A HÉTEN UTOLJÁRA:
Szekvencia, szimmetria körszalag – Bernát András festő kiállítása (Galeria Neon, 1065 Budapest,Nagymező utca 47.)
Bernát András a magyarországi újfestészet egyik fontos alakja. Indulásakor, a 80-as években kevés motívumból felépülő sötét tónusú képeket festett, amit a 90-es években lüktetően absztrakt felületek váltottak fel, mely stílus mára védjegyévé vált. Uralkodó motívuma a csavart, örvénylő forma, erős dinamizmussal és egyúttal lüktető mozgással telíti festményeit. Bernát hosszú éjszakákba nyúlóan festi képeit, melyek csak első pillantásra homogén felületek. A kibontakozó formák dinamikusan változnak a rájuk vetülő fényben, és a festékbe kevert alumíniumpor különös egyvelegének hatására újabb és újabb struktúrákat bontanak ki. (artportal.hu)
A kiállítás megtekinthető: január 5-ig.

Gergely Nóra képzőművész kiállítása (Újlipótvárosi Klub-Galéria, 1136, Budapest, Tátra utca 20/B)
A sokoldalú képzőművész legújabb munkáiból láthatnak kiállítást az érdeklődők. Gergely Nóra grafikával, festészettel, fotóval, egyéb digitális technikákkal és kerámiával foglalkozik.
A kiállítás megtekinthető: január 08-ig.

Sátánfarka – Péli Barna szobrász kiállítása (Horizont Galéria, 1066 Budapest, Zichy Jenő u. 32.)
A kiállítás megtekinthető: január 06-ig.
Péli Barna legújabb szobortriászának ikertornyai ezekhez a fej fej mellett vetekedő ambíciókhoz, az egyéni törekvések érvényesítésének ügyesen maszkírozott gyakorlatához, a politikához, és a morálhoz is kapcsolódnak. A belső könnyen külsővé válik, ha az egyéni mimikát és a csoport fogalmának teljesüléséhez elegendő, legkevesebb számú résztvevő közti „szituációt” jól olvassuk. (horizontgaleria.hu)

Vertigo – Kovács Lola festőművész kiállítása (Fészek Művészklub, 1073 Budapest Kertész utca 36.)
Korábbi munkáin szűkebb környezetének elemei jelennek meg szokatlan látásmódban, meghökkentő, kiegyensúlyozatlan kompozícióba rendezve, de művészete a realitáson túli belső képek megfogalmazásának irányába mutat. (artportal.hu)
A kiállítás megtekinthető: január 08-ig.
A HÉTEN ELŐSZÖR:
Asztrometria – Martin Henrik szobrászművész kiállítása (Óbudai Társaskör Galéria, 1036 Budapest, Kiskorona utca 7.)
Ásatás a semmi mezején: a több ismeretlenes geometria szett feltárása “asztroarcheológiai” környezetben. (www.obudaitarsaskor.hu)
Megnyitó: január 5. – 18:00
A kiállítás megtekinthető: 2016. január 31-ig.
Kárpáti Tamás Munkácsy-díjas festőművész kiállítása (Godot Galéria, 1114 Budapest, Bartók Béla út 11.)
Kárpáti festészetében a ’70-es években a meleg színárnyalatok domináltak, majd egy évtizeddel később a képeken megjelent egy hidegebb, zöldebb tónus, és a háttér gótikus ívek formájában konkretizálódott. Ez a néhány év az életműben a leginkább konkrét időszak, életművét nehezen lehetne jól körülhatárolt korszakokra bontani, ez pedig szembemegy mindenféle gyűjtői, műkereskedői és művészettörténeti elvárással. Teljesen függetlenül attól, hogy ez tudatos-e, vagy sem, avantgarde gesztusként értelmezhető, és ha már avantgarde gesztusnál tartunk, ha ma valaki művészetcsinálásból akar megélni, mindenképpen bátor dolog ilyen “korszerűtlen”, a kortárs művészeti tendenciákat semmibe vevő életművet létrehozni. (Retteghy Ádám, esztéta ismertetője a godot.hu-n)
Megnyitó: január 6 – 19:00
A kiállítás megtekinthető: 2016. január 30-ig.

A fák újéve…avagy Silvaphilia, a fák szeretete – Gosztola Kitti, Klima Gábor, Tranker Kata képzőművészek közös kiállítása
A három fiatal művész immáron 3. alkalommal állít ki együtt, hogy bemutassák a növényekkel kapcsolatos gondolkodási folyamatuk aktuális eredményeit. Az első közös bemutatkozásukra 2014. szeptemberében került sor az Antropoflóra című kiállításon a Stúdió galériában. Az itt kiállított munkák széles skálán mozogva, eltérő nézőpontokból vizsgálták az emberi és növényi társadalmak kapcsolódási pontjait. 2015-ben az Off Biennáléra készített alkotásaik jóval konkrétabban, az aktuális kultúrpolitikai helyzetre reflektáltak a növényvilágon keresztül a művészet metaforájaként. (ikon.hu)
Megnyitó: január 7. – 18:00
A kiállítás megtekinthető: 2016. február 15-ig.
LÉLEK-FORMÁK – Veress Enéh Erzsébet szobrász kiállítása (MAMŰ Galéria, 1071 Budapest, Damjanich utca 39.)
Veress Enéh Erzsébet közvetlenül feltett kérdésekre keresi a választ: mi az élet, mi a lélek, mi az anyag, hol rejtőzik benne a lélek, hogyan válik láthatóvá. Mi az anyag sorsa, hogyan bontható ki a mozdulatlan – jelen esetben kőből, fából – mozgást imitáló forma. A kőbe zárt titok hogyan jelenítődik meg a szobrász keze alatt, hírt adván a szellem, intellektus létezéséről. Az anyag emlékezik, emlékeztet mindarra mely egykoron volt. Hogy milyen lesz az újjászületése a szobrász vésője által, az sokszor talán esetleges. A látható eredményt a formát teremteni bíró művész alkotó gesztusa igazolhatja, amely a semmi ellen feszül. (Klement Zoltán kurátor ismertetője a mamusociety.wordpress.com-on)
Megnyitó: január 8. – 19:00
A kiállítás megtekinthető: 2016 január 22-ig.

Kiállítás a bőröndből – Judy Rogers (Wiesenfarth Judit) képzőművész kiállítása – vegyes technika, festmények és szobrok falemezen (Barabás Villa, 1122 Budapest, Városmajor utca 44.)
Judy Rogers otthonról jön haza a bőröndjével. Ez a kiállítás nemcsak lokális szempontból feszegeti az ‘otthon’ fogalmát, hanem a globális migráció szempontjából. Az ‘otthon’ fogalma számtalan asszociációt ébreszt, nemcsak a családi fészek helye, privát és publikus összefüggésben, de felidézi a benne felhalmozott személyes ingóságokat is.
Személyes történet külföldön vagy a művész unalmas hétköznapjai kiszínezve? – A budapesti közönség eldöntheti. Rogers bőröndnagyságúra zsugorította le nyugat-ausztráliai életét, a magával hozott képek családi életről, boldogságról, félelemről és a művész közvetlen környezetéről szólnak. (barabasvilla.hu)
Megnyitó: január 8 – 19:00
A kiállítás megtekinthető: 2016 január 31-ig.
ELŐADÁS:
„A szem becsapása”: Arnolfini házaspár, Las Meninas – ajtó, ablak és tükör a festményeken – József Attila Szabadegyetem (Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum utca 7.)
Réti Mária művészettörténész kutató előadása a Kor-Képek V. évfolyam című sorozatból.
Időpont: január 5 – 18:00
Kmetty János – József Attila Szabadegyetem (Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum utca 7.)
Ludmann Mihály művészettörténész előadása a Stílusteremtő géniuszok sorozatból.
Időpont: január 7 – 17:30

Szeredi Merse: „Kennen Sie MA?” – Kísérlet Kassák Lajos és az Aktivisták bécsi miliőjének rekonstrukciójára (1920–1925) – Virág Judit Galéria Szabadegyetem (Virág Judit Galéria, 1055 Budapest Falk Miksa utca 30.)
Időpont: január 7 – 17:00
Az El Kazovszkij-kiállításról a kurátor szemével – Rényi András művészettörténész előadása A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij élet/mű című kiállításhoz kapcsolódóan (Magyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota, 1014 Budapest, Szent György tér 2.)
Időpont: január 10 – 16:00
EGYÉB PROGRAM:
Műfajok keresztútján – Versek, zenék, könyvek és szobrok a Műcsarnokban – A szobrász Malgot című kiállítás programja (Műcsarnok, 1146 Budapest, Dózsa György út 37.)
Malgot István vendégei: Kirschner Péter, Müller Péter Sziámi, Roszik Hella, Stefanovics Angéla
Időpont: január 05. – 19:00 – 20:00
ARTUTAZÓ:
Goya: The portraits/Goya: A portrék (National Gallery, Trafalgar Square, London WC2N 5DN)
Goya meghökkentő és sokszor kegyetlen arcképei bizonyítják, hogy egyedi módon közelítette meg a műfajt, és hogy kiváló tehetséggel ragadta meg az ember pszichológiai vonásait.
A kiállítás megtekinthető: január 10-ig
Tartalmas időtöltést kívánok! 🙂
Átemelte .
KedvelésKedvelés