John Williams ősz fején babérkoszorú, több mint kétszáz nagylemeze, ötvennél több díja ki tudja hány vitrinben fér el, hiszen csak Grammy-díjból 22, Oscarból 5 szobrocskát birtokol. E ragyogó pályafutásnak azonban nem a legutóbbi Ébredő erő filmzene a csúcspontja. A miértekhez a zeneszerző munkái mellett az új Star Wars filmet is górcső alá kellett vennünk.
John Williams apja hollywoodi stúdiók zenekaraiban dobolt, a tesók dzsesszzenészek, fia pedig ma is a konszolidáltan progresszív Toto rockcsapatot erősíti. Ő maga 1948-tól zeneszerzői szakon tanult Los Angelesben, egy évtizeddel később ‘Little Johnny Love’ Williamsként füstös kávéházakban gyúrta a jazzt a New York-i éjszakában, hogy nappal a Julliardon tökéletesítse tovább zongoratudását. Henry ’Pink Panther’ Mancini több lemezfelvételén is közreműködött, ő játssza a híres nyitóriffet a Peter Gunn főtémában. Los Angelesbe visszatérve dalokat komponált Frankie Lane slágerénekesnek, majd – apja nyomdokán – a filmiparban kötött ki. Az első komoly díjat (Academy Award) 1972-ben vehette át a Hegedűs a háztetőn c. film zenéjéért.
Aztán jött a Cápa (Jaws) 1975-ös sikere, mely után Spielberg bemutatta George Lucasnak.
A Csillagok háborúja a sivatagban bóklászó komikus robotokkal, a parasztfiúból lett hőssel és az asztmatikus légzésű főgonosszal hatalmasat robbantott 1977-ben, John Williams főcímdalából még diszkósláger is készült (Stars on 45). Útjára indult a világsiker-sorozat (archív forgatási fotók itt), amelynek stációit a Star Wars további részei mellett olyan filmzenék jelezték, mint a Superman, az Indiana Jones, a Jurassic Park, a Harry Potter és még felsorolni is fárasztó lenne, hány további soundtrack-album.
Hamarosan megjelentek az őt támadó jól felkészült kritikusok, akik a Csillagok háborújához írt zenéit ízekre szedték, és Rahmanyinov zongorakoncertjeit, meg Csajkovszkij balettzenéjét hallották ki belőle, a Birodalom visszavághoz készített ominózus Imperial March-ot pedig egy az egyben összefüggésbe hozták Chopin Marche funebre-ével:
A kínos hasonlatok a kilencvenes években sem szűntek meg. Hol a Harry Potter-féle Hedvig-téma volt tapétán, hol a Baljós árnyak és Dvořák Új világ szimfóniájának harmadik tétele közt vontak párhuzamot összeráncolt szemöldökkel. A hollywoodi szerző mellett kiállók azt hozták fel mentségül, hogy ilyen sok rangos filmzene elkészítésével óhatatlanul bekúszik néhány zenetörténetből ismert futam.
Williams, túl a nyolcvanon, még mindig alkot. Az ébredő erő 2010 óta az ötödik filmzenéje. A kötelezően felcsendülő régi Star Wars-témával indul, hűen követi a képkockák eseményeit. Az új sivatagos bolygó nem a Tatooine, telepesei jóval szegényebbek, inkább hasonlítanak a Firefly (A szentjánosbogár) sci-fi sorozat peremvidéki kolóniáihoz, mintsem a Csillagok háborúja akármelyik eddigi színteréhez. Az egyetlen kapocs a Star Wars-univerzummal a Jakku forró homokjában szétszórva heverő kiégett űrhajóroncsok látványa: több évtizede zajlott csata emlékei, melyek nyomorúságos életű guberálók százait vonzzák.
A zene halovány, dolby-ban dübörögve ez nem tűnik fel a moziban, akárcsak a látványosan cikázó lézerekkel, robbantásokkal palástolt gyenge meseszövés, mely a film első huszonöt percében közelebb áll a Perzsia hercege: Az idő homokja című Disney-kalandfilmhez, mint egy valamirevaló Star Wars epizódhoz.
A lemezt hallgatva az első dal, amire felfigyelhetünk a Rey’s Theme. A szétlőtt birodalmi lépegető roncsában élő guberáló lány, Rey az új trilógia egyik kulcsfigurája. Titkok övezik, szülei eltűntek, birtokolja az erőt, ám megjelenésében, mozgásában – különösen harc közben – inkább hasonlít egy bakacsinerdei tünde amazonhoz. Williams róla szóló háromperces dala eredeti, fülbemászó, játékos. A Jedi visszatér Evok-témájának továbbgondolása, és egyben a lemez csúcspontja:
Az album hetedik dala a Han Solo és Chewbakka felbukkanását követő, szörnytáncoltató The Rathtars. Fürge vonósai inkább a 2011-ben készült Tintin kalandját sejtetik: ez volt Williams első munkája ebben az évtizedben, áthozott belőle néhány taktust Az ébredő erőbe is:
A Starkiller a vörös bolygó gyilkológépe feletti csaknem néma megdöbbenés, az új főgonosz Snoke dalát pedig tibeti buddhista szerzetesek és görögkeleti férfitorkok kórusából gyúrta össze Williams, kár hogy csak egyetlen percig tart. A Han and Leia, illetve az albumot záró The Jedi Steps hoz még felüdülést.
Ezek a melódiák azonban a régi Star Wars részekből ismert témák újra hangszerelve. Az album 23 dalának többsége középszerű, John Williamst úgy tűnik nem nagyon ihlette meg az új Csillagok háborúja.
A film fő hibája, hogy két egymástól idegen történetszálat próbálnak erőlködve összeragasztani. Az egyik fonál az új szereplőké. Önmagában jól működne, létrehozva egy 2010-es évek átlagos sci-fi termésébe illeszthető, akciódús történetet. Egyszer nézhetőt, mint a Jupiter Ascending.
Akkor meg minek a Star Wars név?
A másik szál a Csillagok háborúja régi szereplőinek panoptikumszerű mozgatásából áll. Mi másért látnánk Leia hercegnőt még mindig a rebellisek nadrágjában, fonottkalács-frizurával? Talán hibernálták az utolsó epizódban? Az áramkörök meg kisültek: az imázs friss, mint harminc éve, ám a test megöregedett. Padmé leánya dicső királynőként tündökölhetne, kibomló ősz hajjal, tekintéllyel… ám Walt Disney silány, pénzéhes örökösei szerint az a jó buli, ha húszévesek hacukáiba préseljük a lassan hatvanéves Carrie Fishert, aki úgy tartja a vállát ezekben a göncökben, mint a karót nyelt statiszták Koltay Honfoglalásában. Szerelme, Han Solo pedig egy felakadt lemez: még mindig csempészkedik, ősz hajjal járja a galaxist, lövöldözik, és kajánul vigyorog a retró bőrkabátjában. Miért is?
„Ők retrót szerettek volna. Nekem ez nem tetszett. Minden filmemnél keményen dolgoztam azon, hogy mássá tegyem, különféle bolygókat és űrhajókat alkossak, mindig valami újat.”
Így vallott két hete George Lucas a Star Wars 7-ről, és a Disneyről – a teljes interjú itt. A Csillagok háborúja kiagyalója, írója, rendezője úgy járt a Lucasfilm eladásával, mint a magyar kisvállalkozó a svájci frankért lízingelt céges autóval: csak utólag derült ki, mekkora árat kell fizetnie érte. A Star Wars-jogokat birtokló Disney ugyanis kihagyta Lucast a saját sorozatából, az új rész forgatókönyvét másokkal íratta.
Lawrence Kasdan (Lucas forgatókönyvírója a 80-as években) és J. J. Abrams (a rendezők feltörekvő ifjú generációjához tartozik, nagyot újított a kétezres években a Star Trek sorozaton) közös forgatókönyve híven követi a Disney stúdió irányelveit. A retró megvan, de arra már nem maradt szufla, hogy a kultikus Star Wars figurákat a saját személyiségjegyeikből levezetve életkorukhoz- és az események sodrásához méltón mozgassák. Lefújták őket lakkal, nem csak az öltözéküket, hanem a jellemüket is. Masszív, sok csavarral megerősített univerzum a Csillagok háborújáé, tág és bonyolult, saját törvényszerűségei vannak, mégis mintha 2012-ben Lucastól nem ezt az örökké változó világegyetemet vették volna meg, hanem egy vitrinbe zárható Star Wars lepke- vagy bogárgyűjteményt.
Az új szereplők közül Ben Solo (sötét nevén Kylo Ren) a leggázosabb. Nem a színészi alakítás miatt. Állítólag Harrison Ford már az endori ütközetben szerette volna, ha Han Solo meghal, ám akkor George Lucas hallani sem akart róla. Erre most egy ilyen zavaros jellemű figurával végeztetik el a piszkos munkát? Egy apagyilkos, aki Dart Vaderre szeretne hasonlítani, de inkább emlékeztet annak paródiájára, az Űrgolyhókban dühösen műszerfalat gyepáló Lord Helmetre. Nem akartam elhinni, hogy Kylo Ren tényleg ezt teszi a Star Wars 7 egyik jelenetében: fogja a fénykardját, és üsd-vágd az irányítópultot! Talán azt hitték a Disney Stúdióban, hogy ez humoros? Ez egy hatalmas öngól. Walt forog a sírjában…
A The Force Awakens egyetlen méltó kapcsolata a régebbi Star Wars anyagokkal Williams zenéje; még ha haloványabb is idősebb testvéreinél, legalább nem okoz csalódást. Borítékolható, hogy a két fennmaradó Csillagok háborúja mozifilm zenéjét is ő fogja szerezni, bízzunk benne, hogy lesz hozzá ereje. John Williams február 8-án lesz 84 éves, és pár héttel a születésnapja előtt illik kalapot emelni – nem annyira Az ébredő erő, mint inkább – az ősz fejjel írt Könyvtolvaj (2013), Lincoln (2012), Tintin kalandjai (2011) és a korábbi nagy filmzenéi miatt.
GITTEGYLET 