Mit mondanak nekünk a mesék? Mért érdekesek a réges-régi történetek ma is? Milyen szimbólumok rejlenek egy népmesében? Ismerjük meg a Világszép Ilonkát a meseelemző szemével! – Barcza Katalin írása
Az elejére
Meséken nőttem fel. Mindegy volt nekem, milyen, csak mese legyen. Napestig nyaggattam anyámat újabb és újabb történetekért, egészen addig, amíg magam nem olvastam és találtam ki őket. Ezért-e vagy másért, de sokáig abban a hiszemben éltem, hogy a mesék nem is valók másra, mint arra, hogy a hozzám hasonló gyermekeket szórakoztassák.
Elbűvölt, elvarázsolt ez a kavargóan színes világ, amelyről tanulmányaim során később is legföljebb olyasmivel találkoztam, mely szerint a réges-régi mesék legföljebb a szegény emberek vágyainak kimondására szolgáltak.
Be is értem ezzel a magyarázattal egészen az elmúlt időkig, amikor több érdekfeszítő könyv kapcsán kezdett föltárulni előttem a mesék sokkalta gazdagabb világa. A régi kultúrákban a mesét nagy becsben tartották, a fiatalok elődeiktől vették át, mégpedig azért, mert bennük olyan tudás rejlett, amit fontosnak tartottak átörökíteni. Megtudjuk belőlük, milyen élethelyzetekbe kerülhetünk földi életünk során, hogyan találjunk megoldást, ha kibillentünk egyensúlyunkból, mely értékek alapján rendezzük céljainkat, hogyan szakadjunk el a múltunktól s találjunk rá segítőtársainkra.
Mindezt a mese a szimbólumok nyelvén mondja el. A szimbólum szerepe fontos, mivel az addig csak megérzéseinkben lévő valóságot képpé alakítja, s így érthetőbbé, kezelhetőbbé teszi azt. Miféle szimbólumokra gondolok? Ha azt halljuk, „forrás”, a tisztaság, önmegismerés jut eszünkbe róla. A hangyáról a szorgalom, esetleg a szervezettség, a galambról a béke, szelídség. Így alakulnak a mesékben képekké ezek a fogalmak.
Mi jut eszünkbe például a piros színről, a királyról, egy gabonatábláról? Rokon a mese a művészettel, az álmokkal. Ezekben is minden szereplőd te vagy. Minden, ami ezekkel a szereplőkkel történik, a te tudatodban megy végbe. Így kötik össze a tudatunkat az emberiség közös tudattalanjával. Szereplői tipikusak, egyfajta vázak, amelyek minden emberből ugyanazokat a fogalmakat hívják elő, így a hallgató tölti meg őket tartalommal. A mostoha figurája például mindannyiunkban társul az édes ellentétével, a gonosz, igazságtalan szülő mintájával. Csodálatos örökség ez, s a régi mesék titkainak fölfejtésével egyszerre juthatunk közelebb önmagunkhoz, s ismerhetjük meg az emberi viselkedés alapmintáit.
A különféle típusú mesék más-más élethelyzetről szólnak, vagy éppen tükröt tartanak tulajdonságaink elé. Sok szerző foglalkozott már ezzel a témával. Magam is fölhasználom az elemzések során dr. Antalfai Ágnes, Boldizsár Ildikó, Claus Riemann, Clarissa Pinkola Estés, Marie-Louise von Franz és Pressing Lajos munkáit. Mint ahogyan saját álmainkat is leginkább mi magunk tudjuk helyesen értelmezni, úgy a mesékben található szimbólumok is hozzánk a mi tudatunk szűrőjén át jutnak el. Az elemzések során leginkább azzal foglalkozhatunk, mit mond egy-egy történet a számunkra? Izgalmas kísérlet ez, hogy fölfedezzük a felszín alatt húzódó rétegeket, gazdagságokat.
„…most ezerszer szebb vagy, mint azelőtt”
Világszép Ilonka – Meseelemzés:
Ez a Benedek Elek gyűjtéséből való, régi magyar népmese egyike mesekincsünk „boszorkányos” történeteinek.
- A teljes mesét itt találod: Világszép Ilonka
Első ránézésre az ehhez hasonló mesékben úgy véljük, hogy a boszorkány-szerű lény megjelenése jelenti a bonyodalmat, ám a történetet alaposabban megvizsgálva talán megváltoztatjuk álláspontunkat.
A Világszép Ilonka első szavaiból kiderül, hogy hősnőnk apja egy szegény ember. Kit, mit szimbolizál a szegény ember a mesékben? Olyan figura ő, aki nem azon fáradozik, hogy anyagi javakat gyűjtsön, figyelme inkább elvontabb, szellemi irányultságú. Ő képviseli a szellem tisztaságát.
Hősnőnk tehát ilyen közegből származik, a szellemi minőség, értékek tiszta világából. Ennek megfelelően szép, sőt világszép. Beszédes név ez. A világ szép, ha benne van a szellem értéke. Az Ilonka név is a szépséget erősíti, elég, ha a görög Helénára gondolunk, akinek szintén ez volt a legfőbb tulajdonsága. A név jelentése Nap, Hold, sugárzó, világosság. Mindez a tartalom óhatatlanul társul a névhez. Ő tehát nem egyszerűen egy szép lány, hanem a világban rejlő gyönyörűség maga. Szépségének hírét vette a király.
Mit szimbolizálhat a mesékben a király? Legtöbb esetben ő a földi kormányzó, a világban s mibennünk lévő rend és mérce szimbóluma. Nem csoda hát, hogy amint hírét vette Világszép Ilonkának, tudta, hogy a megfelelő uralkodáshoz szüksége őrá van szüksége, s őt akarja párjául választani, a világban élő szépséget. Azért még meggyőződik róla. Elküldi Ilonkához a festőt, hogy készítsen róla egy képet, vajon valóban olyan szép-e a lány, amilyennek mondják. Ez a király már látott egyet s mást, tudja, hogy nem kell felülni mindennek, amit az emberek mondanak. A jó uralkodó lehetősége benne van. A festő valódi művész, képes visszaadni a dolgok lényegét. Lehet, hogy ez volna a művészet egyik fontos feladata? A királyt mindenesetre sikerült ráébresztenie arra, hogy mit keres. A szépséget. Ilonkát. Így hát hat hintót küld érte, ami kissé túlzónak hat.
Milyen képzetek társulnak a hatos számhoz? A hat a világ teremtésének száma, a munkáé, megpróbáltatásé. Ellentmondásos szám, az első páros és páratlan szám összege, így jelentése is két irányba mutat: habozás, ingadozás húzódik meg a mélyén. Talán egyszerűbb lett volna, ha a királyunk nem hat hintót küld választottjáért, hanem beül egybe ő maga, s úgy indul el. „Elég lett volna egy hintó is”, állítja a szöveg. Egy: az ősi egység, a teljesség szimbóluma.
Elindulnak. A bakon a kocsis, Ilonka mellett pedig apja utazik. Beérnek az erdőbe. Az erdő szimbóluma számtalan mesében elénk kerül, az úton lévők előbb-utóbb benne találják magukat. Az erdő lehet maga az élet, az élet sűrűje, amit nem kerülhetünk el földi utazásunk során. Egyben biztosak lehetünk: itt történik valami. S valóban, a hintóba kéredzkedik egy csúf cigányasszony a lányával. Mindkettőjük külsejét az ördögéhez hasonlítja a mese, s ez természetük lényegéről is árulkodik. A szereplők közül egyedül a kocsis éber. Ez el is várható tőle, hiszen ő az, aki irányítja a hintót, életünk járművét, valóságunkat. A kocsis el akarja kergetni a két nőt, s néven is nevezi az idősebbet, boszorkánynak szólítja.
S valóban, ez a szereplő analóg a boszorkány figurájával, ráadásul a hamisságot, káprázatot testesíti meg. Világszép Ilonka azonban megengedi, hogy a hintóba szálljanak, s ezzel elköveti a végzetes hibát. A vénasszony az első adandó alkalommal egy folyóba löki a hintóból a lányt, de előtte még megfosztja látásától, kiveszi két szemét.
Hogyan fordulhatott ez elő? Nem ő volt a szépség, a világosság maga? S nem vele utazott az anyagiaktól mentes tiszta tudatosság?
Van ebben a mesében egy kezdeti eltérés a mesék általános sémájától. Azoknak az elején egy megbillent renddel találkozunk, s főhősünk éppen azért indul el, hogy azt helyreállítsa. Világszép Ilona történetének elején harmónia uralkodott, amelybe érkezett a király hat hintója. Főhősnőnk nem magától indul el. Viszik. Senki nem kérdezte, akar-e menni és készen áll-e rá. S amint a történet folytatásából kiderül, nem is állt készen valóban. Naiv volt, gyanútlan, tudatlan, híjával az élethez szükséges praktikumnak. Nem ismerte fel a fenyegető veszélyt, sőt, önmaga hívta be sorsába. Világszép Ilonánk nem áll még készen a felnőtté, nővé, asszonnyá válásra. Szép, szép, sőt gyönyörű, de ezen kívül van-e más tulajdonsága? Ez az ő legnagyobb ellenfele: a hiányossága. Csakis ezért árthat neki a boszorkány.
Az apa pedig, akinek vigyáznia kellene lányára, semmit nem tesz, észre sem veszi a történteket. Világszép Ilonka apja, férfi lélekrésze még nem éber. Érnie kell, erősödnie, fejlődnie. A folyóba zuhanással lehetőséget kap erre. A folyó létszimbólum, az életfolyamat, a sors áradása. Viszi Ilonkát magával. Ezen közben a hintó megérkezik, s a király elborzadva látja benne a rút lányt. Nem hisz a szegény embernek, aki a cserét bizonygatja, működésbe lép a káprázat. Csalódottan bár, de kijelenti, hogy állja a szavát, elveszi a lányt. A stabilitás korábban az apából, most a királyból is hiányzik. Jó szándékuk, tisztességük kétségtelen, de ez kevés, ha nem látják át a helyzetet. Mindenki megszenvedi az éberség hiányát.
S mi történik a folyóba zuhant, megvakított Világszép Ilonkával? Sodorja a víz, az áramlás, az élet egyre tovább. Szemétől ugyan megfosztották, de csak fizikai látását vesztette el ezáltal. Csukott szemmel befelé látsz. Elmerülsz önmagadban, belső látásod tisztul, eddig nem ismert dolgokat érzékelhetsz, ha nem zavarnak a körötted tolongó káprázatok.
A lány egy halászkunyhónál ér partot. Sírását a halász felesége hallja meg, s a halász fedezi föl a lányt. A halász személye sok mesének alapszimbóluma. Ő az, aki nem akad el a felszínnél, képes a dolgok mélyére hatolni, s felfedezi, felhozza a mélyre süllyedt értékeket. Erős szellemiségű férfi, aki teljességben él feleségével.
Ilonka könnyei gyémántgyöngyökké válnak. Van-e, aki nem érti a gyémántkönny szimbolikáját? Tiszta, erős anyag, benne van a szenvedés és a tökéletesség. Ilonka készen áll a változásra, a lelki fejlődésre. Nem született hősnek, ő a mese folyamán lesz azzá. A hős attól hős, hogy fölfedezi magában saját erejét, s a kérlelhetetlennek tűnő helyzetekben is cselekszik, úgy, ahogyan azt szíve, lelke diktálja, s néha még ki is mondja: „egy életem, egy halálom”. Ilonka nem mond ilyesmit, de cselekszik. Folytatja az életét fogadott szülei házában.
A halász megszánja a leányt, s gyémántkönnyeivel elindul, hogy a szemét visszakerítse. Megy, mendegél, és a gyémántokat nem adja oda semmi kincsért. Ismeri a valódi értéket. El is jut a király városába, ahol a csúf királyné anyja tanácsára odaadja a gyöngyökért Ilonka szemeit. Hogyne adná, hiszen nem tud velük mit kezdeni.
„Úgysem veszed hasznát”
– mondja a vénasszony, s valóban. Ők a hasznot másban, s nem a tiszta látásban keresik. A visszakapott szemétől Világszép Ilonka ezerszeresen megszépül. Külső szépsége most már belső szépséggel, tudással, tapasztalattal is párosul, keresztülment a változásokon. Tovább él a halásznál, segít neki kétkezi munkájában, érzelmeiben gazdagszik, ő is bölcs lesz, olyan ember, aki a kincseket a mélyben is látja.
S hol máshol, mint itt, a folyónál talál rá újra a király. Éppen vadászik udvarmesterével, amikor meglátja a lányt.
A vadász figurája is sok mesében szerepel, s minden esetben erős, pozitív, a természet és ösztönélet erőit jól ismerő személy. Ilyennek látjuk most a korábban tanácstalan királyt. Ösztöneire hallgatva a lányhoz lép, s benne azonnal ráismer Világszép Ilonkára, valódi párjára. Kérdésére a leány azt feleli, bizony, egy esztendeje is megvan annak, hogy tükörbe nem nézett, nem tudja, szép-e még valóban.
Fontos mondat ez, annak a bizonyítéka, hogy főhősünk túl van már azon, hogy a látszatot, felszínt s saját külsejét mindenek előtt lévőnek, fontosnak tartsa. Szépsége jelleméből ragyog, s ez nem igényel külső bizonyítást.
A halásznak és feleségének is helye lesz a palotában, s ez Világszép Ilonkán múlik. Pontosan tudja, kinek mit köszönhet, s most már ki is mondja. Nem ugyanaz a szép, de akarattalan teremtés, aki apja egyetlen szavára hintóba szállt, hogy egy ismeretlen feleségévé váljon. Most már tisztában van azzal, kire, mire van szüksége. Végigjárta a lelki fejlődés egy szakaszát.
Rólunk magunkról szól ez a mese is, mint oly sok minden más. Elkísér bennünket saját fejlődésünk útján, mintát adva az eszmélésre, változásra és újjászületésre. Szimbólumainak kulcsát akár magunkban is megtalálhatjuk, és mindenki a saját életére alkalmazhatja.
GITTEGYLET 