Hol volt, hol nem, volt egyszer egy herceg, vagyis princ. És volt néki egy inasa, aki már sok-sok év óta szolgálta őt. Ám ez a princ meg akart szabadulni az inastól, mivelhogy az ennyire öreg volt.
Állatvásár volt éppen, a princnek pedig a hercegi birtokán juhai voltak eladók. Azt mondta hát öreg inasának:
– Hajtsd ki ezeket a birkákat a vásárra, de aztán pénzt is hozzál, meg a birkákat is hazahozd ám! Mert ha nem így cselekszel, föl leszel akasztva.
A vén inas sírva hajtotta ki a birkanyájat a vásárba, mert nem tudta, mit tegyen. Épp ekkor ért ki a piacra egy szegény leány is, összetalálkoznak, és megkérdi a lány:
– Hát te meg, bácsika, az Isten szerelmére, miért sírsz?
– Hogyne sírnék, mikor kihajtottam ide ezt a nyájat eladni, de azt parancsolták nekem, hogy pénzt is hozzak érte, meg a birkákat is vigyem vissza!
Azt mondja a szegény leány:
– Ne sírj, és ne félj te semmit! Hívj ide négy embert, nyírasd le velük azokat a birkákat, a gyapjukat pedig add el! Így pénzhez is juthatsz, meg a nyájat is hazahajthatod.
Az öreg inas így is tett. Hazahajtja a juhokat, hát odahaza ott áll a princ a tornácon, és azt kérdi:
– Na, hogy cselekedtél?
– Fenséges uram, itt a pénze, meg a birkáit is hazahajtottam. Meg vannak nyírva. Hát így cselekedtem.
– És ki adta neked ezt a tanácsot?
Az öreg inas pedig elárulta, hogy hát egy leány, aki ott volt a piacon.
– No, hát akkor fordulj máris vissza – parancsolja a princ –, meg én is veled tartok. De ha te azt a leányt nem ismered föl ott, a piacon, akkor mégiscsak föl leszel akasztva.
Kiérnek a piacra, és az öreg inas fölismeri a lányt, mutatja is mindjárt a princnek:
– Ez volna az!
A princ odalép a leányhoz, és megtudakolja tőle, hová valósi.
Hát hogy ebbe meg ebbe a Hont megyei faluba.
– És a neved meg a címed?
– A nevem itt, a nyelvem hegyén, a házam kint, a falu szélén – feleli a leány.
A princnek és az öreg inasnak ennyi elég is volt, hogy aztán megleljék, hol lakik a leány. Bizony igencsak szegényes ház volt az. A princ meg az inas benyitnak, beköszönnek, adj’ Isten jó napot, és megkérdik a lánytól, hogy s mint megy a sora, jól van-e.
– Jól, hál’ a jó Istennek, chvála Bohu, dobre.
– No és egymagadban vagy, senkid sincsen?
– De, van egy öcsém.
– És hol van az öcséd?
– Elment vadászni.
– Hogyhogy?
– Hát úgy, hogy amit nem talál, azt hazahozza, de amire rátalál, azt agyonüti, ám annak még a bőrét se hozza haza.
– Hát az meg miféle zsákmány? – csodálkozik el a princ. – Elárulod-e nekem, te nagyon okos leány?
– Hát olyan, hogy azt rögtön itt, a kert mögött is el lehet ejteni. Merthogy szegény ember az öcsém, hát a saját tetveire vadászik. Aztán amelyiket elkapja, azt a körme között szétnyomja, még a bőrét se hozza haza, de amelyiket nem találja, azt hazahozza megint. Hát ilyen az a vadászzsákmány.
No, hazamegy a princ az inasával. Eltelik egy nap, kettő – hát azt mondja egyszer csak az inasnak:
– Eredj csak vissza ehhez a leányhoz, és mondd meg neki: Ha a feleségem akar lenni, akkor jöjjön el hozzám. Ámde csak ezekkel a feltételekkel: Az első az, hogy ne jöjjön se pucéran, se felöltözve, a második az, hogy kínálja is magát áldozati prédául, de vessen is oda prédát áldozatul, a harmadik pedig, hogy hozzon is ajándékot meg ne is. Ha így tesz, akkor elveszem!
Elmegy az öreg inas a szegény leányhoz, elsorolja neki mindezt, a leány pedig nekiáll készülődni. Előrángat az ólból egy kecskét, nyakon csíp egy egeret, majd – tisztesség ne essék – pucérra vetkezik, s magára ölt egy nagylikú halászhálót. Ebben az öltözékben, markában az egérrel indul el a princhez, kötőféken vezetve a kecskét.
A princ kinn áll a tornácon, és így szól az inashoz:
– Látod, már itt is van! És amilyen okos, úgy jön, ahogy mondtam, hozza, amit kértem. De én mégsem akarom feleségül venni! Uszítsál rá huszonöt kutyát, hadd szaggassák szét!
Ahogy az inas ráereszti a kutyákat, a leány eloldozza a kecskét. Hát a kutyák mind rávetik magukat a kecskére, azon nyomban széttépik, a leány pedig odafut a princhez a tornácra, és azt mondja neki:
– Én úgy jöttem ide – egy szál hálóban, kecskével –, ahogy fenséged parancsolta: Meztelenül is, felöltözve is, és kínáltam is magam áldozati prédául, de oda is vetettem prédát áldozatul.
A princ erre bólint, és beljebb tessékeli vendégét. Ahogy belép a leány a princ hercegi házába, azt mondja neki:
– Akárhány lyuk is van a fenséged házában, azt mind dugassa bé, mert én hoztam is ajándékot, meg nem is!
De bizony egy likacskáról elfeledkeztek, s azt ott az ágy alatt mégse tapasztották be.
A princ kíváncsian sürgette már a leányt, mutassa meg végre, mit hozott. A leány pedig kieresztette markából az egeret, és az egér rögtön besurrant az ágy alá, a lyukba – már nem is volt sehol.
– Hát hallod-e, te leány! – szólal meg a hercegi princ. – Ha már ilyen okos vagy, mégiscsak a feleségem leszel. Te pedig, öreg szolgám, továbbra is az inasom maradsz.
Az utolsó lyukban cincog a kisegér, s ahogy minden, ez a mese is véget ér.
(Kötetben: Harminchárom szlovák népmese, Magvető Kiadó, 2010)
GITTEGYLET 