Elkészült a nagy könyvajánló, amit TI írtatok! Idén novemberben arra kértünk benneteket, hogy szerkesszetek velünk: állítsunk össze együtt egy olyan könyves ötletlistát, ami segít karácsonyi ajándékot választani. Most itt van, lássuk, az olvasók mit ajánlanak idén a karácsonyfa alá!
Nagy örömünkre sokan kitöltöttétek a kérdőívünket, így már csak az a feladat várt a szerkesztőre, hogy összeállítsa az alábbi listát. (…és képeket keressen, linkeket gyűjtsön, é:)) Igazán sokszínű kép bontakozott ki, nagyon köszönjük a válaszaitokat!
Ha úgy érzitek, hogy egy jó könyv kimaradt a gyűjteményből, írjátok meg kommentben!
Az alábbiakban pedig kiderül, mit ajánlottatok idén karácsonyra óvodásoknak, olvasás gyakorlásához kisiskolásoknak, mivel érdemes meglepni a kamaszokat(!), és a végén még az is, mik azok a tavaly vagy idén megjelent könyvek, amiket szerintetek mindentől függetlenül mindenkinek olvasnia kéne.
Ajándékötletek óvodásoknak
Gál Éva szerint „Bármelyik Varró Dani” jó ötlet karácsonyra. Varró Dani Facebook-oldalán találtok is konkrét ajánlatokat.
Szabó Borka írta: „Például régi könyveket, Lázár Ervint… Egy konkrét: Villányi Rózsa: Barátom, Cvek Edli”
Tanárnéni nevű olvasónk Lovász Andrea (szerk.): Válogatós című könyvét ajánlja: „Óvodások verses kalendáriuma hétköznapokra és ünnepekre.”
Veres Gábor a Boribon-történeteket javasolja óvodásoknak: „a cuki, mimimalista képek és a kevés szöveg miatt.”
Jeges-Varga Ferenc Szalóki Ági: Körforgás – dalok és mesék című kötetét ajánlja, saját recenziója itt olvasható róla.
Dorina nevű olvasónk Michael Ende Jim Button – Gombos Jim történeteit ajánlotta figyelmünkbe.
Cs. Lívia Nick Bruel: Rossz Cica fürdik című mesekönyvét ajánlotta az ovisoknak.
Kisiskolásoknak olvasás gyakorlásához
Finy Petra: Iskolások kézikönyve című kötetét Jeges-Varga Ferenc Ajánlja, írt is róla.
Cs. Lívia azt írja, Gemma Correll: Vidám macskás rajziskola kifejezetten jó ajándék lehet: „Aranyos és szórakoztató.”
Tanárnéni az Idődetektívek sorozat – 17. kötet: Mozart és a kottatolvajok című darabját ajánlja: „De lehet az első kötettel is kezdeni 🙂 – megyünk a srácokkal a történelembe nyomozni, mint kés a vajban.”
Veres Gábor a Geronimo Stilton könyveket javasolta idén és az Egy ropi naplója köteteit.
Szabó Borka egyszerűen azt mondja: „Micimackó!!! Ne csak negyedikben legyen ajánlott irodalom…”
Fekete Noémi üzeni: „Lányoknak mindenképpen Rosie Banks – Titkos királyság c. sorozatát, nálunk a családban ez a nagy kedvenc.”
Dorina írja: „A nemrég újra kiadott, illusztrációkkal ellátott Harry Potter és a Bölcsek köve jó választás lehet. Vagy Michael Ende: A Végtelen története, szintén van egy olyan kiadása, ami illusztrált, és még inkább beszippant.”
Könyvek kamaszoknak
Salasasa azt írja, hogy Fisch Gábor: Rapandiját olvassák idén a kamaszok, ha jót akarnak olvasni.
Dorina szerint: „A lányoknak sosem fogom megunni, hogy Kevin Brooks: Lucas c. könyvét ajánljam, de lehet valami romantikus klasszikust is, mondjuk a Büszkeség és Balítéletet. Meg a Gyűrűk Urát, bár az totál uniszex. Kisebb fiú kamaszoknak Tarzan könyvek (szigorúan csak az első 4 könyv!), nagyobbaknak akár a Zabhegyező vagy a Szép új világ.”
Jeges-Varga Ferenc ajánlja Varga Bálint: Váltságdíj nélkül című könyvét: „Varga munkája leginkább a finom humorú akciófilmekre emlékeztet. De egyúttal krimi is, mégpedig abból a fajtából, amelyik szereti eltitkolni a legfontosabb tudnivalókat az olvasó előtt, és következetesen épít a meglepetés izgalomfokozó hatására.”
Veres Gábor Totth Benedek: Holtverseny című könyvét ajánlja: „Sodró lendületű regény, a mai fiatalok mai problémái elé görbe tükröt tart. Nyelvezete is a fiatalok ízlésének, stílusának felel meg.”
Szabó Borka: „Még mindig nekik sem való a könyvem. De helyette olvassanak C. S. Lewist és Tolkient, Harry Pottert – szeressék meg újra az olvasást.”
Tanárnéni üzeni: „Fiúk (nagyobbacskák, amolyan 16-tól felfelé): Csurgó Csaba: Kukoricza (izgi, és nem utolsó sorban egy mai János Vitéz-sztori, urban fantasyval kombinálva)
Leányok (12-től): Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők (csajok, nemcsajok, gimnázium, anyámék, szerelem – jobb, mint a Leiner L.)”
Ezzel szemben Fekete Noémi éppen őt ajánlja: „Leiner Laura könyveit ajánlanám, az unokahúgaim imádják, és megszerették az olvasást is ennek révén. Mindenkinek ajánlom a Harry Potter könyveket, korosztálytól és nemtől függetlenül is.
Tinilányoknak Meg Cabot könyveit ajánlom, főleg A neveletlen hercegnő naplóját, valamint Holly Smale – Geek Girl sorozatát. A Büszkeség és balítélet, valamint Charlotte Brontë: Jane Eyre-je is hasznos olvasmány lehet a tinilányok számára, valamint ezek a klasszikusok az alapműveltség részét képezik, így mindenkinek ajánlom ezeket is.
Fiúknak akár Dan Brown könyvei is érdekesek lehetnek, mint pl. A Da Vinci- kód (illusztrált kiadás – a szerk.), vagy A megtévesztés foka.
Amit szintén mindkét nemnek ajánlok már 12 éves kortól az Rick Riordan: Percy Jackson és az Olimposziak sorozata.”
Csatlós Rozália egy klasszikusra hívja fel a figyelmünket: Charles Dickens: Karácsonyi ének „Mert szüksége van a kamasz léleknek a karácsonyi szellemtörténetre. No és rövid, nem rémül meg a hátralévő lapok számától :-D”
Cs. Lívia kamaszoknak James Lecesne: Trevor című regényét javasolja. „Mindenkit érint. Akit kipécéztek az osztálytársai, és pokollá teszik az életét, mert nem olyan, mint »a többség«; illetve ez a bizonyos többség, akik fel se fogják, milyen károkat okoznak az előbbi lelkében… És hogy milyen következményei lehetnek a viselkedésüknek.”
Karácsonyfa alá ezt ajánljátok a hazai kortárs irodalom 2014-15-ös terméséből
Veres Gábor három címre hívja fel a figyelmet: Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra; Jászberényi Sándor: Az ördög egy fekete kutya és más történetek és Potozky László: Éles című könyvét
Jolsvai Júlia interjút küldött nekünk Varga Bencével az Esős évszak szerzőjével, ezzel ajánlja figyelmetekbe a regényt.
Szabó Borka ajánlja magát: „A könyvem! :D” Erelem
Tanárnéni szintén három könyvet javasol idén a fal alá: Bartis Attila: A vége; Garaczi László: Wünsch-híd; Darvasi László: Isten. Haza. Csal.
Pável egyszerűen elküldte a saját összefoglalóját azokról a kötetekről, amiket idén legjobbnak talált, böngésszétek át.
Csatlós Rozália azt írja, hogy „Grecsó Krisztiántól bármit, Závada Péter: Ahol megszakad”
Herold Ágnes: Még ma velem leszel… című könyvét Kálmán C. György ajánlásával javasolja karácsonyi ajándéknak Salasasa nevű olvasónk, mert: „Leheletfinoman erotikus, igazán szépírói munka…”
„Én Vavyan Fable: Szamurájszív, illetve Frei Tamás: Agrárbárók c. könyvét vártam legjobban, ezeket mindenképpen ajánlanám mindenkinek.” – írja Fekete Noémi.
Jeges-Varga Ferenc ajánlja Forgách András: Valami fiatal szélhámos című kötetét, itt ír róla.
Dorina nevű olvasónk Dragomán György: Oroszlánkórusát tenné a fa alá idén.
Albumok karácsonyra
Az albumok tipikusan szép karácsonyi ajándékok, Szabó Borka azt mondja, hogy idén vegyünk a HVG Press gondozásában könyveket a csokoládéról és a kávéról.
Ám nem mindent lehet könnyen beszerezni, Tanárnéni például a MNG kiadványát úgy tűnik, elszalasztotta: Dada és szürrealizmus – „nem volt pénzem megvenni, mikor a Nemzeti Galériában volt a kiállítás – azóta kerestem, nem lehet kapni. :(” – Ha tudtok róla valamit, írjátok meg kommentben!
Salasasa olvasónk karácsonyra Stekovics Gáspár: Képpel írott táj című albumát ajánlja.
Könyvek nyelvgyakorláshoz
Csatlós Rozáliának köszönjük, hogy eszünkbe juttatta ezt a remek könyvet: Szerb Antal: Száz vers
Fekete Noémi szerint „J.K.Rowling – Harry Potter sorozata szerintem kiváló gyakorlásnak alapfoktól felfelé.”
Dorina szintén a Harry Potter sorozatot említi: „számomra abszolút hasznos volt, de Bret Easton Ellis, Stephen King is jó lehet. Tapasztalatból mondom, ne rögtön egy Ivanhoe-nak álljunk neki, mert nem lesz sikerélményünk. Kortárs, szórakoztató irodalom bemelegítésnek tökéletes.”
Amit mindenkinek olvasnia kéne 2014-15-ben megjelent könyvek közül
Mokiszin néven írta olvasónk, hogy szerinte Eva Baronsky: Mozart felébred című könyvét kéne mindenkinek olvasnia. Miért? „Izgalmasan, játékosan írja le Mozart élményeit a 2010-es évek Bécsében.”
Csatlós Rozália valódi történeteket írt a listára: Nyáry Krisztián: Igazi hősök
Tanárnéni ajánlja ebben a kategóriában Potozky László: Éles című könyvét: „Főként a fiataloknak ajánlom. Ja, nem, inkább az idősebbeknek. Najó, mindkettő korosztálynak. Gyerekek ne olvassák! Egy generáció krédója a reménytelenség és az elviselhetőség határmezsgyéjén. És van átjárás. Legyen ez a jó hír.
Pável mindenkinek Forgách András: Valami fiatal szélhámosát javasolja. „Miért? Mert érdekes, reális és szürreális egyben, mert őrülten őszinte és őszintén őrült, mert magamra ismerek benne, én, az olvasó.” – a könyvről Izabella is írt, ITT.
Szabó Borka ismét saját könyvét írta a listára: „Nem hogy találkoztam, én írtam meg.:P Laza, vicces, szokatlan, mindenkinek ajánlom ezekben a vérzivataros időkben. Addig olvass, amíg látsz!”
Veres Gábor erősen ajánlott kötete idén: Bartis Attila: A vége. „Minden rövid, tömör mondatának súlya van. Szikár nyelvezete többet mesél, mint bármilyen szóvirágfüzér. Beszippant, rád telepszik és időnként egy gyomrost is bevisz. A történet, a kontextus, a lélektan pazar. Letehetetlen.”
Fekete Noémi írta: 2 ilyen könyv is a kezembe került idén. Az egyik Kiera Cass: A koronahercegnő c. könyve, ami ugye A Párválasztó sorozat 4. kötete. Továbbra is ugyanolyan összetett társadalmat mutat be, mint eddig, keverve egy lányosabb, romantikusabb új Párválasztóval, ahol ezúttal egy lány szívéért folyik a küzdelem.
A másik ilyen könyv pedig (nem meglepő módon) Andy Weir: A marsi c. könyve, ami nem véletlenül szerepel(t) a sikerlisták élén. Humoros, ugyanakkor elgondolkoztató, és érdekes mű, melyből sok kémiai-fizikai-mechanikai érdekességet is meg lehet tudni. A történet nagyon magával ragadó, szépen felépített világot mutat be, a karakterek szerethetőek. Mindenkinek ajánlom! :)” – A könyvből készült filmről mi is írtunk: Szigetelőszalag és krumpli…
Fekete Judit saját recenzióját küldte el Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs című könyvéről. Meglepetés?
Jeges-Varga Ferenc Totth Benedek: Holtversenyét ajánlja: „Totth a huszonegyedik századi ember meghatározó élményeit, a céltalanságot, az értelmetlenséget, a sokféleség viszonylagosságát fogalmazza meg, s ehhez az utóbbi évtizedek legnépszerűbb könyves és filmes zsánereit használja fel.”
Gál Éva egy 2014-es regényt, Egri László: Közösségi kóter című könyvéről írta, hogy mindenkinek olvasnia kéne. „Nagyon megtetszett az ironikus hangneme, a kemény poénok és a facebookon lógó társadalom őszinte kritikája.”
Dorina az utóbbi évek legfontosabb könyvének Michel Houellebecq: Behódolását tartja. „Aktualitásával testközeli, fontos gondolatokat generáló, kénytelen vagy magadat is megvizsgálni közben, figyelni, milyen választ adsz a kérdésekre, amiket elindít benned.”
Cs. Lívia pedig James Lecesne: Trevor című regényét tartja nélkülözhetetlennek: „A könyv nagyon jól kezel egy kényes témát, s valóban FONTOS üzenetet közvetít.”
Van még egy jó ötletünk! Lepjétek meg magatokat vagy könyvmoly barátaitokat a könyvek mellé a GittShopból:
- #bookoholic póló sok-sok színben »
- #bookoholic póló sötét színekben »
- #bookoholic női póló vidám színekben »
- #bookoholic kapucnis pulcsi több színben »
- #macskás pólók közül itt választhatsz »
Én még ezt tenném hozzá óvodásoknak, kisiskolásoknak (de szerintem a szülők is jól fognak szórakozni): Kovács András Ferenc: Egerek könyve – http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139441916
KedvelésKedvelés
Ezt meg kamaszoknak, saját 16 éves lányon tesztelve igen jól bevált (az első rész ismerete nélkül is tökéletesen érthető és élvezhető): Markus Zusak: Az ellenfél – http://www.pagony.hu/az-ellenfel-underdog-2
KedvelésKedvelés
Hurrah! After all I got a webpage from where I know how to in fact obtain valuable
information regarding my study and knowledge.
KedvelésKedvelés