Körbenézünk a világban és itthon, hogy képbe kerüljünk a kortárs képzőművészettel. Ezen a héten Lovas Ilona kerül a LeltART-ba.
„Manipulációtól való mentesség és metafizikai tisztaság az, ami Lovas Ilona helyét a kortárs magyar művészeten belül kijelöli.” (Sturcz János művészettörténész)
A Munkácsy-díjas és Érdemes Művész Lovas Ilona (képzőművész, vizuális művész) az 1970-es években kezdte pályafutását textilművészként. Egy idő után az iparművészet keretei szűknek bizonyultak számára, így később már konceptuális művészként más természetes anyagokkal is elkezdett dolgozni, sajátos formátumú szobrokat és installációkat alkotva (például a pergamenként használt marhabélből, vagy a papírmassza-búza-víz anyagkombinációból), és ma már a performansz valamint a videóinstalláció is része a munkásságának.
Tematikájukat illetően Lovas Ilona alkotásai leggyakrabban a természetre, az emberi lét kulcsfontosságú fogalmaira (élet-halál), illetve ennek lényegi mozzanataira reflektálnak. Mindezt szakrális konnotációkat hordozó megközelítésben tárja a közönség elé.
Az első, Stációk című installációja, amiből később egy egész sorozat lett, 1984-ben került bemutatásra, és hét darab kézzel merített papírból készült, nagyméretű táblából áll. Ezeken a hatalmas lapokon bibliai motívumok és szövegek jelennek meg magokból, drótokból és búzaszárakból. Mind a természetes anyagok alkalmazása, mind a hangsúlyos és egyedien művészi utalás a természet szeretetére megjelenik a sorozat későbbi darabjaiban is.
Lovas Ilona nem ábrázolja a természetet, hanem műalkotás rangjára emeli azt, és ehhez nagymértékben hozzájárul az a jellegzetes alkotói folyamat, melyben szimbolikus szerepet kapnak a hagyományos női házimunkához visszavezethető kézműves technikák.
A Ludwig Múzeum gyűjteményében található Stációk 37 című műve ahhoz a korszakához tartozik, amikor már leginkább a már emblematikussá vált marhabelet használta organikus médiumként.
„Béllel dolgozni nemcsak alászállást, de ezzel együtt titkok kifürkészését is jelenti, napfényre hozni azt, ami sötétben volt, kifordítani azt, ami belül van, és olyan elemi vizuális jelekké transzformálni, amelyek némelyike önmagában is kozmikus folyamatok egy-egy fázisát idézi, persze nem illusztratívan és didaktikusan, hanem a maga elevenségében, organikus formájában.” (Tatai Erzsébet, művészettörténész)
Az installáció négy, felülről megvilágított tömbből tevődik össze. Ezek mindegyike áttetsző, rétegezett üveglapokból áll, melyeken kimosott, kiszárított és összevarrt beleket feszülnek, hatalmas pergamenlapokat idézve elénk.
„A belek mintha tényleg élnének, mozognának, ahogy az egymás alatti üveglapokon át meg-átsejlik az alatta levőnek a széle, valami légiességgel is párosulva: egymás mellett, lebegve két világ határán. Az élet mozgása, játéka. Változékonysága. Megismételhetetlen egyszerisége. A lélek rétegei, az emberi élet tömbbe foglalt másai. Nem hangosak, csak szelíden vannak. Léteznek. Áthatják a teret.” (Ujfalusi Éva, festőművész)
Egy másik nagyon ismert alkotása az S.O.S című videóinstallációja:
„[…] témaként hosszú ideje foglalkozom a személyes múlt, illetve a kulturális örökség feldolgozásával. Ennek kapcsán készült az itt bemutatásra kerülő S.O.S. című videómunkám is. Az S.O.S., mint tudjuk, azt jelenti, Save Our Souls, azaz, mentsd meg a lelkünket. A videóinstallációm, amelyben kalaptompokat úsztatok az Adriai-tengeren, egy kicsit utal a hajótörésre, és utal arra, hogy amikor az ember nagy bajba kerül, akkor hova fohászkodik. És többnyire mindenki fölfelé fohászkodik. Ha nagyon kétségbe vagyunk esve, azt hiszem, mindannyian valami transzcendencia felé fordulunk. Én mint katolikus, keresztény a Jóisten felé. Nekem ezt jelenti ez az S.O.S. A kalaptompok hányódnak a tengeren, és a hullámokra „rákomponáltuk” a világ öt fővallásának legautentikusabb imáit. Ha nagyon figyelünk, a hullámok, a víz hangja mellett ezeket az imafoszlányokat lehet hallani.” (Lovas Ilona)
Erről az alkotásáról szintén szó esik a Ludwig Múzeum és az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány a művészet és szakralitás kapcsolatát vizsgáló beszélgetés-sorozatában:
Lovas Ilona legutóbbi Nullpont című kiállítását az Inda Galériában láthattuk Budapesten (2015. október 30. – november 27.)
A művészt és munkásságát a Hungart kortárs képző-, ipar- és fotóművészeket bemutató kismonográfia-sorozatában megjelent Sturcz János: Lovas Ilona című könyvből ismerhetjük meg behatóbban.
GITTEGYLET 