Szerencsés pillanatokban megesik, hogy felnőttnek nézik a közönséget. Olyan mozit tesznek a vászonra, amit nem felejt az ember. Fészkelődik, gondolkodik, a felvetett kérdésekre megnyugtató válaszokat keres, de nem talál. Napokkal utána sem. A Sicario – A bérgyilkos ilyen. Az esztendő egyik legjobb filmje.
„A sicario szó eredete a jeruzsálemi zelótákhoz köthető. Ez a vérszomjas csoport a hazájukat megszálló rómaiakra vadászott. Mexikóban a sicario azt jelenti: bérgyilkos” – hangzik el a film elején.
A kanadai Denis Villeneuve (Felperzselt föld, Fogságban, Ellenség) akcióthrillerként aposztrofált Sicariója csak nyomokban tartalmaz fegyverropogást, a kétórás filmidő alatt mindössze kétszer sorozzák meg egymást (igaz, akkor alaposan). Mégis szinte minden pillanatában feszült és nyomasztó. Haláltánc a pokolban, ahol nem tart szünetet a zenekar, bármilyen megváltó megoldás hiányzik. Nem olyan értelemben, hogy kellene valami megnyugtató vég – ez a világ olyan, hogy eleve nélkülözi. Nem fér bele. Ez itt a pusztulás origója.
A film erősen nyit: Phoenix külvárosában az emberrablásügy-specialista FBI-ügynök, Kate Macer (Emily Blunt) és csapata bevetésük során a Diaz család házában tizenöt befalazott rothadó hullát talál (a melléképületben meg egy bombát, ami két kollégájukkal végez). Így aztán Kate azonnal igent mond, amikor az USA–Mexikó határon garázdálkodó Diaz-klán és feje, Fausto (Julio Cedillo) elfogására indított titkos akcióban való részvételre kérik.
Pedig gyanakodhatna, hogy a strandpapucsban szélesen mosolygó kormányügynök, Matt Graver (Josh Brolin) nem a hagyományos – és törvényes – eljárások embere, ha már, ugye, a lábbelije sem az a tipikus irodaviselet. Az akció jogszerűségében és tisztaságában idővel egyre inkább kételkedő rendőrnő akkor venne igazán hátraarcot, amikor a kommandós csapathoz csatlakozó szűkszavú fickóról, Alejandróról (Benicio Del Toro) kiderül: a kolumbiai konkurencia bérgyilkosa. Ráadásul útjuk nem is a határra, hanem Mexikó belsejébe, Ciudad Juarez felé vezet… Visszakozni azonban már késő.
Villeneuve – és debütáló forgatókönyvírója, színészként a Helyszínelők-franchise-on, a Veronica Marson és a Kemény motorosokon edződött Taylor Sheridan – remek munkát végzett. Ha olykor aránytalanságokon botladoznak is, a jó szándékú főhősnő morális ártatlanságának elvesztése és világ menthetetlen nyomorultságára történő ébredése erős élmény.
A jezsuita alapvetés szerint (nem, nem Machiavelli mondta) a cél szentesíti az eszközt – de az ember kényelmetlenül érzi magát. Mégis meddig és milyen eszközök használata megengedett? Létezik-e törvény vagy jog, ha ezek betartása érdekében szerencsétlen ártatlanokkal vagy abszolút elvetemült bűnösökkel bármit meg lehet tenni? És milyen az a világ, ahol a jónak – az azt érvényesítő elemi törvénynek – semmi, de tényleg semmi esélye sincs, alkut kell kötni a gonosszal, mert az a kisebbik rossz, nem a káosz? Mert akkor legalább rend van.
Mindez elvezet odáig, hogy mennyire van létjogosultsága egy államnak, ami az anarchia helyett a sötétség biztonságát adja? El lehet menni vidékre – tanácsolja a bérgyilkos a rendőrnőnek, ott még hiheti azt (hazudhatja magának), hogy a világ normális. Ott még talán igazak az élő lelkiismeretként működő zsarutárs (Reggie – Daniel Kaluuya) szavai: ne tedd, mert nem jó; ott még talán nincsenek korrupt kollégák (például: Ted – Jon Bernthal) sem. A Sicario azonban nyomatékosítja: ez kérem csupán illúzió.
Blunt komplex játéka, ahol egyszerre törékeny, naiv áldozat és elszánt, erőskezű rendőrnő, nagyszerű. Különösen, ahogy beékelődik és becsapottan vergődik és vár Brolin kedélyeskedő, felsőbb-tudatos ügynöke és Del Toro ijesztő alakja között. Biztos, hogy a „drog-bűnfilmek specialistájával”, Del Toróval – Traffic (rendező: Steven Soderbergh; amiért a színész mellékszereplői Oscart kapott 2001-ben), A jogász (rendező: Ridley Scott), Escobar: Paradise Lost (rendező: Andrea Di Stefano) – nem szívesen húznánk ujjat, egykedvű, de jóval nem kecsegtető nézése láttán azt is bevallanánk, amit nem tettünk.
A Sicario nyomasztó hangulatát meghatározza Jóhann Jóhannsson „lopakodó” zenéje is, végig a gyomorban rezeg, beleoson, és ott félelemkottából játszik.
Merthogy tulajdonképpen ez itt a magva mindennek. A félelem. A tehetetlen és tudatlan várakozásé, végül azé, hogy nincs többé a jó választásának lehetősége. A vég elkezdődött, lehet táncolni befelé a pokol szájába. Nem majd. Már most.
Trailer:
- Sicario; Sicario – A bérgyilkos, színes, szinkronizált amerikai krimi, 121 perc
- 2015, rendező: Denis Villeneuve
- forgatókönyvíró: Taylor Sheridan, operatőr: Roger Deakins, vágó: Joe Walker, zene: Jóhann Jóhannsson, producer: Basil Iwanyk, Thad Luckinbill, Edward McDonnell, Molly Smith
- szereplők: Emily Blunt, Benicio Del Toro, Josh Brolin, Daniel Kaluuya, Jon Bernthal, Raoul Trujillo, Maximiliano Hernández, Julio Cedillo, Victor Garber
- magyarországi bemutató: 2015. október 22., hazai forgalmazó: Freeman Film
- honlap: http://www.sicariofilm.com
- port.hu
- IMDb
GITTEGYLET 