Valószínűleg az van, hogy az ember kötődik ahhoz az évszakhoz, amelyikben született. Mindenesetre én szeretem a telet. No, nem a szélsőségeit, inkább a szelíd nyugalmát, a csendjét, mindazt, amit a téli erdő és folyópart látványa és érzete bennem kelt. – Sárosi Ervin természetfotói

Különösen szeretem az elejét, azt az időszakot, amikor már lehullott minden falevél, hajnalban dér festi fehérre a talajt, köd ül a tájon, összebandázott cinkecsapatok járják szöszmötölve, de még vidáman az erdőt, vadludak szállnak  a magasban láthatatlanul, csak a hangjuk árulkodik, az őzek először engednek egészen közel magukhoz, a vadrózsa és galagonyabokrokon még ott mosolyognak a piros bogyók. Szeretem a lombjuk vesztett fák látványát, olyanok így, mintha hirtelen megöregedtek volna, mélyen ráncos kérgükkel, görbe ágaikkal. Szeretem a kristálytisztává vált folyót, a téli alacsony vízszintet, ahogy előkerül a víz építő és romboló munkájának sok-sok éke, kavicszátonyok, mederbe akadt fatörzsek. Különös varázsa van ilyenkor a természetnek.

Ha tetszett, add tovább másoknak is (gombok a cikk alatt vagy balra fent), köszönjük!

Gyere el az év végi bulinkra! Részletek ITT.