A tragikusan fiatalon, mindössze negyvenöt éves korában elhunyt, már életében kultikus rangra emelkedett szerző a Magvetőnél megjelent posztumusz kötetét olyan neves pályatársak gondozták, mint Garaczi László, Németh Gábor, és a szerkesztő, Berta Ádám. Ennek ellenére, a recenzens bevallja, aggódással vette kezébe a tizenöt novellát tartalmazó kecses könyvecskét.
Aggódással, mert a címadó elbeszélésen, a méltán nagy sikerű, számos alkalommal felolvasott A maximalista című szövegen kívül csak két egyéb novellát ismert; a különféle antológiákban megjelent A Vadászezred legügyesebb tizedesének vallomása, és a Vaddisznóvadászat a Bakonyban címűeket. (A reménytelenül olvashatatlan, egyik utolsó kötetéről, a 2000-ben napvilágot látott A világ legjobb regényéről ne is beszéljünk most.)
Az antológiák csapdája az időkorlát, s ha éppen nincs a tarsolyban már kész, kimunkált anyag, megesik, hogy az író hamarjában rittyent valamit, valami csak őrá jellemzőt, s ez meg is látszik az adott darabon. A kötet további forgatása során azonban ezek a félelmek fokozatosan elcsitultak, hiszen a fennmaradó tizenhárom elbeszélés valóban azt az élményt adja, amit a Hazai-prózától várhat az olvasó. Ugyanaz a szinte megfejthetetlen varázs, szörnyeteg báj, incselkedő humor, ugyanaz a fityisz az orrunkba, a téboly mélyre ható ismerete, ugyanazok a nem evilági, démonikus szövegelések.
Egy pszichológustól hallott, valójában megtörtént eset főhősének, a megőrült villanyszerelőnek, Imrének
„…még az ebédre főtt csirkenyak is perverz, családellenes dolgokat suttogott a fülébe. (…) egész nap csak hallucinált, és rengeteget szomorkodott. Sok problémát csinált magának, és egyre butább lett. (…) Arcán most is ott mászott egy bogár, mind a hat, nyolc, tizenkettő vagy a biológus tudja hány lábacskájával! (…) –Tehát, akkor, lehetünk boldogok?- kérdezte Imre a locsogó vízcsapot (…) – Csak a hidrogén és a paradicsom lehet boldog – válaszolta a vízsugár.”
(A maximalista)
Bán Zoltán András hírhedett kritikájában a „legboldogabb magyar írónak” gúnyolja Hazait (Holmi, 1998. január, 120. oldal: PDF – a szerk.), aki valójában szinte minden írásában a boldogság titkát kutatta, a teljes, korlátlan, örök szabadság és szerelem vízióját kergette és kerülgette.
Mégis, talán csak egy novella végződik teljes hepienddel, a Laci bácsi buszozik című. Ebben a buszsofőr címszereplő valósággal letarol egy lángosos bódét, hogy az eladónő iránti szerelme beteljesedhessék. Az A növények levele című írás abból a groteszk, abszurd feltételezésből indul ki, hogy kábé húszezer évvel ezelőtt, a neandervölgyi ember kipusztítása elleni tiltakozásul a fák, bokrok és virágok egy több hónapon át tartó nagygyűlést tartottak, ahol arra az elhatározásra jutottak, „…hogy többé nem mozognak, nem olvasnak, nem kiabálnak, nem böfögnek, nem tévéznek…”.
A Nárcisz erkölcsei, avagy egy csekk becsülete című elbeszélés orvhorgász hőse, egy ártatlanságában is démoni figura a halőrök által rámért pénzbüntetést egy állatorvos meggyilkolása árán teremti elő. Felcsönget a rendelőbe és a következő mondatot kiáltja a kagylóba: „Megnémult a busa. Minden totál kusza.”
Folytathatná tovább a többi elbeszélés tömör ismertetését, ehelyett azonban a recenzens azon gondolkodik el, mi a titka a Hazai-szövegek elementáris hatásának, noha – Garaczi Lászó kifejezésével élve – tisztában van azzal, hogy „Csipesszel a lángot” nem lehet megfogni. Mégis álljon itt pár hatáselem, amit sikerült kihüvelyeznie.
Számos ponton ugyanis tetten érhető a csak kisgyerekekre jellemző szertelenül csapongó, irrealitásból ki sem látszó fantáziálás, mint ahogy a 70-es évek mesekönyveinek kimódolt beszédstílusa, vagy a természettudományos albumok szájbarágós, szikár mondatai is, amik a Hazai Attila szövegeibe hatolva óhatatlanul komikus hangulatot árasztanak. Hazai műveit az irodalomtudomány a minimalista jelzővel illette, és talán nem alaptalanul. Szinte minden írásában olvashatunk mikrorealista részleteket, a name dropping (közismert/emblematikus elnevezések használata – a szerk.) eszközével bemutatott utcarészleteket is, amelyek a totálisan képtelen eseménydaraboknak kölcsönöznek realitást. A politoxikomán droghasználat olykor csodálatos, máskor borzalmas tudatállapotainak részletezése sem idegen szerzőnktől, sőt.
Hazai Attiláról bátran kijelenthető, hogy reneszánsz tehetség volt. Életében öt kötete látott napvilágot, írt színdarabokat, forgatókönyveket, filmezett, két zenekart is alapított és festett is. Kósza hírek szerint akad még néhány írás a számítógépében, reménykedhetünk tehát, hogy nem az utolsó kötetét vehettük most kezünkbe.
Könyvadatok:
- A maximalista (és más írások)
- Magvető Könyvkiadó, 2015
- 144 oldal
- ISBN: 9789631431742
- a könyv a moly.hu-n
- a könyv a Rukkolán
GITTEGYLET 