A bevándorlás, népvándorlás, migráció a művészetek állandó témája. Az idei Velencei Biennále kiemelt témája, de Banksy street-art munkáitól holland fotográfus képeiig sok alkotásban, sokféleképpen megjelenik. A művészek keresik a válaszokat olyan kérdésekre, mint hogy milyen a világunk, mennyire változó, félünk-e az idegenektől, ha igen miért? Ebből adunk itt egy kis ízelítőt.
A bevándorlás az idei 56. Velencei Biennále kiemelkedő témája, ami szinte már magától értetődő a legjelentősebb európai képzőművészeti fesztivál esetén, hiszen jelenleg ez Európa számára az egyik legnagyobb nyomatékkal bíró jelenség. Múlt hét szerdán a kiállítási pavilonok bejárata előtt a látogatók egy rendkívül elgondolkodtató performansszal szembesülhettek: egy nő állt ott mozdulatlanul, előreszegezett tekintettel.
A testét és az arcát burka takarta el, csupán a szemeit lehetett látni. Csak éppen ez nem egy tipikus muszlim burka volt, ugyanis sárga, fényvisszaverő anyagból készült és négy ezüstösen csillogó sáv díszítette. A performansz címe: Láthatósági burka. Szellemi szerzője: Marco Biagini olasz képzőművész. Értelmezése: nyitott akár teljesen ellentétes interpretációkra is…
Ha valaki nem Kaliforniában él, akkor nem ismerheti azt a jelzőtáblát, ami ott a bevándorlás képi megfogalmazása egészen hétköznapi nyelven: sárga háttér előtt egy éppen futásban levő, három tagból álló család fekete körvonalait látjuk. A jelzőtábla különlegesség abban rejlik, hogy az alakok előredőlnek (lebuknak?) futás közben (mint a katonák egy harctéren a rájuk záporozó golyók alatt). Így, annak ellenére, hogy nincs arcuk, testtartásuk elárulja kétségbeesett helyzetüket.
A Los Angeles-t San Diegóval összekötő autópálya mellé helyezték el ezeket a táblákat figyelmeztetésül az arra közlekedő autósokat, hogy a környéken embercsempészek ólálkodnak, akik bármelyik pillanatban a rohanó járművek közé taszigálhatják a bevándorlókat, hogy így szabaduljanak meg a sújtó bizonyítékoktól és elmeneküljenek a hatóságok elől. És ez már sokszor tragikus következményekkel járt. Ezért van egy több, mint húszéves történelme Kaliforniában ezeknek a figyelmeztető tábláknak.
2011-ben Banksy, az ismeretlen személyazonosságú, provokatív és szatirikus rajzai által nagy népszerűségnek örvendő brit graffiti-művész, új értelmezéssel látta el az ábrázolást: egy papírsárkányt adott a családfő kezébe.
Igaz, hogy Banksy a leghíresebb művész, aki átértelmezte a képet, de más alkotóknál és aktivistáknál is megtaláljuk különböző variációit, hiszen szinte már úgy működik, mint egy Rorschach-teszt, mely megmutatja, mit éreznek az emberek a bevándorlással kapcsolatban.
Juan J. Hernandez Mexikóban született a hatvanas évek elején, de ma már az Egyesült Államokban él. A bevándorlás különböző aspektusait bemutató festménysorozata folyamatosan bővül, mivel ez a téma – személyes történetéből adódóan is – állandóan foglalkoztatja. Képei azt a művészi törekvést tükrözik, hogy univerzális és mélyen humánus ábrázolásai legyenek ennek a jelenségnek.
2014-ben a már említett Banksy egyik graffitijét eltávolították az épület faláról, ahova készült, mivel a hatóságoknak többen is panaszkodtak, hogy rasszistának tartják. Mielőtt eltüntették volna, a graffiti komoly vitákat gerjesztett, ugyanis többek szerint egyáltalán nem rasszista, hanem éppen ellenkezőleg: ironikus kritikája a bevándorlást ellenző angliai mozgalomnak.
2012-ben, éppen a Hálaadás környékén Michael D’Antuono kiállította az Illegális bevándorlás című festményét. Első pillantásra nem tűnhet többnek, mint egy akár képeslapra is illő illusztráció, mely az ünneppel kapcsolatos megemlékezésre készült: a hajón érkező bevándorlók kedvesen mosolyognak és integetnek a parton álló nyugtalan indián párnak.
Viszont, ha alaposan szemügyre vesszük, felfedezzük a férfi háta mögött elrejtett puskát, ami teljes ellentétben áll barátságos ábrázatával. Maga a cím is elárulja, hogy ez az alkotás tulajdonképpen egy felkiáltójel, melynek célja rávilágítani azokra a mai amerikaiakra, akik képmutató hozzáállásukkal a bevándorlás ellen szólalnak fel.
Jan Banning holland fotográfus 2011-ben készült Nemzeti identitások című sorozatában a bevándorlók főszerepet kapnak: modellként használja őket az európai festészet ikonikus alkotásainak újragondolásában. Bevallott célkitűzése megkérdőjelezni a „homogén” európai „nemzeti identitásokat”, és felhívni a figyelmet arra, hogy egyfelől a népvándorlás nem újkeletű dolog, másfelől pedig igen gyakran a bevándorlók komoly szerepet vállaltak egy adott ország szellemi vagy akár gazdasági fejlődésében.
Érvként felsorolja a holland kultúra néhány nagyját, akik mind bevándorlók vagy bevándorló leszármazottak voltak, de akiket ma minden holland a saját szellemi örökségének tekint: Frans Halls festő flamand volt, Descartes francia, Spinoza portugál, Caspar Netscher festő pedig német…
„A történelem már egészen felületes áttekintése bizonyítja, hogy bennünk, emberekben, megvan az elszomorító hajlam, hogy újra és újra elkövessük ugyanazokat a tévedéseket. Félünk az idegenektől, és általában mindenkitől, aki más, mint mi. Amikor megijedünk, ütni-vágni kezdünk magunk körül.”
(Carl Sagan)
GITTEGYLET 
Átemelte .
KedvelésKedvelés