Ez a mese nem a számunkra leginkább megszokott módon indul. Az „egyszer volt, hol nem volt” helyett itt azt tudjuk meg, hogy amiről hallani fogunk, az mindössze néhány nappal ezelőtt volt, és nem a rejtélyes távolban, hanem itt, az út mellett. – Barcza Katalin meseelemzése
Időben és térben elhelyezkedtünk tehát, de ez a tér és idő akár most és itt is lehetne. Úgy kell tehát figyelnünk, hogy velünk is előfordulhat mindaz, amit a történet ígér.
- Teljes mese: A levágott kezű leány
A mese első szereplője a molnár. Ő azonban olyan molnár, aki elszegényedett, és nem őröl többé búzát. A búza az életet szimbolizálja. A molnár dolgozta föl az egész falu gabonáját, ő tette tehát hasznossá, éltetővé a falu életét, de most már erejét és tudását vesztette. Nyomorog, úgy fizikai, mint lelki értelemben. Nem maradt más a birtokában, mint egy dologtalan szerszám, a malomkő, a csűr, amibe a gabonát kéne tenni, ha volna, s mögötte egy virágzó almafa. Azonnal érződik, hogy a három dolog közül az almafa a hangsúlyos, az igazi érték. Egy viruló fiatal lányra asszociálunk, az alma női termékenységet, életerőt szimbolizál.
A molnár fát vágni ment az erdőbe. Fejszéjének éle ezüst, ami a Hold színe. A Hold női szimbólum, így ismét bejön a mesébe a nőiség. Az ezüst tiszta anyag, tiszta, akár egy virágzó almafa. A favágással nincsen semmi gond – sugallja a kép. Ha már a malom leállt is, azért fát vágni lehet. Csakhogy a molnár meg szeretne szabadulni ettől is.
Előjön az ördög egy fekete ruhás öreg képében, és alkut ajánl. Az ördög mindig egy a sötétséggel, amely akár mibennünk, akár a külvilágban található. Nagy erő él benne, mely többnyire alattomosan kerül a felszínre. Az ördög jólétet kínál a molnárnak, s cserébe csak azt kéri, ami a csűr mögött van. A molnár rááll az alkura, mivel úgy hiszi, az almafán kívül nincsen ott semmi. Mi azonban, akik olvassuk a mesét, tudjuk, hogy az almafát nem lett volna szabad semmire elcserélni. Ez az érzésünk be is igazolódik. A molnár lánya a csűr mögött, az almafa mellett söprögetett éppen. A söprés, takarítás a dolgok megtisztítását, rendben tartását jelenti, éppen ezt végzi hát a lány, amikor apja elcseréli.
Aki azonnal tudja, hogy a molnár az ördöggel kötött alkut, az a felesége. Ő nyitja föl a férje szemét. A női rész csalhatatlan, ösztönösen eligazodik a lélek dolgaiban, de akkor már késő. A két öreg sírva botorkál haza.
Gazdagságra cserélt lányuk eztán nem ment férjhez három évig, „s olyan szép volt, mint a hamvas alma.” Valóban az ifjú női szépséget szimbolizálta hát a mese elején feltűnő, virágzó almafa. Tisztán, megfürödve várja a lány az érte jövő ördögöt. Ez a tisztaság nem csak valós, hanem átvitt értelemben is értődik. Túl szép, túl fényes, túl tiszta ő ennek az ördögnek. A lélek sötét mélye sosem szívesen keveredik el a fénnyel. Ráadásul a lány fehér kört rajzol maga köré.
A kör az isteni, szellemi tartalom, az egész, a teljesség szimbóluma, a tisztaságot erősíti a fehér szín is. A lány érinthetetlenné válik a sötétség számára. Az ördög megparancsolja, hogy a lány ne fürödjön többé. Így is történik. Elhanyagolt, koszos, ápolatlan külsejű lett, fehér ruhája megsötétedett. Látszólag hasonlóvá vált a sötét ördöghöz, aki másodszor is eljön érte. Van azonban ebben a lányban valami őserő, ami miatt ismét hozzáférhetetlen az ördögnek. Ahogyan a lány sír, a könnyei tisztára mossák a kezét.
Először tűnik föl a mesében a víz szimbóluma. A víz a visszatérés az ősanyaghoz, a tisztaság, megújulás jelképezője, minden megtisztító rítus elengedhetetlen kelléke. Ez a víz most könnyek formájában jelenik meg. A könny alapvetően a szomorúságot, bánatot szimbolizálja, és nincs ez máshogy most sem. Ám ebben az esetben a könnynek védelmi szerepe is van, hiszen ez segít távol tartani a lánytól az ördögöt, a sötétséget.
Tudjuk, hogy hátravan még a harmadik próbálkozás, ez következik a mesék természetéből. A lánynak három évig kellett várnia az ördögre, s most nyilván következik a harmadik, végső próbatétel.
A mese itt brutalitásba fordul.
Az ördög azt követeli, hogy vágják le a lány mindkét kezét, vagy különben mindent elpusztít. Miért éppen a kezét? Mit jelképez a kéz?
A kéz az a testrészünk, amivel képesek vagyunk adni és kapni. Gondoskodunk vele másokról és magunkról, megfoghatunk, megragadhatunk vele valamit. Ezt akarja az ördög elpusztítani, különben megsemmisíti a lélek egészét. Nem gondolnánk, hogy az apa rááll az alkura, bár egyszer, a mese elején már megtette. Ám akkor tudatlanul tette ezt, nem figyelt, nem tudta, kivel és miféle üzletet köt. Itt most más a helyzet. Azt várnánk, hogy az apa vagy az anya mindenáron védelmezni kezdi gyermekét, de nem ez történik. Az apa vágja le leánya kezét ugyanazzal az ezüstnyelű fejszével, amellyel a favágást is végezte. Ismét, másodszor is előkerül az ezüst anyaga.
Itt kerül előtérbe a határ kérdése is. Eddig a lánynak nem voltak saját határai, élete, személyisége fölött mások rendelkeztek, saját akaratát semmikor sem érvényesítette. Ezen a ponton érezzük, hogy ez így nem mehet tovább. Egyszer el kell döntenie, meddig alkalmazkodhat, mi az ő problémája, és mi a másoké.
A lány könnyeitől kézcsonkjai ismét kifehéredtek, s még így is olyan erő áradt belőle, amitől az ördög átrepült az udvar túlsó oldalára. Ismét a tiszta könnyek tartják távol az ördögöt.
A mese fordulóponthoz érkezik. Az apa és anya önnön ostobaságuk martalékává váltak. Hiába ajánlották lányuknak, hogy új gazdagságukból palotát építenek neki, ő bekötötte kézcsonkjait fehér kötéssel, s inkább útnak indult az ismeretlenbe. Többé nem maradhat azon a helyen, amely áldozatul kívánta őt, épp ideje most már akár kéz nélkül is, de kézbe vennie a saját életét.
Harag nélkül, büszkeség nélkül, de méltósággal vág neki a világnak, s az alázat is erősen érezhető benne:
„jobban illene hozzá, ha koldusnak menne”.
Hajnalhasadáskor indul el hazulról. A hajnal mindig valami újnak a kezdete, akár egyenesen az újjászületésé. Hajnalban indul el, amikor a Nap megkezdi útját az égen, s ebben a szimbólumban ott az erő. Bár a lány lehetetlen, kiszolgáltatott helyzetbe került, de ebből a szimbólumból érezni lehet, hogy mindent képes lesz megoldani.
Ment tehát a lány, egyedül, magányosan, kiszolgáltatva az elemeknek, a napnak és a szélnek. A nap erejétől verejtékpatakok folytak le róla, ahogyan korábban a könnyek. A szél, a változás nagymestere összekuszálta haját, míg végül már teljesen más embernek nézett ki.
Az újjászületés megkezdődött, de egyelőre kínkeserves áron. A lány az otthonából kilépve már-már alvilági vándorlásba kezd. Külseje ismét gondozatlan, hasonlóvá válik ahhoz, amikor az ördög másodszor érkezett érte. De ahogyan akkor is erős volt, úgy erős most is.
Éjszaka érkezik a következő helyszínre. Az éjszaka számomra nőies, rejtélyes napszak, s ezt erősíti a mesében a holdfény említése is. A Hold fénye a király gyümölcsöskertjében az ágon lógó gyümölcsökre hullott. A gyümölcsfa termést hoz, táplál, életerőt ad, maga a teljesség. Remélhető, hogy hősnőnk vándorútja ennél a szimbólumnál véget ér.
Újra felbukkan a víz képe. Most a kertet övezi egy vizesárok, amin senki nem tud átjutni. Fehérbe öltözött szellem segít neki. A fehér most nem annyira a tisztaság, mint inkább a túlvilág színe, talán azért, mert egy szellemhez kapcsolódik. A leány már félig-meddig elszakadt ettől a földi világtól, fogékonnyá vált a szellemi síkra, képes innen is segítséget kapni. Bár kezétől megfosztották, másmilyen módon azonban mégis el tudja fogadni a világ által adott segítséget.
Itt már nincs is egyedül. Pokoljárása közben megjárta a lélek szenvedéseit, így megszabadult a magányától is. Ez a szellem segíti őt át a vizesárkon, akár ha egy másik világba kísérné. Elapasztja az érzelmek vizét, ami elválasztja a lányt a vágyott helytől. Ezzel elhárul az akadály, és a lány beléphet a kertbe, hogy táplálékhoz jusson.
A kert kifejezés pozitív képzetet ébreszt. Egyrészt világmodellt jelent, benne harmóniában mutatkozik meg az élet és halál nagy körforgása. Másrészt fölidézi a beteljesült szerelmet, talán éppen édeni jelentése miatt. Az mindenesetre sejthető, hogy ez a hely fontos helyszín lesz, megéri ide bemenni.
Odabent egy körtefa kínálja termését. A körte is női gyümölcs, hasonlatosan az almához, s hozzá tapad a reménység, szeretet fogalma is. Ez a körtefa meghajtja ágait, hogy a leány ehessen, így az sem akadály, hogy a kezével nem tud fogni. Lassan kezd értelmet nyerni az önkéntes száműzetés, a világ osztogatni kezdi jutalmait, amely jár a bátraknak és újrakezdőknek.
Itt lép be a történetbe a király, aki erős, fiatal és igazságos. Figurája hatalmat, erőt, a Földön elérhető legnagyobb rangot jelenti. Ő a leány férfi lélekrésze. A király a körte eltűnése után eldönti, hogy meglesi a tolvajt. Vele van a kertész és a varázsló is. Számomra ez a három figura egybeolvad, és jelzi a király személyiségének sokféleségét. Képes a dolgokat rendben tartani, birodalmában egyensúlyt teremt, igazgatja az életet – ez a kertész. Kapcsolatban áll a szellem világával, hallgat a megérzéseire, fejlett szellemi lény – ez a varázsló.
A király azonnal ráismer a lányban saját párjára. Ezüstkezeket készíttet neki, itt kerül első utoljára az ezüst. Érti a lány lelkét, elfogadja és megfelelően értékeli őt, nőiségét, ezt jelenti számomra a kéz ezüstsége. A királynak azonban el kell mennie hazulról. Őrá is vár még egy vándorlás, várnak még rá a megpróbáltatások, amelyek igazán megérlelik. Próbatétel vár ezzel a leányra is.
Gyermeke születik, ezáltal még inkább önmaga lesz, kiteljesedhet. A király távollétében az anyjára bízza őt. Az öreg királyné figurája jól teszi a dolgát, a mesében feltűnő öreg, ősi asszonyerő megfelelően cselekszik, lehet rá számítani. Az elcserélt üzenetek miatt viszont a leány gyermekével együtt ismét bujdosni kényszerül. Óvatlanság volt megfeledkezni a lesben álló ördögről.
Az éberség hiánya a mesében megbosszulja magát. Korábban a leány a kezével fizetett érte, most pedig az ördög a nyelvét és a szemeit is akarná. A beszéd és látás képességétől fosztaná meg. Ne lássa a világot és ne beszélhessen róla senkinek. Az öreg királyné bölcsességének köszönhető, hogy ez nem történik meg.
Fátyollal lefedve az erdőbe küldi a leányt. A fátyol a titkot, a valóság elrejtését, de ez esetben a megóvását is jelenti. Elrejtjük igazi önvalónkat, de nem végleg, mindössze addig, amíg magunkba szállunk, új erőket merítünk. Ez időre a fátylat viselő nő érinthetetlenné, kiismerhetetlenné válik.
Saját tudására, szellemére támaszkodik, amikor a vadonban eltalál a fogadóig. Hét évig él itt, s átesik egy fontos beavatáson. Ez a hét év a női életnek egy szakasza. Ezalatt a hősnőnk békében élhet, másokról és önmagáról is gondoskodik. Közben kinő a keze, amely tökéletesen mutatja a lány újjászületését. Keze először olyan, mintegy csecsemőé, majd gyermekkéz, s csak legvégül női.
Ezenközben a király hazatér a háborúból, s anyjával együtt rájönnek, hogy az ördög félrevezette őket. A király önként elindul, hogy megkeresse feleségét s gyermekét. Útja éppen hét évig tart. Ezalatt nem eszik, nem iszik, nem fürdik. Ő is egyfajta beavatáson esik át. Ha meg akarja találni női lélekrészét, neki is követnie kell ugyanazt az utat, egységben csak így maradhatnak. A férfi kezei feketék lesznek, ő is visszatér abba az állapotba, amiben felesége volt, az ősi, ösztönös létből való merítés állapotába. Mikor ide elér, megérkezhet az erdei fogadóba, s végre újra megtalálhatja párját. Mindketten nagy átalakuláson mentek át, fejlődésük magasabb szintre vitte őket.
A mese utolsó mozzanataként a király, a királyné és a gyermek visszatérnek az öreg királynéhoz, hogy immár együtt éljenek. Amennyiben egy személy lélekrészeiként nézzük ezeket a szereplőket, a mese üzenete valószínűleg a férfi, a női lélekrész egységben élése a gyermeki énünkkel és ősi, öreg természeti énünkkel.
Ez a mese, bár a története itt-ott torokszorítóan kegyetlennek tűnik, számomra mégis azt közvetíti, hogy elhiggyem, folyton képesek vagyunk megújulni, átalakulni, változó életfeladatainkhoz alkalmazkodni. Amikor azt hisszük, mindent elvesztettünk (otthon, család, kéz), talán éppen akkor kapunk lehetőséget egy magasabb szintű életforma elérésére, persze csak akkor, ha hajlandóak vagyunk a hozzá vezető, olykor pokoli utat végigjárni. Segítőink mindig akadnak (fehér ruhás szellemek), ha a bátorságunk megvan hozzá. Az élet során kapott sebeket be kell kötöznünk, észre kell vennünk a kínálkozó lehetőségeket, bízni kell önnön ősi erőnkben, felszínre kell hozni (meg kell szülni) gyermeki énünket, vállalnunk kell a földi léttel járó minden piszkot, belső tisztaságunkon úgysem esik folt tőle, társunkkal való találkozásunk után is őrködni kell a kapcsolatunk fölött s tudni kell megújítani azt.
GITTEGYLET 