Oscarunk van, emberek! Harmincöt éve, hogy a film-főgálán Magyarországot hirdették győztesnek a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában, most újra megtörtént. Emberek, Oscarunk van!
Eljött ez is. Magyar filmtörténelmet írt a Saul fia: a Cannes-i zsűri-nagydíj (kvázi második helyezés), a Golden Globe-elismerés után megkapta-e a legjobb külföldi nyelvű filmnek járó Oscart. A kolumbiai születésű Sofia Vergara és a dél-koreai származású Byung-hun Lee párosa magyar idő szerint február 29-e hajnalban hívta színpadra Nemes Jeles László forgatókönyvíró-rendezőt a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben.

Jó ómennek bizonyult, hogy korábbi egyetlen játékfilm-Oscarosunk, Szabó István és Nemes Jeles ugyanaz nap született, február 18-án (csak Szabó épp kétszer annyi nyarat élt meg, ő 78, ifjabb kollégája 39 éves).
Az ünnepélyes pillanat Nemes Jelest is megérintette, az elérzékenyülés érződött hangján. Köszönőbeszédében ezt mondta:
„Köszönöm a filmakadémiának ezt az elismerést. Köszönöm a Sony Pictures Classicsnek, Tom Bernardnak és Michael Barkernek, hogy támogatott minket. Köszönöm Magyarországnak, hogy támogatta ezt a filmet. Ezt a díjat a főszereplőmnek, Röhrig Gézának ajánlom, és a hihetetlen stábnak, akik akkor is hittek ebben a filmben, amikor senki más.” Hozzátette: „Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk. Ez a film ebben reménykedik.”
A 88. Oscaron a borítékolható nyertesek – mint például a Saul fia – mellett születtek meglepetések. Utóbbinak számított, hogy a legjobb film (és eredeti forgatókönyv díja) a Spotlight – Egy nyomozás részletei című drámát illette (rendező: Thomas McCarthy, forgatókönyv: McCarthy és John Singer), a Mad Max – A harag útja (rendező: George Miller) hat technikai elismerése ellenére a vizuális effektek díját az Ex Machina kapta (rendező: Alex Garland). Az Ex Machina női főszereplője, Alicia Vikander lett a legjobb női epizódszereplő A dán lányért (rendező: Tom Hooper).
Szintén kissé vártalant húzott a filmakadémia, amikor a legjobb férfi mellékszereplőnek Mark Rylance tartotta a Kémek hídja (rendező: Steven Spielberg) című filmben nyújtott teljesítményéért. Azaz: sokak tippje, miszerint Sylvester Stallone a Golden Globe után itt is diadalmaskodik, nem jött be. Hasonlóképpen inkább vártalan volt, mint várt, hogy a legjobb adaptált forgatókönyv A nagy dobásé (rendező: Adam McKay, forgatókönyv: McKay és Charles Randolph) lett.

Az viszont várható volt, hogy a legjobb női főszereplőnek Brie Larsont találták A szobáért (rendező: Lenny Abrahamson) – és bizony végre megérdemelten vehette át férfi főszereplői díját Leonardo DiCaprio is (A visszatérő). A visszatérőt ismerték el a legjobb rendezésnek is, így Alejandro González Iñárritu 2015 után – Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) – megint nyert.
Egyedülálló módon triplázott operatőre, Emmanuel Lubetzki, miszerint három egymást követő évben őt választották a legjobb filmfényképezőnek (Gravitáció, Birdman, A visszatérő). S végre, saját jogán kapott díjat a 87 éves élő legenda, Ennio Morricone (életműdíjjal már rendelkezett), amikor az Aljas nyolcas (rendező: Quentin Tarantino) zenéjéért hazavihette az aranyszobrot. És persze az sem mondható meglepetésnek, hogy az animációk között az Agymanók diadalmaskodott (rendező: Pete Docter).
A 88. alkalmon Chris Rock műsorvezető igyekezett viccesnek lenni, főleg a rasszizmussal tréfálkozott az afroamerikai filmesek Oscar-bojkottja kapcsán. Szerintük a bőrszín kérdését túldimenzionálták – a kevesebb több és ütősebb lett volna. De nem is ezért, a műsorért fog rögzülni bennünk a 2016-os Oscar. Hanem hogy: sikerrel jártunk.
Ezért megengedünk magunknak egy mémet is:
Úgy tudni, a friss aranyszobros Saul fia magyarországi tévés sugárzási jogát az RTL Klub vásárolta meg. A (legnézettebb hazai) médium arra tett ígéretet, hogy a filmet az élmény teljessége okán reklámblokkok nélkül adja. Ennek ellenére azt javasoljuk, hogy ne legyetek kényelmesek, és fáradjatok el valemenyik hozzátok legközelebbi filmszínházba, hogy megtekintsétak a Sault; higgyétek el, teljesen más élmény a vásznon látni vagy a képernyőn nézni.
Most azonban elsősorban örüljünk. Mi is büszkék vagyunk és boldogok.
Fontosabb Saul fia-díjak a (mintegy) negyvenből:
Oscar-díj
Legjobb idegen nyelvű film
Golden Globe-díj
Legjobb idegen nyelvű film
Cannes-i Nemzetközi Fesztivál
A Zsűri Nagydíja
A Nemzetközi Filmkritikusok Díja (FIPRESCI-díj)
Vulcan-díj Zányi Tamás hangmérnöki munkájáért
François Chalais-díj
Stockholm Film Festival
Legjobb rendezés
Los Angeles Film Critics Association Awards
Legjobb külföldi film
Chicago Film Critics Association Awards
Legjobb külföldi film
New York Film Critics Circle Awards
Legjobb elsőfilm
Zagreb Film Festival
Legjobb film
Guardian
Az év legjobb filmje
Camerimage
Bronz Béka
Indiewire Critics’ Poll
Legjobb elsőfilm
Independent Spirit Awards
Legjobb külföldi film
National Board of Review
Legjobb külföldi film
San Francisco Film Critics Circle
Legjobb külföldi film
Szarajevó Nemzetközi Filmfesztivál
A zsűri különdíja