Képzőművészeti programajánló (2016 – 5. hét)

Japán kortársak, egy kis pin-up és akt, idő-alapú művek, angolos tárlatvezetés – íme a jövő heti programválogatás.


A képzőművészet szó hallatán általában elsőre egy Da Vinci, egy Rodin, egy Warhol, vagy egy Szinyei-Merse Pál ugrik be, és festményekre, szobrokra, fotókra, újabban talán még installációkra és performanszokra is gondolunk.

Valljuk be bátran, hogy a távol-keleti művészek nevei valahogy nincsenek ott a nyelvünk hegyén, és attól is nehezen rugaszkodunk el, hogy ne kizárólag vizualitást várjunk el a művészet képződésében. Nos, ez azért nem baj, mert jövő héten hiánypótlásra van lehetőségünk, mivel még pár napig igazi különlegességekben dőzsölhetünk a Trafóban. Ugyanis nagyon kortárs japánok állítanak ki, nem is egy, hanem mindjárt öt, és nem (csak) látvány, hanem elsősorban hang! A kiállítás ismertetője azzal kecsegtet, hogy az alkotók a mindennapi tárgyak zajait esztétikai szintre emelik. Kedvcsinálónak íme Lyota Yagi egyik műve: retro lemezjátszón egy jégből készült lemezről halljuk Audrey Hepburn előadásában a Moon River-t. A lejátszás folyamatában elolvad a hanghordozó, és a zene is egyre inkább felismerhetetlenné válik… időlegesség vagy mi:

Kiállítás címe: Hangjaink
Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza (1094 Budapest, Liliom utca 41.)
Látogatható: február 7-ig

A következő héten sem maradnak el a kiállítás megnyitók. Mi leginkább ezekre mennénk el:

Hétfőn nyílik Kőrösparti Beatrix és Vég András fotográfusok Kötődések című párhuzamos kiállítása. Az anya-lánya illetve az apa-fia kapcsolatokat láthatjuk érdekes lencséken keresztül.
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (1065 Budapest, Nagymező utca 8.)
Megnyitó időpontja: február 1  – 19:00
Tárlatvezetés és katalógusbemutató időpontja: február 2 – 17:00
Látogatható: február 29-ig

Kőrösparti Beatrix: Sétáink, részlet a sorozatból, 2014-2015 (fotó: capacenter.hu)
Kőrösparti Beatrix: Sétáink, részlet a sorozatból, 2014-2015 (fotó: capacenter.hu)

Kedden Szigeti Tamás festőművész Natúr című kiállításának megnyitója lesz az A38 Hajón. A cím talán már sejteti, hogy a dolognak a természethez lesz köze, de természetesen (sic!) mélyebb jelentéseket is felfedezhetünk, ha rászánjuk az időt a hajós tárlat látogatásra.
Helyszín: A38 Hajó – kiállítótér (Petőfi híd, budai hídfő)
Megnyitó időpontja: február 2 – 20:00
Látogatható: február 14-ig

Szigeti Tamás: Sörét, 2014 (fotó: szigetitamas.blogspot.hu)
Szigeti Tamás: Sörét, 2014 (fotó: szigetitamas.blogspot.hu)

A szerda is festményes: Wächter Dénes festőművész utóbbi három évben készült munkáiból nyílik  kiállítás a Godot-ban. Rajzosan humoros pin-up beütésű eklektikára számíthatunk.
Helyszín: Godot Galéria (1110 Budapest, Bartók Béla út 11.)
Megnyitó időpontja: február 3 – 19:00
Látogatható: február 27-ig

Wächter Dénes: Béka, macska, kutya, 2001 (fotó: viragjuditgaleria.hu)
Wächter Dénes: Béka, macska, kutya, 2001 (fotó: viragjuditgaleria.hu)

Csütörtökökön egyfelől visszatérnek a japánok Barabás Zsófi és Shunsuke François Nanjo Játszótér című kiállításával, melynek megnyitóján maga a japán nagykövet mond beszédet,  és amihez nem árt ismerni Foucault heterotópiáról alkotott elméletét…
Helyszín: Faur Zsófi Galéria (1114 Budapest, Bartók Béla út 25.)
Megnyitó időpontja: február 4 – 18:00
Látogatható: március 17-ig

Kép a Játszótér/Playground című 2015-ös tokiói kiállításról (fotó: shunsukefrancois-nanjo.com)
Kép a Játszótér/Playground című 2015-ös tokiói kiállításról (fotó: shunsukefrancois-nanjo.com)

… másfelől, ha már szó esett a pin-upokról, akkor már nyugodtan a következő szintre léphetünk egy akt-kiállítással.
Kiállítás címe: Akt-kiállítás a Szombathelyi Képtár gyűjteményéből
Helyszín: Szombathelyi Képtár (9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 12.)
Megnyitó időpontja: február 4
Látogatható: március 13-ig

Vörös Géza: Nappal és éjszaka, 1926 (fotó: keptar.szombathely.hu)
Vörös Géza: Nappal és éjszaka, 1926 (fotó: keptar.szombathely.hu)

Pénteken ráhangolódunk a hétvégére Karácsonyi László Hakni című kiállításával. Egy kifejezetten könnyed, humoros tárlatra számíthatunk, már csak azt figyelembe véve, hogy az alkotó (akit Leslie Christmas néven is ismerhetünk) honlapján a köszöntő mondat “Ez a művészetem, haver!”. Ugyanakkor az ismertető szerint, ikonográfiai és ikonikus művészettörténeti alkotásokra is találni fogunk utalásokat a kiállított művek között.
Helyszín: Kortárs Művészeti Intézet (2400 Dunaújváros, Vasmű út 12.)
Megnyitó időpontja: február 5 – 18:00
Látogatható: március 4-ig

Karácsonyi László: Holy Shit, 2011 (fotó: lesliechristmas.blogspot.hu)
Karácsonyi László: Holy Shit, 2011 (fotó: lesliechristmas.blogspot.hu)

A jövő héti tárlatvezetések közül azt választottuk, amelyik lehetőséget ad jobban megismerni az Időalap című, kortárs idő-alapú médiaműveket bemutató kiállítást. Tekintve, hogy kortárs és hogy nem is tradicionális műfajról van szó, ez kifejezetten egyike azon kiállításoknak, ahol nagyon is jól jöhet egy szakmabeli kísérete, és hát ezt a tárlatvezetést a kiállító alkotók egy része tartja, úgyhogy első kézből tudhatjuk meg, “mire gondolt a művész”.
Helyszín: Új Budapest Galéria (1093 Budapest, Fővám tér 11–12., Bálna)
Időpont: február 6 – 15:00

Barnaföldi Anna: Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek, 2012 (fotó:budapestgaleria.hu)
Barnaföldi Anna: Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek, 2012 (fotó:budapestgaleria.hu)

A külföldről idelátogató vagy az itt élő külföldi barátainkkal vasárnap elmehetünk megnézni az ideiglenesen a Magyar Nemzeti Galériában látható Szépművészeti gyűjtemény egy részét, ugyanis angol-nyelvű tárlatvezetést tartanak a kiállításban.
Helyszín: Magyar Nemezeti Galéria (Budavári Palota, 1014 Budapest, Szent György tér 2.)
Időpont: február 7 – 14:00

Végezetül pedig ne feledkezzünk meg azokról sem, akik éppen a világ valamely messzi táján szeretnének művelődni. Az artutazók számára New York-ot ajánljuk, azon pedig belül a Metet, ahol a kínai festészet remekműveit csodálhatjuk meg, hiszen épp az elején beszéltünk arról, hogy nem ismerjük eléggé a távol-keleti művészetet.
Kiállítás címe: Masterpieces of Chinese Painting from the Metropolitan Collection (A kínai festészet remekművei a Metropolitan gyűjteményében)
Helyszín: Metropolitan Museum of Art (1000 Fifth Avenue, New York)
Látogatható: október 11-ig

Tartalmas időtöltést kívánok! 🙂

Tudsz egy jó képzőművészeti programot a következő hétre? Küldd el nekünk: program.gittegylet.com@gmail.com

Tarts velünk a Facebookon! »

Hírdetés

Képzőművészeti programajánló (2016 – 5. hét)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.