Beatle-csajok vol. 2.: Variációk BB-re

A kamasz Jonh Lennon szobája falán virító Brigitte Bardot-tól az igaziig, Cynthia liverpooli főiskolai szobájától Yoko Ono budapesti galériájáig –  Benedek Szabolcs Beatles-történelmi cikksorozata. Csajozós változat.


Cynthia Powell
Cynthia Powell

Cynthia Powell Anglia északnyugati csücskében, a Lancashire megyében lévő Blackpoolban született, 1939. szeptember 10-én. Az információnak azért van releváns értéke, mert egyrészt 10 hónappal és 30 nappal volt idősebb első férjénél. Másrészt eme első férj – nevezzük most már meg: John Lennon – 28 évvel Cynthia születése és öt évvel a házasságkötésük után olyasmit énekelt zenekara, a Beatles egyik legsikerültebb dalában, hogy azt olvasta az újságokban, hogy 4000 lyuk van a Lancashire megyei Blackpoolban. Kérdés, hogy amikor a szöveget írta, eszébe jutott-e a felesége, akivel akkor már meglehetősen hűvös viszonyt ápolt – már ha ápolt egyáltalán, nem pedig csak átnézett rajta. Mindenesetre a Beatles-legendárium szerint a dal eme szövegrészletét valóban egy újsághír ihlette, miszerint nevezett településnek annyira kátyúsak az útjai, hogy 4000 lyukat számláltak meg rajtuk.

Cyn családja később Liverpoolba költözött, és a lány az ottani képzőművészeti főiskolán tanult, vagyis abban az intézményben, ahol például Stuart Sutcliffe, a Beatles ötödik tagja, aki még az első kislemez, a Love Me Do felvétele előtt meghalt, vagy Bill Harry, aki Mersey Beat címmel zenei szaklapot alapított a liverpooli zenei élet, azon belül is annak első számú csillaga, a Beatles népszerűsítésére. És természetesen John Lennon, akinek korábbi kapcsolatai közül a Beatles-legendárium egy Barbara és egy Thelma nevű lányról emlékezik meg, és aki ugyanazokra a grafikaórákra járt, amelyekre Cyn, és mivel soha nem volt ceruzája, mindig tőle kért kölcsön. Közben nem átallott hangosan, az érintett füle hallatára élcelődni a hallgatag, félszeg és csöndes lányon, akinek jelenlétében nem szabad disznó vicceket mesélni. Ugyanakkor Cynthia magas volt, szőke és karcsú. Nagyjából úgy nézett, ahogy Lennon nőideálja, Brigitte Bardot.

A főiskolás pár
A főiskolás pár

Kapcsolatuk döcögve indult és eleinte ennek megfelelően alakult. Féltékenységi jelenetek, összeveszések, szakítások és könnyes kibékülések követték egymást. A család és a barátnők óvva intették az érzékeny lelkű szépséget az időnként brutalitásra és végletekig kifacsart, durvaságba menő iróniára hajlamos vad, semmit és senkit nem tisztelő Lennontól. Akinek nyilvánvaló tehetsége és lehengerlő egyénisége elbűvölte Cynthiát. Már több mint egy éve tartott ez a se veled, se nélküled állapot, amikor a Beatles (vagyis annak ősformációja, még öt taggal, és Pete Besttel a dobok mögött) első hamburgi kiruccanását tette, ahol rossz hírű mulatókban léptek föl, két sztriptízszám között, matrózok, dílerek és prostituáltak előtt. Lennon hosszú, érzelmes leveleket írt Cynnek, aki a második hamburgi vendégszereplés alkalmával, 1961-ben Dot Rhone, Paul McCartney barátnője társaságában ki is utazott Hamburgba pár hétre. Valószínűleg ekkor vált véglegessé, hogy ő és Lennon egy pár. Amire az ütötte rá a pecsétet, hogy 1962 nyarán teherbe esett. Lennon – aki Cyn visszaemlékezése szerint mindig védekezés nélküli szexuális életet élt – erre csak ennyit mondott:

„Nincs mit tenni: összeházasodunk”.

És lőn. A házasság megköttetett. Mégpedig egy villámgyors, minden díszt nélkülöző ceremónián, amelyről fotó sem készült. A lehető legrosszabb időben történt, pár nappal azelőtt, hogy a Beatles első lemezfelvételére indult az EMI-hoz. A helyzetet – legalábbis Brian Epstein, a zenekar menedzsere számára – súlyosbította, hogy 1963 áprilisában, éppen akkor, amikor a Beatles berobbant az emberek tudatába, megszületett a házaspár fia, Julian is (akit Lennon később „szombat esti különkiadásnak” nevezett, merthogy az emberek többsége „egy üveg viszkiből kerül elő”). Cynthiát titkolni kellett – leginkább a rajongó lányok elől, attól félvén, hogy azok nem fognak a szívükbe fogadni egy családos bálványt. Az inkognitót 1963 végéig sikerült megőrizni, akkor kezdtek el keringeni a hírek a sajtóban Lennon eltitkolt feleségéről és fiáról. Addigra a Beatles kellően megszilárdult trónját már ez se tudta megingatni. A rajongók is úgy-ahogy megbocsátottak, Cynthia pedig legálisan kísérhette el férjét a Beatles első amerikai turnéjára.

New York, Kennedy repülőtér, 1964. február 7.
New York, Kennedy repülőtér, 1964. február 7.

Ugyanakkor ez volt az utolsó ilyen alkalom is. Mint kiderült, a turnézás nem Cynnek való. Megalázó volt számára, hogy külön autóban vitték (Lennon a banda tagjaival közös kocsiban ült), Epstein rendre berzenkedett, hogy ne szerepeljenek közös fotón, és az is megesett, hogy egy biztonsági őr nem engedte be, mert nem hitte el, hogy ő Lennon felesége. Emellett közvetlen közelről kellett látnia a rajongó lányok férje iránti imádatát, és tűrnie, hogy a lelki megaláztatásokon túl időnként egy-egy elvakult hölgy féltékenységében megrugdalja.

Tény és való, Cyn nem tudta Lennont követni. Föltehetően nem is akarta. Két külön világ voltak, és az övébe nehezen fért bele az a zaj meg az a reflektorfény, ami a Beatlesszel járt. Lennon ráadásul a turnék (amelyeket ő később Fellini Satyricon című filmjéhez, illetve a benne ábrázolt orgiákhoz hasonlított), a felvételek és az egyéb teendők miatt folyton úton volt. Ő maga is tudta, hogy nem csak hogy keveset törődik a feleségével meg a fiával, de rosszul is bánik velük. Az alapvetően McCartney által szerzett Getting Better című 1967-es Beatles-dalba saját magáról írta bele azokat a sorokat, hogy

„Dühös fiatalember voltam / Vertem a feleségemet és elvettem tőle azokat a dolgokat, amiket szeret”.

Cynthia és Julian egyaránt megszenvedték agresszív kitöréseit. Nem beszélve az afférokról. És itt ne csak arra gondoljunk, amikor a hollandiai turné idején a Beatles tagjait egy amszterdami bordélyházból látták négykézláb kijönni. És még csak ne is Maureen Cleave-re, az újságírónőre, akiről állítólag a Norwegian Woodban megénekelt kaland szól.

Maureen Cleave és a Beatles
Maureen Cleave és a Beatles

Vagy mondjuk Eleanor Bronra, aki a Help! című Beatles-filmben szerepelt, és állítólag szintén volt valami közte és Lennon között. Mindezeken túl nemrég derült ki például, hogy Lennonnak hosszú időn keresztül szeretője volt a nála 8 évvel idősebb, tragikusan fiatalon elhunyt énekesnő, Alma Cogan is (akinek jellegzetes előadói stílusát főiskolás éveiben még előszeretettel kifigurázta a haverok előtt).

Egy 1988-as interjúban Cynthia megkapó érzékletességgel mesélte el azt az epizódot, amikor 1967 augusztusában a Beatles a londoni Viktória pályaudvarról Bangorba utazott, hogy részt vegyen Maharishi Mahesh csodaguru meditációs tanfolyamán, és ő, aki szokás szerint több lépés távolságban követte a bandát és sleppjét, lemaradt a vonatról. Hiába üvöltözött neki Lennon az ablakból, hogy siessen már, Cynthia lekéste az indulást.

A pillanat, amikor Lennon lemaradt feleségét sürgeti
A pillanat, amikor Lennon lemaradt feleségét sürgeti

De nem csak azt. Az már csak az utolsó csepp volt a pohárban, amikor pár hónappal később egy görögországi nyaralásból korábban hazaérve kenwoodi házukban in flagranti kapta férjét Yoko Onóval.

Cynthia (balról a második) az utolsó közös, a többi Beatle-lánnyal készült fotón, 1968-ban
Cynthia (balról a második) az utolsó közös, a többi Beatle-lánnyal készült fotón, 1968-ban

A Lennonnál ugyancsak idősebb (7 évvel), szamuráj ősökkel büszkélkedhető avantgárd művész Tokióban született, bankárcsalád sarjaként. A második világháború évei alatt New Yorkban éltek, majd az 1950-es években a família visszatért Japánba, Yoko pedig feleségül ment Toshi Ichiyanagi zeneszerzőhöz. 1962-ben elváltak, és még ugyanebben az évben a bohém életstílus és a depresszió között ingadozó Yoko másodszor is férjhez ment, mégpedig egy Tony Cox nevű amerikai producerhez, akitől 1963 augusztusában megszületett Kyoko nevű lánya. Ez a házasság Lennon fölbukkanásáig tartott.

A történetet már sokan és sokféleképpen megírták. Talán nem is szükséges részletekbe menően újra fölmondani. Két dologra azonban érdemes kitérni.

Egyrészt nem igaz, hogy Yoko Ono Lennon mellett lett úgymond valaki. Ismert és elismert képzőművész volt akkor is, amikor 1966. november 9-én Lennon besétált a londoni Indica Gallerybe, és nem sokkal később teljesen elbűvölték és magával ragadták az ott látottak. Olyannyira, hogy nem csak Ono következő kiállítását is megnézte, hanem személyesen is megismerkedett a művésszel. (Később viszont azt mondta a Yoko gyakori telefonhívásait számon kérő Cynthiának, hogy ez a nő pénzt akar tőle avantgárd szarságaihoz.)

Egyszóval Yoko Ono Lennon nélkül is létező entitás.

Másrészt a Beatles föloszlásával kapcsolatban lehetetlen megkerülni Yoko Ono szerepét – ha másért nem, hát azért mindenképpen, mert őt is föl szokták az okok között sorolni, sőt a vérmesebbek egyenesen őt teszik felelőssé a Beatles megszűntéért.

Kenwood, 1968
Kenwood, 1968

Kétségtelen, hogy Yoko Ono jelenléte a Beatles 1969. eleji, maratoni stúdióülésén a többiek számára zavaróan hatott, ily módon szerepe lehetett abban, hogy a hangulat elmérgesedett. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy az asszony nagymértékben a menedéket és az utolsó esélyt jelentette az életben maradáshoz John Lennon számára, akinek a korainak bizonyult házasság és apaság komoly tehertételt jelentett.

Tudor-stílusú kenwoodi rezidenciájából nem kevés irigységgel figyelte zenésztársai londoni legényéletét, miközben ő, a világ legnépszerűbb és legsikeresebb popcsapatának vezetője, fuldoklott az idő előtt rászakadt családi élettől: előbb alkoholba és marihuánába, később LSD-be, sőt heroinba menekült. Mindez nagyon csúnya véget ért volna (Paul McCartney később azt mondta, hogy Lennon lehetett volna a drogok első rockáldozata, jóval Hendrix, Joplin és Morrison előtt), ha nem érkezik meg Yoko Ono, és a mindent elsöprő szerelem. Ami ugyan szétverte Lennon addigi családját – mind a kettőt: a valódit és a Beatlest egyaránt –, ám ennek nem az asszony személye volt az oka, hanem Lennon kitörési vágya és végtére is sikeresnek bizonyult szabadulási kísérlete.

John_Lennon_and_Yoko_Ono_Cat_Ethan_Russell_1968_2048x2048

Igaz, ez a megmenekülés a Beatles megszűntével járt, hiszen az együttes akkor indult el végképp és visszavonhatatlanul a megszűnés felé, amikor alapítója és vezére már nem csak hogy nem érezte annyira fontosnak, hanem – nem utolsósorban Yoko Ono biztatására – mert is ezen érzéseinek hangot és teret adni.

Amellett se lehet elmenni, hogy Lennon szerelmi lírája Yoko Ono érkezésével virágzott ki, sőt jelent meg igazán. Az ő alakja mosódik össze a kamaszkorban elvesztett édesanyáéval a Julia című dalban (1968). De ez a szerelem inspirálta a Don’t Let Me Down vagy az I Want You című 1969-es Beatles-felvételeket is. Vagy éppenséggel a The Ballad of John & Yoko-t…

Dacára annak, hogy ez a kapcsolat mennyire nehéz, bonyolult, sőt olykor kimondottan terhes volt (ne feledjük: két nem könnyű emberről van szó), Lennon majdnem másfél évtizeddel a megismerkedésük után, életében utoljára megjelent lemezén is szerelmi vallomások tömkelegét intézte Yokóhoz. Alaposan föladva a leckét azoknak, akik állítólagos bennfentes információkra hivatkozva mind a mai napig azzal hozakodnak elő, miszerint ez szerintük, különösen utolsó éveiben, látszatházasság volt, és miközben Yoko szerető(ke)t tartott, szexuálisan elutasította Lennont, aki kénytelen volt masszőrnőkkel és prostituáltakkal vigasztalódni.

John és Yoko a házassági kivaonatukkal, Gibraltáron
John és Yoko a házassági kivaonatukkal, Gibraltáron

Miután mindketten elváltak házastársaiktól, 1969. március 20-án, Gibraltárban összeházasodtak. (A Beatles egyik munkatársa, Peter Brown ide tudott egy villámesküvőt leszervezni.) Azonnal a sajtó és a közvélemény céltáblái lettek. Az emberek nem értették, hogyan őrülhetett meg az A Hard Day’s Night kedves Beatle-je annyira, hogy japán felesége oldalán eszement, exhibicionista performanszokba és békeakciókba kezd, hallgathatatlan avantgárd lemezeket csinál, sőt a zenekarát is föloszlatja.

Kemény évek voltak ezek a házaspár számára. Yoko egyszer elvetélt közös gyerekükkel. Volt férje magához vette Kyokót, akivel évtizedekig nem is találkozhatott. A rájuk nehezedő nyomás miatt az Egyesült Államokba költöztek, de ott se fogadták őket tárt karokkal: drogos múltjuk és szélsőbalos kapcsolataik szálkát jelentettek a hatóságok szemében. Az állandó stressz felőrölte a házasságot. 1973-ban Yoko kidobta Lennont. Másfél évre szakított vele, erre az időre rábízta asszisztensére, az 1950-es, harlemi születésű, kínai migránsoktól származó May Pangre.

Aki végigcsinálta a 18 hónapig tartó ún. Lost Weekendet Lennon oldalán. (A kifejezés Ch. R. Jackson 1944-es, hasonló című regényére utal, amely egy tehetséges író alkoholizmussal folytatott küzdelméről szól.) Lennon végigitta és végigbulizta ezt a másfél évet, többnyire a Csendes-óceán partján, olyan haverok és ivócimborák társaságában, mint Elton John, Ringo Starr vagy Keith Moon. Egyszer még (öt év szünet után) Paul McCartney-val is találkozott.

Egy jellegzetes kép a Lost Weekendről
Egy jellegzetes kép a Lost Weekendről

Ő éppenséggel nem véletlenül látogatta meg és nem csak úgy benézni akart. Pár héttel korábban ugyanis Yoko Ono megjelent a McCartney házaspár londoni lakásán. Feketébe öltözött, és úgy viselkedett, akár egy özvegy. Mindazonáltal közölte McCartney-ékkal, hogy még igenis szereti Johnt, és vissza is fogadná, ám természetesen ehhez bizonyos dolgoknak meg kell történnie. Például annak, hogy Lennon fölhagy a bohém életmóddal és az ivászattal, visszatér New Yorkba, de nem rögtön hozzá, a Dakota-házba, hanem előbb meghúzza magát másutt, majd virágokat küld, randevúra hívja őt (azaz Yokót), és szép lassacskán elcsábítja. Vagyis elölről kell kezdenie mindent.

Minden Yoko tervei szerint alakult. Lennon 1974-ben visszaköltözött New Yorkba, egyelőre még May-jel, de 1975 elején már újra Yokóval volt. Aki szinte azonnal teherbe esett. Október 9-én, pont Lennon 35. születésnapján (rossznyelvek szerint szándékos, sőt kierőszakolt volt az időzítés) megszületett a fiuk, Sean.

lennonfamily
Yoko Ono és John Lennon közös fiukka, Seannal

Lennon az elkövetkező éveket jobbára otthon töltötte a családjával. Az, amit Cynthia hiányolt, Yokónál megvalósult. Nevelték a gyereküket, időnként kiruccantak Japánba Yoko családjához (miután megkapták az állampolgárságot, elhagyhatták az Egyesült Államokat, nem kellett félniük attól, hogy nem engedik őket vissza), étterembe jártak, és részt vettek például Carter elnök beiktatási ceremóniáján.

Lennon 1980 elején kezdett el komolyan számolni a zenei életbe való visszatérésével. Bár a hallgatás évei alatt is komponálgatott, az első igazi lökést az adta, amikor egy bahamai kirándulása alatt, ahová kivételesen egyedül ment, nem tudta telefonon fölhívni Yokót. A kétségbeesés és a szerelem lökte ki belőle az I’m Losing You című dalt. Ez lett az első azok közül, amelyeket 1980 őszén rohamtempóban rögzített.

Lennon halála után Yoko Ono a magyar származású belsőépítésszel, Sam Havadtoy-vel (Havadtőy Sámuel) élt. Egyesek szerint férjhez is ment hozzá, később elváltak. Mások szerint viszonyuk már Lennon életében elkezdődött. Akárhogy is, annyi bizonyos, hogy az 1990-es évek elején Budapesten, a Szent István parkban is volt lakása, és az itteni kiállításai mellett saját galériát is birtokolt.

Yoko Ono autogramja a cikkszerző egyetemi diákigazolványán
Yoko Ono autogramja a cikkszerző egyetemi diákigazolványán

John Lennon egyetlen egyszer találkozott ifjúkori ideáljával, Brigitte Bardot-val, akinek a fotóját sokáig a hálószobájában tartotta. Amikor a Beatles 1964 elején Párizsban járt, BB elfoglaltságra hivatkozva elutasította a meghívást, miszerint látogassa meg a bandát a szállodában – egy doboz bonbont küldött maga helyett. Négy évvel később viszont létrejött a találkozó, a londoni Hotel Mayfairben, ahová Bardot hívta meg a Beatlest, ám csak Lennon ment el. Meglehetősen feszélyezettre, kurtára és nyögvenyelősre sikeredett a dolog, a köszönésen kívül nem tudtak egymásnak mit mondani, lévén, hogy egyik sem értett a másik nyelvén. „Be voltam lőve – mesélte később Lennon –, de ő sem volt formában.”

Tetszett a cikk? Add tovább! Köszönjük 🙂  Olvasnál még hasonlót? Kattints ide.

Tarts velünk a Facebookon! »

Reklámok

Beatle-csajok vol. 2.: Variációk BB-re” bejegyzéshez ozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s