Art Market 2015 – Könyvbemutatón jártunk, körülnéztünk a placcon

2015. október 8-11 között a Millenáris a kortárs művészeté. Ott jártunk az Art Market nyitónapján, részt vettünk a HUNGART könyvbemutatóján és körbenéztünk a standokon. Hangulati jelentés két fotógalériával.


Október 8-án, délután négy órakor mutatták be a Millenáris D-épületének Inside art termében a HUNGART kismonográfia-sorozatának legfrissebb köteteit. A kortárs művészet lenyűgöző körképét adja ki a 2009 óta huszonkilenc kötetesre bővült kiskönyvtár (itt írtunk róla bővebben).

Az idei három kötetet – Fehér Lászlóról, Gaál Józsefről és Regős Istvánról szólók – a művészek, a kismonográfiák szerzői (Bódi Kinga, Szeifert Judit, Lóska Lajos) és a sorozat megálmodója, a HUNGART elnöke (Sárkány Győző) mutatták be.

Lapozható galéria:

Az Art Marketen közel 6000 négyzetméteren 500 művész több ezer munkájával találkozhatunk. Idén 25 országból érkeztek kiállítók, különlegesség a GUEST BALKAN, ami a Nyugat-Balkán országainak művészetére fókuszál, de érkezett program Berlinből, a balti országok művészetét a BALTIC TRIANGLE mutatja be, az ART PHOTO BUDAPEST pedig egy teljes kiállítási csarnokot megtölt. – Minderre három nap igazán kevésnek tűnik.

Ízelítőül hangulati galéria:


Tarts velünk a Facebookon is! »

Hírdetés

Art Market 2015 – Könyvbemutatón jártunk, körülnéztünk a placcon” bejegyzéshez ozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.