Kettős Tamás nagylemeze, a Ragyog Aki Vagyok egyszerre költészet, zene és forradalom: robbanó szavak galaxisa, melyben a slam poetry, a rap és a sámánének szálai szövődnek műhelyzenekarának, a Vadszamaraknak rocktól, bluestól, funktól színes kelméjébe.
Amikor 1995-ben az Expanzió művészeti fesztiválon először láttam Kettőst a Váci Művelődési Ház színpadán, sámándobokat vert, eksztázisban, bár a produkció rituálé-hangulatát nagyban felfalta a hely szocmodern betonkocka-hangulata. Most, hogy Tamás budapesti lakásának konyhájában vártuk egy ígéretesen rotyogó lencseleves elkészültét, faggattam, hogyan jutott a sámándoboktól a jelenlegi rockos hiphopig.
Kettős Tamás: A dobokra néha rituális énekeket toltam. Kiss Gyula Pempő perkázott velem, és jött Virág Tibcsi derbukával. Ez volt a Vadszamarak ős-formációja. Amikor rátaláltam a rap műfajra, már velünk játszott Magyarkúti Balázs is. Nem gitáron, hanem nagybőgőn, az aztán a basszus! A próbákat Kismaros környékén egy faházban tartottunk, amit egy kiváló gitárostól, Pribil Gyuritól (Kimnowak, Hobo Blues Band) béreltek a srácok.
Hogy kerültetek Budapestre?
K.T.: Keszei Krisztián, akivel Öcsikénél {Ef Zámbó István; Bizottság, Ef Zámbó Happy Dead Band} ismerkedtem meg Szentendrén, sok-sok zenekara mellett kijött a faházba pengetni a vadakkal egy sort. Délelőtt együtt játszottunk, este meg már vitt is bennünket az R33-ba, ami akkor még a Dürrer Kertnél volt. Nagyon sok zenekar próbált ott. Nyílt nap volt, minden terembe be lehetett menni, ismerkedni, jammelni. Itt találkoztam az Óperenciás Bánházi Gabikával, aki a mostani lemez zenei producere lett, és Pernyével, az R33 vezetőjével. Utóbbi hamarosan a gitárosunk lett és az R33 stúdiójában lemezfelvételek is kezdődtek.
Ekkor tolódott a zenétek a sámán-raptől az indie-rock felé. A szövegek ereje, spiritusza megmaradt, de hogyan lehetséges, hogy évekig készítettétek a felvételeket, és mégsem lett belőle akkor nagylemez?
K.T.: Pernye egyszerre gitáros, stúdiós és klubtulaj. A zenekar hangzása általa rockosabb lett, megmártóztunk új stílusokban… hatalmas gyakorlat volt ez, mint a Beatlesnek a hamburgi évek. Egy dupla lemeznyi anyag demóját vettük fel az évek során, több mint harmincszor léptünk fel, főként az új R-ben, a Vágóhídnál… és közben semmi pénzünk nem volt. Tibcsit rengetegszer megbüntették a vonaton Vác és Pest között, mert nem volt miből jegyet vennie. Pempőnek családja lett, gyereke született, a lemez meg lassan készült, ha jött egy zenekar, aki pénzt tett le a stúdióért, akkor beelőzött minket, és a munkánk hetekig pihent. Végül a teljes ritmusszekció kihúzott Franciaországba, én meg visszakanyarogtam a Dunakanyarba, festeni.
Igen, de most 2016-ban itt az új lemez, a Ragyog, aki vagyok! Új formáció, új dalok, a zene jól siklik a szövegeid alá. Az indie-rock korszakban gyakran a gitár-noise uralta a számot, néha nem is értettük a szöveget, most meg minden szó a helyén, mellbevágó valóságlöketek.
K.T.: Amikor úgy tűnt, nem is lesz már zenekarom, Triceps egyszer meghívott Budapestre egy szövegelős estre. A Winebarban léptem fel, ahol rangos jazzerek és fiatal blues növendékek váltották egymást a színpadon. Itt találkoztam Szolnok Bence Danival és Major Bálinttal. Akusztikus gitáron játszották a legklasszikusabb értelemben vett bluest, meg néha egy kis jazz-swinget. Később kinn ücsörögtünk az Erzsébet téren és hosszan beszélgettünk. Zenéket mutattam, amik nekem a beavatást jelentették, meg új dolgokat. Hihetetlenül gyorsan ráéreztek az addig nem játszott műfajokra, pár hónap alatt fényéveket léptek előre.
Ha a zenei irányzatok felől közelítünk a Ragyog Aki Vagyok albumhoz, szokatlanul széles spektrumban látjuk keveredni a műfajokat. Kihallani belőle rockot, funky-t, hiphopot, bluest, még heavy metált is… felépítését tekintve meg olyan, mint a vöröshagyma: a vokális bevezető és prológus a külső héj, eggyel beljebb találjuk a rapkultúrában rendhagyó „honnan jövök” „ki vagyok” kötelezőket, legbelül pedig a Világfa gyökerének megcsapolása történik: harmatot spriccel a közösségi hálókon hunyorgó szemekbe, a „két perc düh” rémhíradók falanszter-falait bontja, a fogyasztási kényszerbe meg terrorizmusba hulló paradigmák sötét függönyét szakítja szét.
A Ragyog Aki Vagyok teljes zeneanyaga itt hallgatható
A rap, a hiphop és a slam poetry stílusjegyei szerint építkező szövegek valósággal szétfeszítik a műfaj kereteit. Szóbokrok, szó-csillagrendszerek robbannak, Trier mezőelmélete turmixgépben pörög. A szemantika kásás tengerében, mint egymásba ragadt bélyegek úsznak a fogalmak és értelmezések. Többszöri hallgatás után egyes sorok beleégnek az agyba, mint a reklámszlogenek: „Amikor bealázott a vörös kontroll, / Weöres Sándor szere / mentett meg a légszomjtól.”
K.T.: Beton-lakótelepen nőttem fel az átkosban, és ebben a légkörben valóságos csodának számított az ilyen szellemiség. Az ,,Elbújok a szóban, a nyílt inkognitóban, arcomat se látni, tükörkép a folyóban” hozzáállás azoknak a költőknek volt a sajátja, amire az írásod címének választott soraim is reflektálnak:
„A lehallgatástól pedig sohase félj,
mintha lehallgatnának, úgy beszélj!”
Jól sejtem, hogy ezek a sorok nem csak az akkori rezsímre utalnak, hanem a jelenre is? A lemez súlypontját képező Ragyog Aki Vagyok dalban rappeled: „Ha akarod látni a hierarchiát, / akkor engedj szabadon minden kutyát. / A kis kutyát, meg a nagy dögöket, / a kuvaszt, a kant, a pindzsit meg a szukát, / azt meglátod majd a hierarchiát.”
K.T.: Ha a káosz üti fel a fejét, az mindig diktatúrába torkollik. Meglepő és elkeserítő, hogy vannak olyan szövegeim, amik 2005-2008 körül íródtak, az akkori hatalmasokat cinkelte, és változtatás nélkül megáll a mostani helyzetben is. Csak amikor mondom őket, ma más arcokat képzelek hozzá.
Gondoljuk azt, hogy már évtizede egy kövér sárkányszörny hasal az országon. Akiket épp agyon nyom, azok jajgatnak. Az etetők cserélődnek, de mindig úgy tesznek , mintha mi sem történne. A többiek pedig a média homokjába dugják a fejüket. Ők azok, akik a szövegedben „több millióan nincsenek”. A King Crimson dalában a „huszonegyedik századi skizo-ember” szerepel, te pedig több helyen is a „morgó szobrok” hasonlatot rappeled, ha korunk átlag-fogyasztójáról beszélsz. Lehet, hogy a kulcs a jelen pillanathoz való viszonyban, az attól való menekülésben rejlik? Hamvas Béla „a hús próbája” kifejezést használja Szent Pál levelei nyomán, nálad valami hasonlót érzek a lemez másik kinyilatkoztatás-dalában, a Huzatosban: „Hiába harcol a múlt és a jövő, / de karcol a győztes jelen idő”
K.T.: A legaktuálisabb mindig az idő kérdése, lekések-e a halálomról, vagy elsietem, mulasztásban élek, vagy sietségben, múltban, vagy jövőben? Nyilvánvaló, hogy egyik is, másik is a jelen nyilvánvalóságának, ébresztő jellegének, elodázása. Ahogy az ébredettek tudják: villanatra mindenki meg-megvilágosodhat, naponta akár sokszor is, de csak akik benne mernek maradni a jelenben, akik nem rettennek meg a jelen intenzív, állandó kihívásától, arcától, harcától, karcától; akik már nem bomlanak a tegnapokban s a holnaputánban, azokat nevezhetjük felébredetteknek. Micsoda állandó kihívás! A jelen a jel és jelentése, jelenet és jellem, jelmez és jelzés, jelenlét! Jaja: ,,Ritkán jár az idő a jelenben, az idő felett fennkölt az időtlen…”
Jó, hogy van ez a lemez: falat kenyér és tiszta forrásvíz. Mert a „kínai csukában, de királyi palástban” mondott slam poetry olyan erő, mely képes megvillantani Petőfi lángolását, Ady felfokozott költői énjét, meg a jó öreg Common Sense eszmeiségét, hogy – mint a fényképezéskor villanó vaku – pillanatokra beragyogja ezt a sötét országot, melyből a józan ész napról napra messzebbre költözik.
Ürmös Attila
GITTEGYLET 