Az ínyenc KÖNYVSKORPIÓ legújabb dobása: válogatás Gerevich András verseiből.
Az se ma esett meg, hogy a veszedelmesen tehetséges fiatal költő coming outolt, nyilvánvalóvá tette, hogy a saját neméhez vonzódik. Na és? – kérdezheti erre a felvilágosult olvasó, ha így, hát így. Maga a KÖNYVSKORPIÓ* azonban elgondolkodik ezen, s be kell vallania, fogalma sincs, milyen érzés lehet kiállni egy ilyen vallomással a jéghideg magyar valóságban. Bátorság az mindenképpen kell hozzá, hogy kimondjunk egy ilyen legmélyebb, legbelsőbb igazságot, vágunk egy grimaszt és arra gondoljunk, azt érezzük: nesztek, itt vagyok, ilyen vagyok, ha akartok, tépjetek szét. Minden mindegy, mert jó versben hazudni nem lehet.
Gerevich András:
VERSEK A TESTRŐL
1
A testem kívánós. Folyton enni akar.
Követeli, hogy jól tömjem meg,
zabáljak fel mindent, ami belém fér.
Az öröm az, amikor érzem magamban
a világnak azt a fogható, látható részét,
ami az enyém, érzem, ahogy lenyelem.
Utána mégis fáj, mert puffad és feszül,
mintha homokot nyeltem volna magamba.
Félek, hogy halott gyereket szülök.
2
A testem néha betonkemény,
néha törékeny vagy takonypuha,
néha szétfeszül, máskor szétfolyik,
ha megérintem, viszket és puffad,
ha simogatom, nyirkos és ragad,
folyton más ember leszek.
3
A testem kút, amibe beleestem,
fulladozom a langyos sötétben:
a gyomrom híg sárral telik meg.
Felszívott és elnyelt.
Feneketlen mély, nyirkos torok,
és kielégíthetetlen, nyálkás vagina:
felfalja a húsomat a vágy.
4
Be vagyok zárva a testembe,
mint tébolyult Kőműves Kelemen,
magam köré raktam a falat
fegyelemből és elfojtásból:
életfogytiglan testem rabja vagyok.
Belefulladok saját térfogatomba.
5
A testemmel állandóan küzdök.
Saját életet él: eszik, kakál, baszik,
kecsegteti és kényezteti az ölelés,
így ha egyedül van, követelőzik,
ezért simogatom, nyugodjon meg,
folyton élvez, de minden élvezet fáj,
mert mindig csak a hiány marad,
ami a mulandóságra emlékeztet,
mert magában hordozza az elmúlást:
kielégít és kíméletlenül megkínoz.
6
A fájó vágy kitölti bennem az űrt,
kongok, mint a harang, behorpadok,
repedések futnak végig a testemen,
üres vagyok és felpuffadok,
megtömöm magamat hússal, kenyérrel,
feldagadok, de érzem a kínzó űrt,
ahogy egyre nő a testemben,
bármennyit zabálok, bármennyit baszok.
Mintha a világűrt nyeltem volna el.
Érzem, hogy élek, mert szétfeszülök.
7
Ha rohanok, összeáll a testem,
amikor eszem, szétesem,
nem érzem magamat, nem tudom,
hol kezdődöm és hol végződöm.
Az egész világ a folytatásom,
a fák, az állatok, a madarak:
egy testből vagyunk, én belőlük,
ők belőlem. Mindent felzabálok,
mielőtt ők tömik magukba
zsíros és tehetetlen testemet.
8
Ha bőrvékony jégburok tart egyben,
könnyen megsérül és beszakad,
ha vastag jégpáncél zár magamba,
csákánnyal sem tudok kitörni.
Mint delfin a jégbe, belefagyok
testem elviselhetetlen tömegébe.
9
A testemet a vágyaim szülték,
és mint szigorú anyák, irányítják.
A testemet a vágyak teremtették,
és minden nap a szolgájuk marad:
kényeztetik, éltetik és kínozzák.
Szenvedek a vágytól, tehát vagyok.
A vágy a túlvilág létére a bizonyíték.
GITTEGYLET 