Ettől (is) szép az ősz: képzőművészeti beharangozó

Jövő héttől már érdemes néhány nagyobb esemény dátumát bevésni a naptárakba, nehogy véletlenül lemaradjunk: Indul a Múzeum+ és Textúra 2015 programsorozat az MNG-ben, két új időszaki tárlattal is számolnunk kell: pop-art kiállítás a Ludwig Múzeumban és El Kazovszkij életmű-kiállítás az MNG-ben; azoknak pedig, akik szeretnének jobban belelátni a festészet kulisszái mögé ajánlunk két előadás-sorozatot a József Attila Szabadegyetemtől: Kor-Képek és A megfestett történelem címmel.


Újra indul a Múzeum+ programsorozat a Magyar Nemzeti Galériában, melynek keretében egy adott téma köré szerveznek egy-egy este folyamán több tárlatvezetést, előadást, beszélgetést stb. A szeptember 17-i Múzeum+ a pop-artról fog szólni:M3

„Az 1950-es évektől kezdve a képzőművészet, a zene és az irodalom látásmódjában egyre meghatározóbbá vált a tömegkultúra, vagyis a populáris kultúra. Ennek a látásmódnak a hatása pedig még napjaink művészetében is nagyon erős. Banális motívumok, giccs, fantázia, humor, sztárkultusz, reklámok, nagy méretek, tiszta színek, és rafinált egyszerűség. A pop, ami meghatározta a késő 20. század művészetét. Erről szólnak tárlatvezetéseink, erről beszélnek meghívott előadóink, az “ideális popsztár”, Kovács Ákos és a botrányoktól sem visszariadó Nagy Kriszta Tereskova. Szó lesz a popkultúra ikonjáról David Bowie-ról, a Ludwig Múzeum Pop-kiállításáról, a workshopjainkon pedig megtanuljuk, hogy mitől is lesz popos egy egyszerű tárgy. S természetesen zene, borok és a Magyar Nemzeti Galéria sztárjai, vagyis a legjobb művek és a legjobb művészek.” (forrás: MNG)

50%-os kedvezményesre jegyre beváltható kuponok itt.

A sorozat további témái az év hátralevő részére:
Október 15.: Trend
November 12.: Botrány
December 10.: Varázs

A pop-art szerepet kap a Ludwig Múzeumban is, ahol október 9-én nyílik a Ludwig Goes Pop + The East Side Story, az utóbbi évek legnagyobb pop-art kiállítása, mely a hazai tárlat a magyar és a kelet-európai pop-art művészek munkáival kiegészülve mutatja be a közelmúlt talán legsikeresebb nemzetközi kortárs művészeti irányzatát.

Bak Imre: Marika, 1967. Magántulajdon (fotó: Ludwig Múzeum)
Bak Imre: Marika, 1967. Magántulajdon (fotó: Ludwig Múzeum)

Október végétől a Magyar Nemzeti Galéria is új időszaki kiállítást rendez: A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű:

El Kazovszkij (1948-2008) a XX. század utolsó évtizedei és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt. Festőként, performerként, díszlettervezőként és – ma már tudjuk – költőként is hatalmas életművet hagyott hátra, amelynek roppant elevenségét és infernális mélységeit a kortársak is azonnal fölismerték.” (forrás: MNG)

El Kazovszkij: Aranyegyensúly II
El Kazovszkij: Aranyegyensúly II

texturaA Szépművészeti Múzeum tavalyi sikerekre építve, idén is megszervezik a Textúra 2015 programsorozatot szintén a Magyar Nemzeti Galériában. A program keretében a képzőművészet találkozik az irodalommal és a színházzal: tíz kortárs magyar szerzőnk írt vadonatúj irodalmi szöveget a múzeum állandó kiállításából kiválasztott, egy-egy inspiráló képzőművészeti alkotáshoz. Az elkészült irodalmi műveket a Galéria kiállítótereiben ismerhetik meg az érdeklődők, tíz színművész tolmácsolásában. Az idei Textúra különlegessége abban rejlik, hogy tágul a művészetek köre, és a már említett ágazatokhoz becsatlakozik a tánc, a fotóművészet, a film és a divattörténet is. A premier október 6-án lesz, az utolsó előadás pedig november 17-én.

Írók/képzőművészeti alkotások/színművészek:

  • Barnás Ferenc / Mednyánszky László: Shylock, 1900 k. / Jordán Tamás
  • Bánki Éva / Mányoki Ádám: Őszibarackos csendélet, 1721 / Trokán Péter
  • Berg Judit / Haris László: 1975. VI.5 / Kovács Lehel
  • Cserna-Szabó András / Szabó Ákos: Konyha, 1961 / Őze Áron
  • Dunajcsik Mátyás / Kisfaludy Károly: Tengeri levegői vihar, 1825 k. / Sipos Vera
  • Karafiáth Orsolya / Rippl-Rónai József: Kalitkás nő, 1892 /Pálfi Kata
  • Lovas Ildikó / Strobentz Frigyes: Adagio, 1909 / Zsigmond Emőke
  • Péterfy Gergely / Orlai Petrics Soma: Sappho, 1850-es évek / Takács Kati
  • Rakovszky Zsuzsa / Farkas István: Szirakuzai bolond, 1930 / Kelemen József
  • Spiró György / Gulácsy Lajos: Dante találkozása Beatricével, 1907 / Péter Kata

Október végégig tartó művészeti fesztivál kezdődött Gödöllőn szeptember 11-én, GödöllŐsz címmel. A komolyzenei koncertek és színházi előadások mellett a fesztiválon képzőművészet is szerephez jut: megtekinthető lesz a már most is nyitva tartó 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás, illetve a Gödöllői Városi Múzeumban szeptember 29-én nyíló Üzenet a távoli szigetvilágból – Polinézia művészete című tárlat. Sokak érdeklődésére tarthat számot Szigeti Tamás magyar zenészekről készült évtizedekkel ezelőtti és mai portréit felvonultató, október 1-én nyíló kiállítása.

A jövő hónap végén a József Attila Szabadegyetemen induló előadássorozatból két előadást emelek ki:

Kor-Képek  (V. évfolyam): változatos művészeti csemegéket kínál az érdeklődőknek. Egy-egy nagy művész műalkotását fókuszba helyezve bemutatja a mű mögött rejlő történelmi eseményeket és azok szereplőit, a mestereket és a színes, eleven korrajzot, melynek a fényében a művek is új megvilágításba kerülnek.

október 27. „A szem becsapása” – a perspektívaábrázolás története
november 10. „A szem becsapása”: Federigo Montefeltro Madonnája – a perspektíva a reneszánszban
november 24. „A szem becsapása”: Federigo Montefeltro herceg studiolója (Urbino Palazzo Ducale)

További időpontok és hasznos információk itt.

A megfestett történelem – avagy: történelem a  művészet tükrében:

Réti Mária művészettörténész az idei évad önálló „mini-sorozatába” a történelem nagy eseményeinek témái kapcsán csokorba gyűjtötte kedvenc témáit, melyek egy-egy kivételes történelmi személyhez, illetve eseményhez kapcsolódnak.

Bartolomeo Veneziano: Lucrezia Borgia
Bartolomeo Veneziano: Lucrezia Borgia
  • november 3. Híres asszonyok: Lucrezia Borgia – egy asszony a család és a politika áldozataként
  • november 17. Híres asszonyok: Medici Katalin – francia királyné egy firenzei bankárcsaládból

További időpontok és hasznos információk itt.

Ugye már szépen gyűlnek az időpontok mindenkinek a naptárában? Ott találkozunk! 🙂


Tarts velünk a Facebookon! »

Ettől (is) szép az ősz: képzőművészeti beharangozó” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás a(z) Dorqa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.