Január 4-én hat szerző nyitotta meg Nagy Bernadette Színművek című kiállítását ez alkalomra írt szövegével, Kemény István, Bárdos Deák Ágnes, Péntek Orsolya, Kukorelly Endre, Wirth Imre és Tóth Krisztina. – Barcza Katalin járt a Nyitott Műhelyben
Már meg sem lep, hogy ha a Nyitott Műhelybe indulok, a főváros közlekedése próbára teszi kitartásomat. Január 4-én némi hó esett, aznapra remek hideg is támadt, így minden adott volt a fennakadáshoz. A Nyitott Műhelybe mégis minden szereplő időben eljutott. Forralt bor illata fogadta az ajtón belépőt, majd a szerencséseknek még arra is volt idejük, hogy kezükben a gőzölgő bögrével megálljanak Nagy Bernadette képei előtt, s ráhangolódjanak a művek szín-és formavilágára.
Az estet a Litera és a Nyitott Műhely szervezte, s elsőként Nagy Gabriella, a Litera főszerkesztője szólt a szép számban összegyűlt közönséghez. Bevezetőként elmondta, hogy évekkel ezelőtt kezdték el szervezni ezt a furcsa sorozatot, amelynek lényege, hogy minden év decemberében a kiállító kortárs képzőművész műveihez írók írtak történeteket, szövegeket. A rendezvény címe azért lett Képmegnyitás, mert ezek a történetek a kiállított képeket „nyitották meg”, azaz tárták föl a jelentésrétegeiket.
Az eddigi években Frankl Aliona, Szilányi Lenke, Bodor Anikó, Gerlóczi Sári és Rutkai Bori képeit nyitották meg, a legutolsó alkalommal pedig írók állítottak ki, s mindegyikük egy másik író művéhez fűzött egy történetet. Az idei Képmegnyitásra rendhagyó módon januárban került sor.
A szerzők, akik ezen az estén szövegeiket elmondták Kemény István, Bárdos Deák Ágnes, Péntek Orsolya, Kukorelly Endre, Wirth Imre és Tóth Krisztina voltak. Ebben a sorrendben. És milyen jó volt ez a sorrend! Mert ebben a félórában egymást váltották az elméleti és elmélyült, szépirodalmi és vicces szövegek, sokféleségük remekül kiszámított egységbe állt össze.
És mit tudtam meg ezekből a szövegekből? Sok mindent.
Hogy bármikor lehetek egy kép főalakja, hőse. Én döntöm el. (Kemény István)
Hogy lehetek akár geometria is egy koreográfiában, s hogy mennyire összekapcsolódik mindezekkel a zene, a tánc (Bárdos Deák Ágnes).
Hogy a kép mindig a szemlélőben valósul meg, s a színekig és formákig csupaszított művek metaforái közelebb állnak az univerzális jelhez, mint bármely részletgazdag festmény. (Péntek Orsolya)
Hogy hányféle értelmezése lehetséges a szép fogalmának Arisztotelésztől Malevicsig, s hogy mindezek hogyan csengenek össze Nagy Bernadette képeivel. (Kukorelly Endre)
Wirth Imre írása számomra arra lett bizonyíték, hogy minden apró részletből születhet költészet, és közben egy képet nézve varázslatosan mosódnak össze színek, formák, dallam és szöveg.
Tóth Krisztina Kódok kódja című írása egy újabb, váratlan megvilágításba helyezte a képeket tanúkihallgatási jegyzőkönyvével. Értékeltük az ötletet s az írás abszurd humorát is, ezek voltak a legderűsebb percek. A képek megnyitása után Nagy Gabriella végül megnyitja a kiállítást is.
Ismét odaállok a művek elé. Valahogy mintha másként nézném őket. Mintha benne volna már az izgalmas, megejtő kombinációk (Tóth Krisztina) szemlélésében mindaz, amit ezen az estén tanultam és hallottam róluk. Talán már kapiskálom, milyen a fedőfehérrel kevert mályva érzete. (Péntek Orsolya) Itt az ideje beismerni, hogy én eddig nem értettem, így aztán nem szerettem az absztrakt művészetet. Igen, egy voltam azok közül, akik a fejüket vakarják egy ilyen képtől, s megkérdik, hogy de őszintén, mi ebben a művészet és ki nem tud egy kék négyzetet szürke alapra pakolni? Így érkeztem a Nyitott Műhelybe este, mert a kíváncsiság mégis odavitt.
Aztán végighallgattam ezt a hat szerzőt. S egyre nyíltak meg a képek rétegei, láttam, amit ők, és egyszer csak mást is, egyre többet. Rájöttem, hogy minden ugyanaz. Mostanában meseelemzéssel foglalkozom. Aznap este ott fölismertem, hogy egy absztrakt kép ugyanaz, mint egy népmese. A legtisztább szimbólumokkal dolgozik, a legegyszerűbb nyelven beszél, jelentést hordoz minden forma és színárnyalat. A legmélyebb kútból húzza föl a vizet, s mindig rólam szól, rólam, aki nézem, az én szimbólumaimat én fejthetem meg egyedül, de ebben mindig lesz segítőm: népmese, absztrakt kép, dobszóló, tánc, szöveg. S ki tudja, mi minden még. S amikor kiléptem a hóval fedett utcára, váratlanul minden geometrikus absztrakttá változott, autók, ablakok, erkélyek négyszögei, háttérként az aszfalt fedőfehérrel kevert szürkéje. A világ rétegei.
„Képeket nézz, zenét hallgass”, megyek bele az absztrakt képbe. Ezek amúgy Kukorelly szavai.
GITTEGYLET 