészeti összefonódások tárháza. Ha az éppen aktuális ünnepre való tekintettel leszűkítjük a kört csupán magyar alkotókra, és a valamilyen formában a magyar költészethez kapcsolódó grafikai munkákra, még mindig egy egész tárlatra való anyagot találunk.
Petőfi Sándor verseihez számos alkotás készült, a János vitéz című elbeszélő költeményéhez Engel Tevan István (1936-1996) grafikusművész munkái között találunk illusztrációkat. Engel Tevan István könyvgrafikusként illusztrálta többek közt Tandeusz Konwicki lengyel szerző Állatemberrém című regényének 1972-es magyar kiadását. Ez a cím ihlette a Jászi Galéria 2011-es ÁLLAT-EMBER-RÉM című tárlatát, ami nagyon is illik a művész humoros-groteszk világához. A János Vitézhez készült grafikákat is bemutatták:
János vitéz
(részlet)
Hát a török basa fia vágtatott ott,
Ölében valami fehérféle látszott.
A fehérség volt a francia királylyány;
Nem tudott magáról semmit, elájulván.
A színes rézkarcairól ismert Gross Arnold (1929-2015) Kossuth-díjas grafikus is egyike a galéria legfontosabb művészeinek, annál is inkább mivel a galéria működése egy Gross Arnold-kiállítással indult. A művész a XX. század közepe táján alakította ki egyéni stílusát: a korábbi fekete-fehér művek helyett innentől kezdve gazdag színezésű, összefogott szerkezetű és finom vonalvezetésű karcok kerültek ki a keze alól. A Jászi Galéria gyűjteményében szereplő Lexikon című rézkarc igazán különleges, úgynevezett emléklapokból összeálló alkotás, és érdemes alaposan górcső alá venni, ugyanis ezen gyűjtötte össze Gross Arnold mindazt, ami számára jelentőséggel bírt a kultúra és a történelem terén.
Például jobb oldalon függőlegesen olvasható egy verssor Petőfi Szeptember végén című verséből:
Elhull a virág, eliramlik az élet.
A mű jobb alsó részén pedig feltűnik Kondor Béla (1931-1972) neve, akivel Gross Arnold szoros kapcsolatban állt. Kondor Bélának már a diplomamunkája is egy lírai alkotáshoz készült, Juhász Ferenc A tékozló ország című verséhez, de Petőfi egyik költeményéhez is készített illusztrációt, melyben megjelenik a kondori ikonográfia egyik jellemző témája, az ember-angyal:
Egy gondolat bánt engemet
(részlet)
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva.
Ezt a Kondor-alkotást a nagyközönség a Jászi Galéria Apokalipszis című kiállításán láthatta 2014-ben. Ha esetleg erről valaki lemaradt, de kedveli Kondor Béla munkáit, vagy szeretne közelebbről megismerkedni a művészetével, akkor erre hamarosan lehetőség nyílik majd: a galéria új, önálló kiállítást tervez a FUGA-ban.
Kondornak a Dózsa-sorozatban szereplő Így jár minden próféta című emblematikus rézkarcához is kapcsolódik egy azonos című, Turczi István (1957 -) vers:
Így jár minden próféta – Kondor Béla áthallás
(részlet)
Elő az állványt, feszüljön vitorla-vászon!
Meztelen modellünk szép mint egy átok.
Pár ecsetvonás és foltos lepedőben
eltűnik a színről, mielőtt felfalnátok.
Így jár minden próféta? Ha csak kerékbe
töretik, hagyján, nem ugat többé holdat,
ám ha követői lesznek s kánonba’ zengik
újra-jöttét, gyorsan fogy a melankólia-oldat.
Arról se feledkezzünk meg, hogy Kondor maga is írt verseket, és az egyik kötetének megjelenése előtt a művész közeli barátja, Nagy László így nyilatkozott róla az Élet és Irodalomban:
Költő és Festő: egy. Ez a megállapítás jóval több, mint a személy azonosítása. Mert Kondor működése kép- és költeményalkotásban valóban azonos ihletettségű, azonos erejű is. Régóta látom, hogy benne a festő és költő nem kiegészíti, hanem föltételezi egymást.
Értekezés a színekről
A fehér gyász-szín,
könnyekkel sós vízzel mosdatott
feketeség.
Karok, combok, a kényes nyak
és holdvilágképű hűs hasak
színe, ahová fejet hajthatsz
szomorúságodban fülelni
A vörös vércsomók, erek
és kiáltozások szép színe.
A vörös csavaros út
a kékbefulladó kék hegyre fel;
és nincsen alatta semmi hegy.
A szürke, mint haldokló
motorok gőze;
lármás és rossz szagú.
A lila szín titkos ösvény
és menetelnek rajt
sárga öltözékben sokan.
Lábuk helyett csizma
s a fejük helyett narancs,
rémülten lángoló narancs.
A barna pedig gömbalakú
és ráncos, mint a Föld nyaka
A zöld meg vékony abroncs;
a tenger ki ne loccsanjon
– az a mérges tenger –
füst, kén és lehellet
ne törjön elő,
amikor az Úristen
vigyázni restell.
(Kondor Béla)
A már említett Apokalipszis kiállításon Kondor Béla műveit Szalay Lajos (1909-1995) Kossuth-díjas grafikus alkotásaival együtt mutatta be a Jászi Galéria. Szalay-kiállítást tavaly is láthattunk a galéria szervezésében és ott is tárlaton volt számos, az irodalomhoz kapcsolódó grafika, például Dosztojevszkij-illusztrációk. Ám a hazai költészet is összefonódik Szalay rajzaival, mégpedig éppen József Atilla révén.
A Magyar Helikon Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1981-ben Juhász Ferenc költő előszavával A Dunánál című József Atilla-kötet, mely a címadó vershez tartalmaz három Szalay-illusztrációt, illetve a borító is Szalay Lajos munkája.
A Dunánál
(részlet)
A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!
A Dunánál
(részlet)
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.
Szalay Lajosnak 1943-ban Szabó Lőrinccel közös kiadványa jelent meg: Szabó Lőrinc–Szalay Lajos: Tizenkét vers – tizenkét rajz. A kötet előszavában Szabó Lőrinc a következőket írta Szalay rajzairól:
Sok művét ismerem, éreztem szuggesztív erejüket, vonalaik és foltjaik szikár, kemény vagy súlyos líráját, a keserű és konok undort a valóságtól és a fájó nyugtalanságot az impressziók álomszerű nyers logikájában, vagy logikátlanságában… A rajzok, melyeket az én költeményeimhez készített, önálló munkák, független változatok egy-egy közös témáról, egy-egy közös élményről.
A szörnyeteg városa
(részlet)
A nagy bérház, ahol lakunk,
nem palota;
álmomban láttam: ez a ház
nagy kőkoponya.
Koponya, egy gonosz óriásé,
halott üreg;
az teszi benne temetővé
a lelketeket.
A galéria gyűjteményében Kosztolányi Dezső verseinek is akad vizuális feldolgozása, például a színes grafikáival híressé vált, és több ízben is az Év Legszebb Könyve díjjal kitüntetett Kondor Lajos (1926-2006) Munkácsy-díjas grafikusművész alkotásai között, aki az 1964-ben megjelent A szegény kisgyermek panaszai című Kosztolányi-kötetet illusztrálta.
Szegény anyám csak egy dalt zongorázik
(részlet)
Szegény anyám csak egy dalt zongorázik.
Egy árva dalt. Azt veregeti folyton,
és megbicsaklik elefántcsont ujja
a fekete-fehér elefántcsonton.
És elfelejti, próbálgatja egyre,
és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre,
mert szállni tudna, szállni és röpülni,
de visszahúzza újra ezer emlék.
Berki Viola (1932-2001) festő és grafikus, aki szintén a Jászi Galéria által képviselt kiemelt művészek közé tartozik az Arany János: Hunyadi Balladák című kötet 1979-es kiadását illusztrálta. A művésznő alkotásairól pedig Nagy László írt gyönyörű verset:
Viola rajzai
Úgy láthatok Violára
hogyha nézek írott képre.
Kitálalva itt a hattyú
feketére sütött vére.
Föltekinte csokros fára,
ahány asszony, annyi szoknya,
cifra zsivány függesztette,
hogy lábukkal harangozna.
Hó nem lehet egymagában,
kormot fújnak rá a kürtök,
csípők, hajak farsangjára
hág a csonka gyász-csütörtök.
Viola a bibliásom,
tábor indul, mennyi lábnyom,
göndör főkön ül Jehova,
ring mint ruganyos díványon.
Tart a menet mindörökké,
megtűzdelve tőrrel, érccel,
fegyverek közt érvelünk mi
az Énekek Énekével.
Higgyük-e, hogy itt a hajnal,
ha jön fölnyitott erekkel?
S fölfordul az üveghintó
nagy kokárda-kerekekkel?
Nyúlfület a holdvilágba,
bölényt a megbontott ágyba,
drámát agyvelőnkre hímez
Viola kezének árnya.
Nagy költőink köréből Ady Endre sem maradhat ki. A Harc a Nagyúrral című verséhez Pituk József (1906-1991) festő és grafikustól találtunk egy illusztrációt a galéria kollekciójában:
A költők és képzőművészek közötti szoros, akár életre szóló barátságokról, illetve a kép és a szó között az idők során a magyar kultúrában létrejött kölcsönhatásról és termékeny összefonódásról még nagyon sokat lehetne írni. Az itt felsorolt példák természetesen csupán egy részét képezik annak, amit a verseskötetek olvasása vagy a kiállítások látogatása során felfedezhetünk ebből a lenyűgöző világból.
GITTEGYLET 