Szerintem Vörös István boldog ember. Boldog ember, mert az Úrral és/vagy a Hölggyel beszélgethet. Pedig hát ki fordulhat manapság az Úrhoz/Hölgyhöz, ki beszélhet, ki imádkozhat, vagy ki mesélhet csak úgy egyszerűen a világról, amikor egymáshoz is alig szólunk, amikor csendes gyászban morzsoljuk a köztünk burjánzó űrt, amikor nem is olyan régen még az olvasószemüvegünket is elhagytuk, utoljára pedig akkor imádkoztunk, amikor lejárt a parkolójegyünk? – Izabella Carranza recenziója.
1 Csak az lehet boldog, aki
jó is. – mondja a Zsoltár.
2 De ki lehet Zsoltár?(I. ZSOLTÁR)
Szépek ezek a zsoltárok. Mondjuk minden zsoltár szép úgy általában, a megszólított teszi azzá, mint a szerelmi vallomást vagy az őszinte panaszt. Nem nyavalygunk Uram, belátással közelítjük a poklot. Meg a nőket. Meg a férfiakat. Meg úgy általában a világot.
Az ember úgy van a kortárs költészettel, hogy sokszor nem érti, de még többször meg nem is szereti. Uram, vezess ki engem a sötét értetlenségből. Viszont ez sem mindig van így, mert néha meg pontosan érti, és szereti is. És ez jó. Megvan bennünk a beszélgetés igénye. Uram, beszélgess velem a sötét és világos napok kezdetén és végén, mert úgy veszem észre, nincs is más, akivel szívesen beszélgetnék mostanában.
Vörös István legújabb kötetében kedvet csinál a beszélgetéshez önmagunkkal, Istennel, sőt – kicsit félve mondom, de – még más emberekkel is. Hogyan neveljük magunkban a hitet, ha nem zsoltárolvasással. Az emberbe vetett hitet is. Sehogy. Persze ez a kötet nem csak hit kérdése, hanem a figyelemé is. Hogy figyelemmel vagyunk-e a világ iránt. Az Úr végtére is nem az ember kiváltsága. Még csak nem is a mellbimbóké. (Esetleg a Hölgyé, de ezt most hagyjuk.)
5 Nem a mellbimbók gyűrött
felszíne érdekel,
hanem a bolygóké.
6 A dolgok mögött
rejlő matematika,
a nyelv matematikája,
a filozófia pár alapképlete,
képzelt lények anatómiája,
és a kvantummechanika
a pokol szabályai közt.
7 Miért kéne egy zsoltárnak
az emberről szólnia?(LVII. Zsoltár)
Nem tudom, manapság mennyire divatos műfaj a zsoltár (na, tudom, mondjuk semennyire), de őszintén meglepődtem, hogy van még ilyen tiszta beszéd, hogy érdekel ez még valakit, hogy érdeklek én még valakit, és hogy nem csak érdekli mindez azt a valakit, de még le is írja az érdeklődését, a törődését, a velem gondolását ezekben a szép és türelmes sorokban, százötvenszer. Én meg elolvasom őket. Mindet. Sőt, olykor egyet-egyet többször is. Ha az élet árnyékának völgyében is járunk, nem félek mellette, Uram. És akkor azt gondoltam még, Uram, adjál ennek az embernek hosszú éveket, meg számítógépes programot, hogy sokáig dicsérhessen, nekem meg késői vakságot, hogy sokáig olvashassam. Szela.
1 Az Úr az én osztályvezetőm,
ellát munkával. Aktahalmokon
nyugtatom kezem, csöndes
túlórákba terelget engem.
2 Az Úr az én vakvezető kutyám,
akkor se hagy el, amikor
kiderül, hogy látok.
Lelkemet befüggönyözi,
arcomba világít az igazság
vallatólámpájával.
3 Az Úr az én börtönőröm,
kicsempészi a leveleimet
a családomnak, és ami
neki szól, azt is átveszi.
4 Az élet árnyékának
völgyében járok,
sötét irodafolyosón,
pincében, ahol
valamikor akasztottak,
és a halálfélelmet olyan
szeretettel veszem a kezembe,
mint egy vekni fekete
kenyeret. Abból élek
már 30 éve.
5 Lakást vásárolsz nekem
az én ellenségeim előtt,
fejemre csöpög az eső
a tetőcserepek közül.
Levett cipőm is vízzel telik meg.(XXIII. zsoltár)
Könyvadatok:
- Jelenkor Kiadó Kft., 2015
- 312 oldal
- ISBN: 978 963 676 5439
- A könyv adatlapja a moly.hu-n
- Adatlap a Rukkolán
GITTEGYLET 