Ki volt Andrassew Iván? – Pályázat kutatóknak, alkotóknak

Az Andrassew Iván életművének gondozására létrejött civil társaság „Ki volt Andrassew Iván?” elnevezéssel a társaság honlapján pályázatot ír ki összesen egymillió forint értékben. A pályázók feladata az, hogy a rendelkezésre álló, illetve felkutatható források – történeti adatok, publikációk, kortársi visszaemlékezések – felhasználásával adjanak személyes választ a pályázat címében foglalt kérdésre.


A pályamunkák formája tetszőleges: lehet weblap, film, színdarab, riport – azzal a feltétellel, hogy a pályamű legyen az interneten is bemutatható, közreadható.

Kiírás:

1. A pályázó Andrassew Iván munkásságának bármely területét bemutathatja (költészet, újságírási tevékenység, polgári aktivista tevékenység, stb.), a tanulmány személyes élményeket is tartalmazhat.

2. A pályázaton bárki részt vehet.

A digitalizált pályaművet (vagy annak elektronikus elérhetőségét) a civil társaság honlapján megadott e-mail címre (kivoltandrassewivan@gmail.com) kell benyújtani 2015. december 1-jéig.

(A honlap a www.csomopont.hu/andrassew címen elérhető.)

3. A pályaműveket a társaság tagjai többségi döntéssel bírálják el.

4. A civil társaság a pályaművek díjazására egy első, egy második és egy harmadik díjat tűz ki. Az első díj 500.000, a második 300.000, a harmadik 200.000 forint.

5. A társaság fenntartja a jogot, hogy egyes díjakat ne adjon ki, illetve az 1 millió forintos költségkereten belül több azonos díjat adjon ki (pl., hogy ne adja ki az első díjat és annak pénzösszegéből több második, illetve harmadik díjat hozzon létre). A társaság jogosult továbbá arra, hogy nem megfelelő színvonalú pályázatok esetén a pályázatot legkésőbb 2016. január 10-ig érvénytelennek nyilvánítsa. Ezt a döntést a társaság honlapján haladéktalanul közzé kell tenni.

6. A pályázat eredményhirdetésére 2016. január 14-én, Andrassew Iván halálának évfordulóján kerül sor. A társaság ügyvitelre feljogosított tagja, Horváth István a társaság e célra létrehozott bankszámlájáról a nyertes pályázóknak a díj összegét eredményhirdetéskor, de legkésőbb 2016. január 31-ig kifizeti.

7. A pályázatra benyújtott művek szerzői joga a pályázót illeti, aki jogosult tanulmányát bármilyen más formában is közzétenni. A pályázó azonban feljogosítja a pályázatot kiíró civil társaságot, hogy gyűjteményes műben (pl. tanulmánykötet) a pályázó tanulmányát ingyenesen megjelentethesse abban az esetben is, ha a pályázat nem nyer.

8. A pályázatra egyébként a Polgári Törvénykönyv díjkitűzésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Ha elakad, itt kérhet segítséget: katona@csomopont.hu

Andrassew Iván (Fotó: Teknős Miklós, Népszabadság) Wikipédia
Andrassew Iván – Wikipédia (Fotó: Teknős Miklós, Népszabadság)

Tarts velünk a Facebookon is! »

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.