Hajnalban, négy órakor mégis abbahagytam az olvasást: a lap Ünnepi száma kiesett a kezemből és leragadt a szemem. De nem volt nyugtom: betük szaladgáltak a paplanomon és megint összeálltak: egy hosszu novellacim a nyakam köré csavarodott és fojtogatni kezdett. Szerencsémre segitségemre sietett egy gondolatjel és elvágta a novellacimet. A gondolatjel meghajtotta magát és azt mondta, hogy sietnie kell, egy Erdős Renée-novellából jött és vissza kell mennie. Sürgetve és követelődzve szaladgáltak a betük, a lapban levő cikkek beszélgettek.
Egy novella (siránkozva): Hallatlan, micsoda indolencia! Elkezd olvasni, aztán abbahagy! A közepemen hagyott abba! Talán nem vagyok neki elég érdekes?
Másik novella (finoman, kicsit gunyosan): Ne busuljon, kisasszony. Megtörtént ez jobb novellákkal is, például velem. De én nem bánom: én ugy vagyok megirva, hogy engem akárhol abba lehet hagyni és a hangulat mégis teljes. Én egy ugynevezett hangulat-novella vagyok, afféle finom, modern müfaj. Nincs se elejém, se végem.
Egy Móricz Zsigmond-novella: No no, majd adja még alább is a kisasszony, mert amondó vagyok, hogy kezd már a hasam összefancsarogni attól a sok kákabélü finomságtól. Hogy minek tördelnek engem ide egy ilyen parfümös frájla mellé!
Egy könyvkritika (higgadtan): Nem tartom helyesnek ezt a veszekedést. Önök, bár mindketten más irányt képviselnek, magasabb esztétikai szempontból közös mértékkel mérhetők.
Másik novella (mérgesen): Ugyan, ne beszéljen bele mindenbe! Ezek a kritikák olyan nagyképüek!
Egy kroki (szemtelenül a kritikához): Mennyit kaptak magáért?
A kritika (sértődötten): Maga meg jobb, ha befogja a száját. Maguknak igazán könnyü dolguk van: mindent elviccelnek, aztán fölényesnek képzelik magukat. Pláne maga: már sikerültebb gyerekét is láttam a papájának!
Kroki (felfortyan): Kikérem magamnak. Olvasott maga engem? Olvasta maga a közepem felé, a negyedik soromban, azt a viccet!
Egy aforizma (gunyosan): Humorban nem ismer tréfát!
Harmadik novella (sugva a negyediknek): Nézze, ott a kétszázadik oldalon azt a csinos, szőke verset.
Negyedik: Tudom. Szép vers, de nagyon henceg, amiért tetszik. Nem áll szóba senkivel. Hallottam, hogy ki fogják adni könyvben is.
Harmadik (sugva): Hát ki tudja ki az? Az egy törvénytelen gyerek. Az apja bemutatta mint eredetit, pedig nem is az övé. Közönséges forditás!
Negyedik (izgatottan): Ne mondja!
Harmadik: Biztosan tudom. A vezércikk ismeri. De ne szóljon senkinek.
Egy tanulmány: Gyerekek, ne pletykázzatok!
Egy vers (a hirdetések közt): Segitség! Segitség! Nem birom tovább!
Egy riport (fontoskodva, lihegve): Mi az? Mi történt? Ki az? Ki kiabál?
A vers (nyöszörögve): Nem birom ki itten. Ezek a hirdetések ugy orditanak és szorongatnak: nem hallja meg senki a hangom.
Egy másik vers (rezignáltan): Hát azt hiszi, ha itt volna, itt olvasnák? Nézzen meg engem: száznegyvenezer példányban jelentem meg és eddig még csak egy öreg varrókisasszony olvasott el, de az se értett meg. (Tompán.) Engem a saját szülőanyám se ért meg.
Egy humoreszk (felébredt és csodálkozva körülnéz): Jé! Hisz én már egyszer megjelentem ebben a lapban!
Egy novella: De akkor más cime volt.
A humoreszk (odafordul): Maga honnan tudja?
Novella (sugva): Ne szóljon senkinek, már én is megjelentem.
A humoreszk (felcsapja a monokliját és fixirozza a novellát): Milyen csinos fruska maga! Szép eleje van. (Novella röhög.) Mit nevet, csinos, szerelmes kis novella?
Novella (röhögve): Hogyne nevetnék, hisz én nem is vagyok novella! Én egy közönséges hirdetés vagyok. Az elejem olyan, mint egy érdekes novella, erre elolvasnak az emberek és a végemen az van, hogy tehát mégis legjobb a Gyomorkakeserü.
Humoreszk (undorral): Hallatlan! (Az utcán hangosan csöngetnek.)
Mindnyájan: Mi az?
A kroki: A szemetes.
(Kötetben: Panoráma – 1926, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest)
GITTEGYLET 