David Bowie elképesztően sokrétű munkásságát feldolgozni szinte lehetetlen. Működött színészként, előadóként, zeneszerzőként, együtt dolgozott a legnagyobbakkal. A Beatlesszel és John Lennonnal is. – Benedek Szabolcs írása
Az év eleje a rockzenében David Bowie-ről szólt. Január 8-án, 69. születésnapján jelent meg új, sorrendben huszonkilencedik, sokak szerint zseniális nagylemeze. Három nappal később viszont már váratlan halálával volt tele a sajtó. Az ekkor napvilágot látott nekrológok általában megemlítették Fame c. sikerdalát, amely a Billboard slágerlistáján az első helyig jutott – és amelynek létrejöttében John Lennon is közreműködött.
Bowie kapcsolata a Beatlesszel azonban nem ekkor kezdődött. Hét évvel a Fame születése előtt Bowie az Apple Records ajtaján kopogtatott második nagylemezének tervével. A lemezkiadó céget a Beatles hozta létre, oly módon, hogy hirdetéseket tettek közzé, miszerint bárki, aki tehetséget és kedvet érez a lemezkészítéshez, nyilvánítsa ki feléjük ebbéli szándékát, esetleg küldjön demót, és ők, a Beatles – természetesen megfelelő feltételek teljesülése esetén – kiadják az anyagot. Megfelelő feltételek alatt persze leginkább a tetszés értendő.
A források ellentmondásosak, mindenesetre annyi kihámozható, hogy Bowie anyaga valakinek (vagy valakiknek) nem tetszett az Apple-nél. Hogy kinek, azt nem tudni. Nem is lényeges. Olyan feltételezés is van, miszerint a dolog egyszerűen elkallódott a meglehetősen amatőr és dilettáns módon működő Apple-nél, amelyre a szétesőben lévő Beatles a kezdeti lelkesedést követően nem igazán fordított nagy figyelmet.
De az is elképzelhető, hogy mivel az Apple-nél akkor számított érvényesnek egy szerződés, ha valamelyik Beatle leszignózza – így igazából annak volt esélye kiadás közelébe kerülnie, akit valamelyik Beatles-tag pártfogolt –, Bowie ügye egyszerűen nem jutott el egyik döntéshozó elé sem. Akárhogy is, a később a Space Oddityként híressé vált album végül a Philipsnél jött ki 1969 őszén. Bowie föltehetően jobban járt vele: a Beatles cége által fölfedezett és kiadott előadók egyike se tudott ugyanis igazán nagy pályaívet befutni.
Az első Beatle, akivel Bowie személyesen megismerkedett, Ringo Starr volt, aki epizódszereplőként fölbukkan Bowie Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című 1973-as filmjében.
A Ziggy Stardust-projektet lezáró koncertfilm elkészültét Bowie 1973. július 4-én a londoni Café Royale nevű luxusétteremben ünnepelte meg, mások mellett Tony Curtis, Lou Reed, Barbara Streisand, Mick Jagger társaságában. A partin Ringo és akkori felesége, Maureen mellett a McCartney házaspár (Paul és Linda) is megjelent.
Bowie visszaemlékezése szerint ő és Lennon 1974-ben Liz Taylor egyik Los Angeles-i buliján találkoztak először személyesen, ahol Bowie tőle talán szokatlan megilletődöttséggel üdvözölte a nála hat és fél évvel idősebb kollégát. Lennon ekkortájt afféle második kamaszkorát élte. Miután 1973 őszén (átmenetileg) szakított Yoko Onóval, a keleti partról a nyugati partra költözött, és fejest ugrott a Los Angeles-i társasági életbe. Amibe természetesen jókora ivászatok és partik értendők. Nagykanállal ette az életet.
Ivócimborák bőven akadtak hozzá.
Például Ringo Starr, aki szintén megromlott házassága elől menekülve ugyancsak Los Angeles-ben állomásozott. Aztán Keith Moon, a Who dobosa, valamint Elton John, továbbá olykor a Rolling Stones-ból valaki. A legnagyobb havernak azonban az énekes Harry Nilsson számított, aki készülő Pussy Cats című albumán együtt dolgozott Lennonnal és Starr-ral, sőt közösen béreltek apartmant. Nem mellesleg Ringo soron következő albumát is elkészítették, amely Goodnight Vienna címmel 1974 őszén jelent meg. (A címadó dalt Lennon komponálta, egy 1969-es, még Yoko Onóval közös bécsi kiruccanás emlékére.)
A legemlékezetesebb találkozás pedig bizonyára az volt, amikor 1974 tavaszán, majdnem öt év szünet után Lennon újra találkozott és egyetlen estén újra együtt zenélt azzal a Paul McCartney-val, akivel az előző esztendőkben kígyót-békát kiabáltak egymásra. (Ezek a felvételek hivatalosan mindmáig nem láttak napvilágot.)
Lennon később maga is a legőrültebb korszakának nevezte az „elveszett hétvégét”. Szégyenkezve mesélte el például, hogy egy bulin intimbetétet ragasztott a homlokára, majd másnap úgy ment ebédelni, hogy a betét még mindig ott díszelgett rajta. A szeme se rebbent, amikor a pincérnő gúnyosan közölte vele, hogy „így legalább mindenki látja, hogy maga mekkora seggfej”. Több ízben előfordult, hogy bárokban és egyéb helyeken botrányt rendezett, négykézláb mászkált az utcán, továbbá számolatlanul szórta a pénzt, nem törődvén azzal sem, hogy bankszámlája időközben jócskán megcsappant. Akkori, kínai származású barátnője, May Pang hol vele tartott, hol nem a fergeteges, züllött orgiákra.
Lennon 1974 nyarán visszatért New Yorkba, hogy ott készítse el Walls And Bridges című albumát. Közben Yoko Onóval is újra találkozgatott. Az év végén (ahova azonban még May Panggel ment el) egy házibulin ismét összefutott David Bowie-val, akivel olyannyira összebarátkoztak, hogy az est hátralévő részét egymás társaságában töltötték: kokainoztak, konyakoztak és az élet értelmét keresték.
Nem tudni, szóba került-e akkor köztük a meghiúsult Apple-szerződés, az azonban bizonyos, hogy pár héttel később David Bowie fölhívta Lennont, és elmondta neki, hogy szeretné a készülő nagylemezére fölvenni a Beatles Across The Universe (1968-ban, Lennon által írt, de csak 1970-ben megjelent) számát, amelyen örömmel venné a szerző közreműködését. Ekkor egyébként már kész volt a nagylemez később címadó dala, a Young Americans, amelynek szövegébe Bowie egy az egyben beleírta a Beatles A Day In The Life c. 1967-es dalának egyik sorát („I heard the news today, oh boy”).
Lennon igent mondott az invitálásra. Miután elkészültek a dal felvételével, maradtak a stúdióban és még zenélgettek egy kicsit. Ekkor kezdte el játszani Carlos Alomar gitáros azokat a riffeket, amelyekkel a Fame indul – és ezekre a riffekre kezdte el Lennon azt a szót dúdorászni, hogy „fame” (más források szerint azt, hogy „aim”, ebből lett később a „fame”). Az improvizációból Bowie dalt írt, a jól ismert Fame-et, a végső felvételen Lennon is közreműködött a háttérvokálban. Jelenléte egyébként inspirálóként hatott a hálás és gáláns Bowie-ra, aki mind őt, mind Alomárt föltüntette társszerzőként.
Másfél hónappal később a Grammy-díjátadón újra találkoztak. Szokatlan körülmények között, díjátadó szerepében: Bowie Aretha Franklinnak, Lennon Olivia Newton-Johnnak nyújtotta át a Grammyt. Ekkor készült ez az immáron Yokóval közös fotó.
Persze az igazán pazar dolog az lett volna, ha fölkerül a képre Paul McCartney is, akinek ugyancsak jelen kellett volna lennie a díjátadón, elvégre a Band On The Run című nagylemeze a legjobban hangszerelt kategóriában, az album címadó dala pedig legjobb vokális zene kategóriában kapott Grammyt. Ő azonban nem ment el a ceremóniára. Szerencsére előtte már és a későbbiekben is több közös fotó született vele és Bowie-val – noha dalt soha nem készítettek együtt.
És hogy teljes legyen a kép, ne felejtsük el azt se, hogy David Bowie 2003-ban földolgozta, lemezre vette és koncerten is előadta George Harrison Try Some, Buy Some c. dalát.
Az pedig már hab a tortán, hogy Bowie és Mick Jagger 1985-ös Dancing In The Street c. számában elhangzik a „Back in the USSR” sor – igaz, Jagger szájából.
Köszönöm a segítséget Újhelyy Attilának, Az igazi David Bowie c. könyv (Palatinus, 2002) társszerzőjének!
Kattintós:
- Még több David Bowie »
- Még több Beatles »
GITTEGYLET 
Gratulálok a cikkhez, nagyon jól összeszedted a kapcsolódási pontokat, de én tudok még egyet 😉 a 73-as Life on Mars c. Bowie számban van egy utalás Lennon akkor megjelent lemezére, a Mind Gamesre: “…Lennon’s on sale again…”
KedvelésKedvelés