Édes-sós-keserű-csípős – Stiller Kriszta

A költőnő megmutatja a sötétebb oldalt, szóba jönnek a Gyermekjátékok, előkerül egy tévhit, van itt Linzer és punci is. A KÖNYVSKORPIÓ bemutatja Stiller Krisztát.


Stiller Kriszta nem cicózik az olvasóval. Nem eufemizál, nem hazudik, nem titkol el semmit, ugyanis nincs veszíteni valója. Olyan végletekben él és alkot, ahol értelmét veszti minden póz. Úgy érezzük, ez a szerző túl van már mindenen: minden megtörtént vele, ami megtörténhetett. Világélményét egyszerűen, keresetlenül vágja a szemünkbe, és magas ívben tesz arra, hogy a gyanútlan olvasó milyen képet vág majd. Ebben a látszólag hányaveti gesztusban rejlik szövegeinek ereje és szépsége, barbarizmusa és lehengerlő erotikája. Vegyünk tehát egy nagy levegőt, hörpintsünk fel egy pohár bort és olvassuk el egyhuzamban.

KÖNYVSKORPIÓ*

Stiller Kriszta írásaiból:

Molto allegro

„Mikor az uccán átment a kedves
galambok ültek”… elég volt, na hess.
Megmutatom a sötétebb oldalt
ez is arany Prága, édesem, kövess.
Vékony patak csordul le a vénán
ragyognak a házak, a tű meg színezüst.
Sétáljunk, sok csókot csókba öltve
mert az ajkaidról édesebb a füst.
Karjaid közt mindig dög meleg van
szíveket zörgősre téli nap aszalt.
Félig üres korsók, a szem csordul
az életet kerülve átlépjük a szart.
Percek alatt este lett a reggel
aztán megint reggel és újra este lett.
Manótáncot rajzolok a falra
ha néha felébredsz, rögtön észrevedd.
Két mellem közt halványvörös vágás
dobbanás és csend és megint csend van ott.
Fúrd belém magad, töltsél ki zajjal
ájultan ölellek, mint egy tetszhalott.
Forró nyelvem torkod melegíti
körmök hasítanak, zsibbad a gerinc.
Ezer bogár száguld át a bőrön
nincsen már többé kezdet, de már vége sincs.
Sötét hajam üvöltésbe fullad
add nekem az álmod és a sörnyitód.
Szívbe varrlak, tenyérből etetlek
egyszerre vagy az apám, srác, utód.
Mikor apa vagy, szólj rám és büntess
legyen szobafogság, és üss rám nagyot.
Majd simogass meg, vegyél szép ruhát
hogy elhiggyem mégis, jó kislány vagyok.
Utána legyél srác, kócos, kába
aki folyton elhagy, mikor megbaszott.
Majd visszatér néhány grammnyi cuccal
és folytatjuk, ahol abbahagytuk, ott.
Legyél utód, tessék itt a mellem
ha megéheznél, a puncim a gyümölcs.
Szopd az ujjad, sírjál éjszakánként
legyél mindig buta, hogy én legyek a bölcs.
Azt akarom, hogy sose felejts el
taknyos zsebkendődön több tucat gubanc.
Legyek felváltva az ördög és az isten
a konyhában tündér, az ágyban rossz ribanc.
Szívjunk fel holdfényt, nézz a szemembe
benne arany Prága sötét oldala.
Játsszuk azt, hogy felszállunk az égig
közben kísér koboldok nyávogó dala.
Kell a világ, adj hát nekem mindent
enyém lesz az Alpok, a horvát tengerek.
Hogy mindenhol hozzám tudjál jönni
mert nélküled már élni sem merek.

Gyermekjátékok I.

Bea két évvel volt idősebb tőlem, és nagyon érdekes dolgokat mondott a fiúkról. Fejletlen, vézna kislány voltam, akinek suhogó erdőn, a Duna hullámain, és a könyveken kívül nem nagyon voltak barátai. Beával is úgy ismerkedtem meg, hogy amikor egyszer – a sok alkalom közül – a kert sarkában kuporogtam, a mogyoróbokrok között, az anyukája áthívott. Jobb híján labdázni kezdtünk, mert nekem nem még volt mondanivalóm. Aztán valahogy, már nem emlékszem, hogyan, felmerült, hogy menjünk ki az erdőbe. Bea szedett egy csokorra való csalánt, a szárát diólevelekbe burkolta, és átnyújtotta. Azt mondta, hogy ha a barátja akarok lenni, meg kell csapdosnom a csalánnal Gyurit. Gyuri a hátsó szomszédunk volt, elkényeztetett, szemüveges fiú, aki folyton a nyakunkon akart lógni.

Azt mondtuk neki, hogy ha letolja a gatyáját, és így körbeugrál, akkor mi is megmutatjuk a puncinkat.

Amint ezt megtette, elkezdtem verni őt a csalánnal, amitől emberfeletti hangon kezdett visongani.

Felhúzta a nadrágját, és szemében a szégyen és a fájdalom könnyeivel elrohant. Beával lassan, vihogva hazasétáltunk, és elkezdtünk hintázni.

Az Orczy tér környékén van egy játszótér, hintákkal, mindennel, úgy, ahogy kell. Botond beült az egyikbe, és hintázni kezdett, pedig már épp eléggé be volt állva ahhoz, hogy magától is ringatózzon.

Szitált az eső, és nekem fogalmam sem volt arról, hogy utána fél évig nem fogom őt látni, és már akkor is csak a zárt osztályon. Álltam, a kezemben egy képzelt csokor csalánnal, és vártam, hogy abbahagyja. Épp eléggé be voltunk tépve ahhoz, hogy ne érzékeljük az idő múlását. Egyszer csak megunta a hintázást, kézen fogott, és elindultunk valamerre. Ezek a séták általában mindig valamerre tartottak, és sehová sem vezettek. Nem volt már kedvem többet szívni, mégis elmentünk a Házig, ami a menedéket jelentette. Már vártak ránk. Botonddal felkísértük őket, majd a fotelekbe lehuppanva el is kezdtük sodorni a cigiket, meg kiadagolni a spurit. A spurit mindenki másképp hívta, még ennyi közös sem volt bennünk. Én Hófehérkének, mert hiába lettem felnőtt, még mindig hittem a mesékben. Felszívtam egy grátisz csíkot, és hercegnőnek éreztem magam. Némi beszélgetés és vitatkozás után kiürült a Ház. Botondra néztem, és hirtelen királyfinak láttam. Ragyogó korona volt a fején, és a nadrágját letolva onanizált. Gondoltam, akkor már én is megmutatom neki a puncim. Lassan, lustán kezdtünk el szeretkezni, mint az állatok. Botond bőrének az íze csípős volt, mint a csalán. Ő is nyalogatott, a nyelve hűvös volt, mint egy kígyó. Két napot töltöttünk így, egymásba fonódva, mert a mesékben nincs idő, sem jelen, sem múlt, sem jövő. Amikor felöltöztem, furcsa érzés volt ruhában lenni, és fogalmunk sem volt, mitől csurom véres a lepedő, hiszen a szüzességem nem ő vette el, és nem is menstruáltam. – Azt ugye tudod, hogy ez nem jelenti azt, hogy mi járni fogunk? – kérdeztük szinte egyszerre egymástól, csak más hangsúllyal. Botondé kérdő volt, az enyém inkább kijelentő. Botond állt, félig felhúzott nadrágban, én meg vihogva elindultam hazafelé.

Félálom

Látod, köztünk már helye van az ősznek,
az asztalra dobva hűvös bőrdzseki,
itt pultosfiúk fényeket előznek,
egy mellém állt, hogy a lelkem töltse ki.
Valahol csendben átfordul egy naptár,
kemény egy év volt, most minden harc laza,
mellettem vagy, és magadra maradtál,
a szívemben laksz, de nem rohansz haza.
Üres arcomon táncot jár az árnyék,
nem én kesergek, a sötét énekel.
Húnyt szemmel hallgatsz, nem látod, hogy fáj még,
azt vetted észre, hogy most engedlek el.

Ékszakáll

Kissné Nagy Juditnak elfogyott a könnye,
vasárnap van, ezért csak kisboltot keres.
Összegyűrt kezével kiflire vadászik,
homályosan csillan egy piszkos ötvenes.
Húsz éve fagyiztunk a szerelmes Kiss-sel,
istenem, de szép volt, istenem, de rég.
Selyem volt a hajam, drágakő az arcom,
cseresznye az ajkam, a valag is derék.
Kinek lesz ma kedve ablakot pucolni?
Nem látszik át azon semmilyen csoda.
Nagy Judit kisstelen mindig így maradna,
hogy ne tudja senki, mit álmodik, hova.
Szóval Judit kutat, néhány, néma szóval,
sikítozva röhög: itt a doktorim.
Kiviszi a boltba, elcseréli szeszre,
Kiss mancsa meg pihen pár plasztikprolin.
Judit megfogadja: csak azért sem bőgök.
De megint mit csinálok? Ez majdnem ballada.
Kikuzázok mindent, kell az üveg. Érték.
Pilinszky maradjon, mert az rád vallana.

Ajánlás

Ábel halott, és Káin él.
Hercegem, bejött egy ká ímél.
Rohanj csak azonnal, messzire.
Rengeteg senkinek nincs szíve.

24

Az indított hívások ritkábban felelnek,
pohárba bújik néhány csepp söröm.
Minden csatornán megjátszott szerelmek,
fog közé szorulva kettétört köröm.
Takaró mozdul, megreszket a lábam,
lázadásból már vállat sem vonok.
Arra gondolok a kölcsön éjszakában,
megosszam-e, hogy nem számíthatok.
Mellettem pihen egy ittfelejtett tányér,
benne pusztult élet, megszáradt panír.
Mottó: annyit érsz csak, mit a délután ér,
ne írj az életről, az élet jobban ír.
Elfekszik a testem, míg a lélek állna,
megfenyítve, csendben, mint egy néma rab.
Feltámad bennem más emberek álma,
és puszta rossz szokásból életben marad.

Wellness

Tetők tövében pár holdfénypalánta,
egy megfáradt lencse, mi színt csak színre bont,
üres lakásban nem pislant a lámpa,
pár karakter eldőlt, kell az i-re pont.
Néha álmában is téblábol a lélek,
hullámokban úszik egy keskeny éjszaka,
összeérnek végül a hűvös ajakszélek,
áruld el, hogy hol vagy, hadd menjek haza.

A 22-es számú tévhit:

A csinos, jólszituált nők buknak a tisztességtelen ajánlatokra, ha azok kopasz, fogatlan, ötvenes biztonsági őröktől származnak.

Linzer

Busztúrás adventen lekváros álom van,
milkából krisztkindli, mint nyolcvanháromban.
Nótázó angyalkán fémszárny és grüberli,
műmájer kisjézus szűzmarcsát überli.
Kolbászos zsemlédet utcán fald, így dugd el,
Grüszgottos fritzeknél nincs más, csak almdudler.
Mindenhol hangszórók, Stille(r) Nacht régen fals,
Mozart már megfordult, tántorgás, wiener waltz.
Élsz, halsz, és dolgoznál színházban, Linz mellett,
fogytál úgy öt centit, így szóltál: nincs melled.
Sok zsé a csöcsplasztik, így inkább sört vettem,
így kértél meg végül, bár kissé szörnyedten.


Stiller Kriszta 1973-ban született, jelenleg Budapesten él és alkot.
Stiller Kriszta 1973-ban született, jelenleg Budapesten él és alkot.

 

Turkálj tovább a kortárs underground irodalomban! »

Reklámok

Édes-sós-keserű-csípős – Stiller Kriszta” bejegyzéshez ozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s