Egy különleges paksaméta – Falcsik Mari versei

A titokzatos KÖNYVSKORPIÓ az utóbbi hetekben nagyobb volumenű világ körüli utazást tett. Hol járt, mit csinált, ne firtassuk, nem tartozik a szorosan vett témához, és amúgy is hamarosan kiderül. Hazatérvén első dolga volt kiüríteni a degeszre tömött postaládát. A felgyülemlett szóróanyagok, reklámcetlik és a kéretlen közüzemi számlák értelemszerűen a kukában landoltak. Ó, sóhajtott fel a KÖNYVSKORPIÓ, micsoda papírpazarlás, mennyi ostobán eltékozolt felület, amire akár szépirodalmat is nyomtathattak volna! Egyetlen kisebb dosszié keltette csak fel érdeklődését, ami verseket tartalmazott. Falcsik Mari költő saját kezűleg, kifejezetten a Gittegylet.com tündéri olvasói számára válogatta alkotásait. Íme hát, olvassátok!

Falcsik Mari versei

 

1 esélytelen vidék
1 ingázójárat
1 szitává lőtt kis bevándorló
1 utcakölyök
1 gyépés kislány (első közlés)

 

SZEGÉNY VIDÉK

szemlézik sáros kocsmaudvarokban
a lármás ifjúság: megint tavasz van
aztán megszállva ritka izgalomtól
a rajzás majd a nyár végéig tombol
s ha már fakó kartonruhák az álmok
feltűnnek gyűrűk gondok kiskabátok
s a józan őszben összeházasodnak
s eljő az élet vagy nevezzük sorsnak
s tél lesz: tervek fogannak míg a hó hull
egy részük persze nyilván megvalósul
a túlzóbbak meg nyilván elvetélnek
a ház épül meglesz az első gyermek
s nyilván később is mindig lesznek tervek
de már nem álmok: jó ha még remények

(a vers forrása: Falcsik Mari: Sanzon nehéz időkben. Magvető, 2004)

 

SZOCIOGRÁF

ím a vershelyzet: vonatút sötét van
kinn a nagy semmi idebent a téli
szag s a kőarcok becsukott szemekkel:
körben a társak

állomás: oldalt meredély zuhan le
lenn az árokban zavaros kis udvar
ócskavas-dombok közepén a kunyhó
s benne az ember

lakja elszántan kimeszel nyaranta:
meg se szárad még a falak fehérje
már a füsttől mit ideszór a kémény
újra beszürkül

s kél a füstölgő horizonton árnyék:
lusta sárkánya az ijedt vidéknek
hosszan elnyújtózik a hőerőmű
nézi a földjét

gyújtja lámpáit kiereszti lángját
s messze falvacskák kirakott ciháit
fönn a rossz plédet meg a kapca felhőt
bűzbe meríti

már a vashídon lesek át a párán
őszutón míg elfogy a lomb az ágon
újra feltárul odaát a vadvíz
és faunája

itt a jómód kis szigetét kerítve
– mint a pangó víz lecsapolhatatlan
ősi ártérben – a megült szegénység
tengve tenyészik

(a vers forrása: Falcsik Mari: Sanzon nehéz időkben. Magvető, 2004)

 

A KIS GUINEAI BALLADÁJA

Urunk mi gyön még miránk kiabáltunk
mi a szar gyöhet még és rázkódott a vállunk
láttuk ahogy csak ácsorog sután
ahogy szíjja az ólmot a síksivár meló után
csak hesszöl ott az istenverte dél-bronxi utcába bele
és láttuk ahogy fordul a fehér Ford nem is volt jele
hogy zsaruk azok négyen – azok is csupa kölkök
akiknek a nagy osztáskor épp az a lap lökődött
hogy emberre vadásszanak a fizetésükér
és éppen ő éppen ő állt ott és mintha épp ezér
mert ezen az órán levegőzni mert még
az egész napi kidadogott „zokni-kesztyű-tessék”
és az idétlen oda-vissza utcahosszi csoszogás után
hogy csak álljon abban a kibaszott dél-bronxi kapuban sután
ezen a szemét helyen ezen a rühes hajnali órán
a semmi kis alak már messziről azt kiáltozva lőj rám
és gyött is az a négy náluk is a tutira leosztott lapok
és fölmeredt a cső futás azok meg hiába kiabáltak ott
az egyik hanyatt esett
kurva nagy zűrzavar
aztán a sorozattűz
és mi már csak a zsarut láttuk a csönd után megin kibújva
ahogy rázkódik a válla és mellette
a sován péztárcáját előrenyújtva
ez a szegén dadogós
ez a húsz is alig kis guineai a véribe ázva
akit tuti hogy nem ezér szült az anyja a szép Guineába
s hogy mink most a sztoriját fölpanaszolhassuk az Úrnak
tuti hogy nem ezér nevezte el Amadounak

(a vers forrása: Falcsik Mari: Változatok a szabadságra. Magvető, 2006)

 

VÁROSI TÉLBEN UTCAGYEREK

nyüzsgő december hava pereg
a téren hol minden nap átmegyek
ház alján kóbor macska remeg
városi télben utcagyerek

különböznek a fegyvernemek
a téren hol minden nap átmegyek
van aki sír a keze rebeg
a másik valami áldást hebeg

vannak kullancsok szemtelenek
a téren hol minden nap átmegyek
bénák zenészek feltárt sebek
meg ez a fázós macskagyerek

ez nem kér nem vádol nem kesereg
ványadt kis állat biztos beteg
nem vár nem érez nem pityereg
soványka hátában parapetek
mégis mit tegyek mit tehetek
áll csak: dől rá a bűzös meleg

(a vers forrása: Falcsik Mari alkotószerk.: A világ – tizenkét tételben. Versolvasókönyv gyerekeknek. Helikon, 2007)

 

JUDITKA

a napközis tábor unt és utált dolog volt: hogy
nekem is – nekem! családi nyaralás vagy a Falu
helyett! – föl kell járni velük oda naponta hetekig
ahova a többi akiket ez illet mert nekik nincs más
méltó hogy itt ért első szégyenem

volt egy lány Juditka gyépés ahogy mi mondtuk
az ő kisegítő iskolájuk össze-összeért a normál
iskolákkal egy-egy ponton – ilyen volt a kerületi
nyári napközis tábor is

a gyerek kegyetlen ezt sok regény festette már le
(főképp franciák) – Juditkát is heccelték csúfolták
agyongyötörték kis társai

szép nagylányteste volt a fiúk otrombán tréfálkoztak
vele: közel kerültek meg-megfogdosták blúzába
néztek – jobb lett volna tán ha ő is visít mint mi többi
lányok de ő csak tett egy lépést hátra kicsit riadt volt
néha meg mosolygott – olyankor szinte hagyta –
én szántam őt teljes szívemből szántam: az érzés
amit a bántása látványa kiváltott jócskán túl volt a
jóérzésen amit belém neveltek: ez más érzelem volt
heves tennivágyó felindult lelkes és erős

egy reggel mellé álltam már az induláskor és az volt
a tervem hogy el sem hagyom végig míg fönt
leszünk – míg a busz kanyargott ő mosolygott én
meg dagadtam büszkén mint a hős

ez így ment ebédig de délután mikor már hosszú
minden óra és ő még mindig csak vékony elkent
orrhangján tudott beszélni hozzám és még mindig
nem értett semmit – akkor már nehéz volt: gyerek-
készletem kifulladt türelmem elszállt és olyan
ingerültség lett úrrá rajtam hogy megszöktem tőle:
a bokrok tövén ahol addig keserves erőfeszítéssel
próbáltam játékaimba vonni – nem látta, nem
hallotta senki – azt mondtam neki: mindjárt jövök
és azzal elrohantam

de még meglestem a lombok között hogy most
vajon hogy van nem lesz-e mérges nem utál-e
máris és keres egy másikat akivel együtt utálhat
és aki majd arccal lenyom a földre és míg hátamban
a térde a karomat egyre hátrább csavarva számon
kéri rajtam őt vagy ha nem futott el mit csinál így
odahagyottan – ezt tudnom kellett ezért néztem
hátra vagy tán hogy visszakiáltsam neki:
védd magad!

máig bármikor magam elé tudom idézni az arcát
orra vörösét a kissé kifordult alsó ajkat a csillogó
nedvvel, a homályos apró barna szemeket – teste
is előttem van mint egy fénykép sokkal élesebben
mint némelyik drága rokonét vágynám akit nagyon
szerettem: a tisztességesen kivasalt blúz az el-
csúszott gallérral a vastag térd a zokni a nagy
lábfej a drapp szandálban

a látvány beégett bármikor bevethető magam ellen:
áll a bokrok karéjában hintázó nagylánytesttel lógó
karokkal és vár türelmesen vissza engem aki
rosszabb vagyok mint a többi mert elébb nem
bántom csak aztán – látszik ha nem jön erre
senki egész nap itt fog állni így ahogy most késő
délutánig míg a névsorolvasásnál keresni nem
kezdik és rá nem lelnek itt ahogy áll mosolyog és vár
ahol eltűntem éppen arra nézve

 

falcsik-mari
Falcsik Mari 1956-ban született Budapesten. Saját blogja: Maritime
Ha tetszettek a versek, add tovább másoknak is (gombok a cikk alatt vagy balra fent), köszönjük!

Tarts velünk a Facebookon! »

Advertisements

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s