Könnyekig röhögtető és fájdalmasan ismerős a Koronázás című előadás a Púder Galéria és Bárszínházban, Erdélyi Dániel rendezésében. Kis hely, nagy élmény, nem csak negyveneseknek.
Világjelenség, de Közép-Európában kétségtelenül éljük a negyven körüliek (különösen a negyven felé tartók vagy éppen azt betöltők) válságát. Az 1970-es évek második felében született egy generáció, aminek tagjai ma érett(?) felnőttek, nyakig benne a globalizációban, torkig tömve elvárásokkal és kötelmekkel, akik ugyanakkor még egy másik, talán sivárabb vagy zártabb, de mindenképpen lassabb világban születtek. Az élet gyorsulásának közepette nőttek fel, és most itt állnak (állunk) kevés kapaszkodóval, rengeteg kérdéssel, lavíroznak munka és család, megfelelési kényszer és saját vágyaik között. Hogy mennyire nem egyedi a jelenség, azt mindenki tudhatja, ha csak a negyvenes verslavinára gondol vagy azokra a filmekre, amik már néhány éve próbálják a témát körüljárni, sikerrel: folyamatosan önmagára ismerő, lelkes közönségre találnak.
Marek Modzelewsi lengyel szerző darabjában (Pászt Patrícia fordításában) is közelről nézünk szembe a problémával. A ragyogó szereplőgárdának és a kiváló rendezésnek köszönhetően egy pillanatig sem unatkozunk, gondolkodhatunk ahogy belenézünk ebbe a nem is görbe tükörbe, hangosan nevethetünk a helyzeteken és naná, hogy magunkon is. Elragadtatva mondom persze mindezt, a Koronázás igazi felüdülés az alternatív színházak lassú sokkjai között. De ne gondoljunk valami limonádé szórakozásra! A könnyedség csak a felszín.
A produkció intim térben játszódik, a Púder Bárszínház és Galéria kis színháztermében, karnyújtásnyira vagyunk a színészektől, de nem csak ettől tudunk tökéletesen beleérezni, beleilleszkedni a darabba. A narrátor és a közönség legjobb barátja, egyben a főszereplő belső hangja, a Király (Róbert Gábor) azonnal megszólít minket. A darab végéig közvetít nekünk és próbál kapcsolatba lépni a valós énjével – bizony, nincs könnyű dolga -, kiváló ritmusban adagolt kommentárokkal és beszólásokkal.
A pirinyó színpadot egy kétajtós fehér szekrény beillesztésével tették többdimenziós játéktérré, ami hol valódi szekrénybelsőbe, hol bordélyházba, hol falusi lakásba nyílik – ahogy a történet megkívánja. Maciek (Csizmadia Gergely) – a férfi, aki negyven – is innen lép elénk, egy kimerítő szexuális élmény után. Nővel volt (Szabó Erika), de nem otthon és nem a feleségével. Léha nőcsábásznak gondolhatjuk, de az ítélet azonnal enyhül, amint megismerjük a kedves párját.
A házasság
Fejes Rita nagyszerűen hozza a görcsös, hisztérikus, negyven felé közeledő feleség karakterét, aki folyton beszélgetni akar a kapcsolatról – mert azt azonnal érezzük, hogy ez a házasság nem tegnap romlott meg – és még ezen kívül is elég sok mindent akar, együtt töltött időt, figyelmet, de például szopni, na azt nem.
Igen, jól érti a kedves olvasó, a feleség komoly kihívásokkal küzd a hálószobában, pontosabban: nem küzd.
De nem minden a szex
Ahogy kirajzolódik előttünk Maciek, a fiatal orvos alakja, rájövünk, hogy – ahogy már az életben lenni szokott – itt sem csak arról van szó, hogy elégedetlen az otthoni szexszel, ami gyakorlatilag nincs is (hát, ez szopás). Fotós ambíciói vannak, szenvedélyesen fényképez, a jelek szerint nem is rosszul, kiállítás is létrejön a képeiből, mindez azonban rajta kívül igazán senkit nem érdekel, legalábbis a feleségét biztosan nem. Csizmadia Gergely könnyedén szeretteti meg velünk a figurát, ismerősnek érezzük, együttérzünk vele, hol megsajnáljuk, hol meg leszívesebben a narrátorral együtt hülyéznénk le. De hogy lehet valaki negyven évesen egy olyan pályán, ami ennyire nem érdekli? Hát persze:
A család
Az apa is orvos (Szemán Béla), legalábbis volt, amíg vidéki alkoholistává nem lett. Az mindenesetre világos, hogy Macieknek nem lehetett igazi választása. Amikor a szülőfalujába hívják egy beteg nénihez (akin már akkor röhögni kell, amikor megjelenik – Stubnya Béla), találkozunk egy rég láttott, gyerekkori baráttal is (Tóth Máté), az otthon maradt, iskolázatlan, falusi életbe belekeseredő fiúval, aki cinikus irigységgel szemléli a sikeres orvost. Mert fogalma sincs arról, hogy nemcsak a munkájával vív naponta közelharcot, de már jó ideje kínozza a házassági válság is, azon gyötrődik, hogyan léphetne ki az egészből.
Míg végül egyszerűen közli az anyjával (Cserje Zsuzsa), aki a bejelentést egyfelől személyes sértésként éli meg, másfelől ő már az elején megmondta. (Ismerős? Na, ugye.)Az időzítés sosem lehet jó, de most különösen nem az, amikor Maciek nővére (Buza Tímea) tizenhárom év után hazatér Amerikából.
Nem vagy már gyerek!
A Koronázás legtöbbször elhangzó mondata, amellett, hogy Már negyven vagy! – mintha az embert folyton emlékeztetni kéne a korára, sőt mintha minden az égvilágon attól függne, hány éves, és hiába nem gyerek már, mégis folyton mindenki – anyától testvérig – meg akarja mondani, mit tegyen, mit tehet meg. Nem csoda, ha minden és mindenki ezerszeresen vonzó, aki nem vár el semmit – ha ugyan létezik ilyen. Persze, aki olyasmit vár, amit magunktól is meg akarunk tenni, annak nem nehéz megfelelni, nem igaz?
Pergő párbeszédek és rövid, jól elhelyezett csendek előadása a Koronázás, hiteles karakterekkel, az Utolsó Vonal Társulat kiváló színészeivel, ami nagyobb színházban/színpadon is bőven megállná a helyét.
S hogy a „koronázás” tulajdonképpen micsoda, annak mindenki járjon utána maga. Az előadás Facebook-oldalán lehet tájékozódni az időpontokról: fb.com/koronazas.drama
GITTEGYLET 