Vélemény
A fergeteges nyilatkozatháború után most már sajnos nem tudom pontosan, hogy kinek is kellene megköszönni, hogy idejekorán ráirányította a figyelmet az idei Ünnepi Könyvhétre, de bárki is volt, érezze magáénak a hálámat.
Örülök, hogy a nagy hajcihő nyomán talán valamivel kevesebb lesz azoknak a honfitársaimnak a száma, akik korábban esetleg úgy lehettek az Ünnepi Könyvhéttel, ahogy feltételezésem szerint a II. és VII. kerület szegény képviselői, akik a naptárba pillantva értetlenül konstatálták, hogy lesz itt egy ilyen „rendezvény”. Ami önmagában nem is lenne baj, elvégre karácsonyi vásár is szokott lenni, de ez, ez az Ünnepi Könyvhét fedőnéven futó… ne féljünk kimondani: kulturális összeesküvés, ez gyanús. Mi több, fölösleges. Hoz valamit ez nekünk? Nem? Hát akkor, minek?
Nos, megértem az aggodalmat és a felmerülő kérdéseket, úgyhogy néhány hasznos információt szeretnék itt átnyújtani a tisztelt érdeklődőknek.
A ma „könyv” néven ismert és forgalmazott tárgyak egy különleges eljárás, az ún. „könyvnyomtatás” eredményeképpen jönnek létre. Ezt a sokszorosító technikát, melynek során papírra szövegek kerülnek, egy réges-rég halott fickónak köszönhetjük, aki nem fért a bőrébe és aranyműves létére nekiállt nyomdagépet készíteni. Ez az ős-összeesküvő, bizonyos Johannes Gutenberg jól kitalálta a dolgot valamikor 1450 körül, mert lényegében azóta is ezen az alapon hozzák létre a könyveket.
Na de, kik ezek?
Elég sok minden és mindenki kell ehhez a huncut dologhoz, péládul alapanyaggyártó, nyomdász, nyomdagép, terjesztő, szállító… és figyelem: legtöbbször kell hozzá egy szerző is. Szerző mellé még szerkesztő, korrektor, esetleg fordító, kell aztán egy tipográfus vagy tördelő vagy mindkettő, netán egy grafikus, szóval jó sok ember van ebben a buliban, minden ok adott tehát a gyanakvásra.
A félreértések elkerülése végett fontosnak tartom eloszlatni azt az általános tévhitet, hogy a szerzők (pl. írók, költők) halott emberek volnának, akikről csak tankönyvekben találhatunk fekete-fehér képeket.
A megdöbbentő igazság nemcsak az, hogy ők is élők voltak egyszer, de a mai napig léteznek emberek, akik írással foglalkoznak, sőt ha nem vigyázunk, lehet, hogy éppen most születnek meg azok, akik a későbbiekben írással fognak foglalkozni!
Különös dolog ez, mert itt jön a képbe az összeesküvés másik fontos tényezője, az igény minderre, azaz az olvasó.
Ismét eloszlathatunk egy tévhitet: A könyvolvasó ember szintén a mai napig létező jelenség, ugyancsak rejtélyes, mert olykor úgynevezett e-könyvvel álcázza magát, ami egyébként szintén könyv, csak nem annyira feltűnő, úgyhogy nem árt résen lenni!
Vannak tehát a szerzők, de nem ám csak ilyen lap széléig kiérő meg ki nem érő, ún. „irodalmat” írók! Ó, nem. Léteznek olyan szerzők, akik tudományos munkákat adnak ki, vagy ott vannak a szótárak szerkesztői, meg ezek a hihetetlenül és pofátlanul erőszakos alakok, akik az égvilágon mindent meg akarnak magyarázni az embernek különféle lexikonok szócikkeiben és még sorolhatnám.
Na, ezek meg az olvasók mind ott tobzódnak évente egyszer a Vörösmarty téren (sőt vidéken is egy csomó helyszínen előfordulnak!), megtöltik a tereket a könyveikkel, bámészkodnak, beszélgetnek, könyvet vesznek, olvasnak, ha jó az idő fel-alá sétálgatnak, néha még fel is olvasnak. A jelek szerint ez idén is így lesz, most már 87. alkalommal. Lelkük rajta!
GITTEGYLET 