Tegnap azt álmodtam, hogy Marcus Fürederrel futok össze a bécsi reptéren: „Figyelj már, osztrák csávó!” – mondom neki ilyen gangsztásan, mert az álomban valamiért így beszéltem – „régen olyan finom kis dzsesszes szetteket toltál. Nem akarsz végre lejönni erről az elektrós-szvinges-csűrdöngölőről?” Mire ő: „Nem!”
A tekintete beszédesebb volt. Mintha azt mondta volna: „Figyeljél már te gulyásos-migráncskerítéses magyar! Minek jönnék le a swinges buliról, ha ebből jól profitálok? Tudod te, mi megy most a zeneiparban? Hogy a netre naponta százával nyomakodó ismeretlenek úgy eltömítik az e-shopokat, mint csirkecsontok a lefolyót? És amíg száz elektronikus album közül a Parov Stelarra kattintanak először, hogy az ájfonjukra töltsék, addig nem szállok ki ebből a buliból. Érted? Hülyegyerek!”
Már épp előkaptam a gangsztás-nagy zsebemből a Hermann Hesse Pusztai farkasát, hogy felolvassam neki a részt, ahol Brahmsnak és Wagnernek a sok fölösleges hang miatt kell szenvednie a túlvilágon, ám ekkor felébredtem. Zúgó fejjel és merev nyakkal hunyorogtam a számítógép monitorjára. Nem jó így aludni.
Aztán bevillant, hogy én is Parov Stelar új lemezének lehallgató gombján kaparásztam az egeremmel. Őt választottam vagy harminc új elektronikus banda közül, és nem azért, hogy a csajoknál bevágódjak vele – mert köztudomású, hogy Füreder zenekarának élveteg ritmusait főleg a hölgyek kedvelik, ezért a Parov-bulikon a női szabadgyökök száma feltűnően magas – hanem mert működik a sunyi matematika, amit a Marcus csávó mondott az álmomban: annyi a kutyaütő az elektronikus mezőnyben, hogy belekapaszkodunk a biztos nevekbe, akkor is, ha középszerűek.
Pedig kár érte. Parov Stelar igényesen indult, vagy 15 évvel ezelőtt. Szettjeiben a jazz és blues cool módra keveredett az elektronikával, mint St Germain albumain, vagy urambocsá’ Erik Truffaznál; persze az utóbbi más, ő tényleg dzsesszt játszik, és csak grúvoltatja a cuccait, ha úgy szottyan kedve.
Marcus Füreder 1974-ben született Linzben. 2001 óta készít lemezeket és Dj mixeket, 2004 óta használja a Parov Stelar nevet. Már karrierje elején az elektro-swing irányzat kitalálójának tartották, ám a nagylemezein a harsány táncos műfaj 2010 óta jelenik meg intenzívebben (Fotó: thegroundmag.com)
A 2004-ben megjelent Rough Cuts és a 2005-ös Seven and Storm még makulátlan nagylemezek, a harsányan bufogó swing-taktusokat egy-egy szám képviseli (a kislemez-slágerek) többi a jazz széles spektrumának hangképeiből kollázsolt intelligens tánczene. A 2007-ben készült Shine-t a kritika magasztalta fel. Aztán jött a hígulás 2009-ben a Coco albummal.
Ha azonban a Parov Stelar kritikámon felháborodott női rajongótábor jogos dühében bosszúból olyan bacchanálián akarna véget vetni az életemnek, amelyen stílusosan elektro swing zene szól, akkor tessék engem a Paris Swing Box Ep ritmusaira kivégezni! Ez ugyanis az első és egyetlen olyan korong, amin Parov Stelar megfelelő arányban tálalta el a swinges-groove-os hangokat.
Az addigi kislemezek csak egy- két harsányan pattógó dalocskát prezentáltak ebből a műfajból, melyekre a fúvósok többnyire – eredeti zeneszámaikból kiszakított – művirág-futamokat prüntyögtek. A 2010-ben megjelent Ep azonban végigvitte a nylon-jazz hangulatot a teljes lemezen, és még jó is volt: tömör, vidám, bulis. Penge kísérletnek gondoltam, bátor kitérőnek Parov Stelar opuszában, ám a záródal, a Booty Swing sikere után vagy fél évtizeden át tartó elektro-swinglis dagonyázás lett belőle … szóval ha a Paris Swing Box után a The Princess (2012), The Invisible Girl (2013) és The Demon Diaries (2015) albumokat is végig kell hallgatnom, akkor inkább a gyors halál.
A lemez, amiről most szó esik kicsit más. A koncert-anyagot 2016. március 11-én dobták piacra Live @ Pukkelpop címmel, de még 2015 nyarán vették fel.
A belga Pukkelpop rendezvény 1985 óta minden nyáron rangos zenekarokat mutat be, kicsit hasonlít a mi Sziget fesztiválunkra. Lépett már itt fel Nick Cave, a Sonic Youth, a Ramones… Parov Stelarnak is fel kellett kötnie a gatyaszárat, és Marcus Füreder alaposan fel is készült. Hozta zenekarát, és az új formáció énekesnőjét: Cleo Panthert (vagyis Daniela Hreneket). Ez azt jelenti, hogy a harmincas évek gramafonjaira karcolt hangfelvételek helyett igazi, vérbő jazzénekes-torok küzdi végig a dalokat. Aki kevert már régi lemezeket új ritmusra, vagy hallott néhányat Parov Stelar remix kislemezeiből, ismerheti a szitut: ősrégi vokált kell betörni a lelketlen gépritmusba. Ilyenkor csak tempót gyorsítunk/lassítunk, a hangszín marad, ám az első körök után kiderülhet, hogy valami kattog-serceg, mert,
a francba is, a harmincas-negyvenes évek jazzénekesnői egy belső ritmust követtek, meg a zenekaruk dobját, basszusát, és nem azért rezegtették a hangszálaikat, hogy 80 év múlva egy aftershave-vel felkent arcú illatozó lemezlovász gépritmusokat patkoljon rájuk.
Szóval, ilyenkor újra lehet kezdeni a munkát, aztán mire összesimul ének és elektronika, kiderül, hogy a sok toldozgatástól a vokálból lett egy vernyogás.
Ezt ügyesen elkerülte most a Parov Stelar Band, amiért jár neki pár jó pont. Ha azonban a 2007-ben felvett kalóz-koncertfelvételemhez, a Live at Roxy Clubhoz hasonlítom az új anyagot, az eredmény már nem ennyire melldagasztó.
A Live @ Pukkelpop dinamikailag persze sokkal jobban szól (és az új zenekar sem játszik rosszabbul, mint a band 8 évvel korábbi formációja), amíg azonban a Roxy-n különféle stílusokat hallunk, pl. a swing mellett funkyt, acid jazzt talán még egy kis ragtime-ot is, addig a Pukkelpop már szinte csak swingel, orrvérzésig. Táncnak, bulinak nem rossz ez a kultúr-nyugateurópai lakodalmas diszkó, ám lemezhallgatásnak sok.
Mert ami a délszlávoknak a turbo-folk, a románoknak a mahala és nekünk magyaroknak a dáridós-lajcsis-hárompluszkettős lakodalmas, az a németnek-osztráknak-franciának talán épp a mostani Parov Stelar féle gépesített swing a harmincas évekből. Sajnálom ezt a jó kis zenekart, tényleg hallgassátok meg a 2005-ben készült Seven & Storm albumot, ott valami egészen mást találtok… és bizony nem ártana, ha maga Marcus Füreder is meghallgatná a saját 11 évvel ezelőtti lemezét. Lehet, el is felejtette honnan indult. Képzeljétek el a Beatlest, ha 1965-től 70-ig csak olyan számokat tolt volna, mint a She Loves You, mert az a közönségnek biztosan bejön. Szóval Marcus, megvan a siker, a pénz, a tekintély és a csajos rajongótábor, csak a lélek hová tűnt… ez azonban már egy másik történet, aminek szálait Ken Wilber, Abraham Maslow vagy Erich Fromm könyveiből bogozhatjátok.
Album címe: Live @ Pukkelpop
Kiadó: Etage Noir Recordings
Felvétel helye, ideje: Pukkelpop Fesztivál, Belgium, 2015 nyara
Megjelenés ideje: 2016. márc. 11.
A Parov Stelar Band tagjai:
Max the Sax azaz Markus Ecklmayr (szaxofon)
Jerry Di Monza azaz Gerd Rahstorfer (trombita)
Cleo Panther azaz Daniela Hrenek (ének)
Willie Larsson Jr. azaz Hans-Juergen Bart (dob)
Michael Wittner (basszus)
Parov Stelar azaz Marcus Füereder (zenei programozás)
GITTEGYLET 
“Mindhalálig tánc! Parov Stelar: Live @ Pukkelpop” bejegyzéshez egy hozzászólás