Centauri világgá megy – Mondd meg, merre tartson!

A Centauri álnéven alkotó íróról sok mindent nem tudunk, de azt igen, hogy mindig kész előállni valami meglepővel. Most világgá megy, üres kézzel, de bízva az olvasókban, akik az interneten keresztül irányíthatják az útját. Kalandra fel!


Centauri 2006 óta őrzi az inkognitóját, akkor tűnt fel ugyanis először irodalmi folyóiratokban. Azóta se tudunk róla sokkal többet: centauriA Dunántúlon él, 2007-ben jelent meg az első kötete Pátosz a káoszban címmel, egy évvel később a Kék angyal című novelláskötetével vált igazán ismertté. Regénye, a Jégvágó 2013-ban jelent meg a Magvetőnél. Szeret fotózni. Van kalapja.

Most (pontosan 2016. január 12-én) Jack London tiszteletére világgá megy, a leghidegebb télben indul útnak, üres zsebbel,de úgy tűnik, igen komoly elszánással. Sorsát, illetve, hogy ne túlozzunk, útjának alakulását azonban az olvasóira, internetes követőire bízza.

Szép hétvégét mindenkinek és vigyázzatok az utakon! Nálam ezerrel folyik a készülődés, most épp se lelkesülni, se vacillálni nincs időm. De addig is van itt még pár kérdés.

– írja a Faceboook-oldalán. Ilyen „apró” kérdések a következők:

Milyen irányba induljon el Budapestről?

A kezdő lépésről a Facebookon lehet dönteni, pontosabban javaslatot tenni kommentcsatában, amiben egyelőre a Balaton vezet, de ma este nyolcig még fordulhat az állás.

Az is kérdés, hogy ha elindul egy címre, ahová meghívója van (ami szintén Jack London idejébe visszanyúló hagyomány, amikor tehetősebb családok behívtak magukhoz egy-egy csavargót, ételt, italt adtak neki, olykor megengedték, hogy egy éjszakát is eltöltsön náluk), akkor:

Mennyi időt tölthessen egy címen? 24, 48 órát? Többet? A kérdésre szintén ma este nyolcig lehet felelni itt kommentben.

Hogy ne csak egy pingpong legyen az út két meghívó között, ezt is az olvasókra bízza:

Milyen távolságból fordulhat rá egy adott címre? 50 km? 100? Bárhonnan? Ez a poszt szolgál a kérdés eldöntésére.

A kaland, tényleg kaland, ahogy Centauri írja a Facebook-oldalán:

Miért megyek világgá? Hogy megtudjam, valóban olyan volt Jack útja, mint amilyennek képzelem. Hogy megtudjam, igaza van-e azoknak, akik szerint mifelénk a közöny és a féktelen bizalmatlanság az úr. Hogy fejet hajtsak Jack London előtt.
Hogyan közlekedek? Országúton stoppal.
Mitől lesz az én utam is bizonytalan? Arra megyek, amerre az első kocsi visz, ha pedig kereszteződésbe érek, az olvasókra-követőkre hagyom a döntést, ők szavazhatnak róla facebookon. Arra megyek, amerre küldenek.
Miből gazdálkodom? 5000 forint, 5 deci víz, 5 csomag gyorsleves, 5 doboz dohány, 5 deci Jack Daniel’s, 5 tábla csokoládé. Hajdanán Jacknél sem volt sokkal több. Plusz meleg ruha, a táborveréshez meg a kapcsolattartáshoz szükséges eszközök.
Miből élek? Rabolni – mint Jack – nem fogok. Viszont bármilyen alkalmi munkát vállalok.
Lehet-e meghívót küldeni? Bár ez mifelénk sosem volt szokás, ha valaki úgy gondolja, hogy amikor a közelében járok, segít koszttal, kvártéllyal, munkával, szívesen fogadom.
Hol lesz szállásom, ha nincs meghívó? Ahol kerítek magamnak vagy a szabad ég alatt.
Meddig leszek úton? Ameddig bírom. Szeretném legalább február elejéig állni a sarat (havat).

Meghívót a jacklondontura@gmail.com címre lehet küldeni.

Bátor dolog, kívánunk kitartást és jó utat Centaurinak!

Támogassátok az utat azzal, hogy továbbadjátok a cikket! 🙂 (Erre alkalmas gombok a cikk alatt vagy balra fent.)

Tarts velünk a Facebookon! »

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.