Tengeri és betegség

Honnan lehet megismerni a mediterrán külországba látogató magyart? Onnan, hogy amíg a német nyugdíjas szandálkájába izzadva akkurátus tekintettel számolja a fizetőpincértől kapott aprót (közben arra gondol, hogy Günter kisonoka csizmát húz, és harmadjára sikeresen lerohanja Ojrópát); az orosz terjengős pacsuliillattal gondolja elkedvetleníteni a helyi szúnyogokat, miközben kényszeresen összevásárol mindent, ami csillog; a magyar kolléga szemlesütve jár.

Valószínűtlenül kék tenger - nem a jachtok neonjaitól (Trogir, kikötő)
Valószínűtlenül kék tenger – nem a jachtok neonjaitól (Trogir, kikötő)

Meghúzza magát egy sarokban, köszöni, jól van, és bocs, hogy él, de az otthoni stressz kikezdte maradék idegrendszerét, amit még a huzatos és durcás történelem meghagyott neki. Minél messzebb megyünk, a magyar annál oldottabb, még egy cunami közepén is határozottan jól érzi magát – csak ne kelljen hazamennie.

Kétcsillagos tengerpart
Kétcsillagos tengerpart

Sokévnyi „itt-rohadok-meg” után vettem a bátorságot – és a készpénzt – magamnak, és néhány cimborámmal a horvát tengerpartra látogattam. Óvatosan, csak egy hétre, amit a tapasztaltabbak jól tudnak, csupán arra elegendő, hogy az ember elkezdjen feloldódni, és mire látná, hogy az élet tényleg szép és határozottan kellemes, már jöhet is haza.

A horvátok szimpatikus népek, pedig húsz éve még dörögtek a fegyverek, és mi – bár a nyomait már sehol sem láttuk – ezt messzemenőkig figyelembe vettük. Nevezetesen, ha késett a kiszolgálás (nagy forgalom volt, mi tagadás), vagy valami hibázott a szervírungban, csak csöndesen és megértően egymásra néztünk: ó, a háború… Bólogattunk, tudván, milyen ükig ható sebeket okoznak a sárkányfogak. Pedig dehogyis. Rólunk üvöltött a fájdalom, a depresszió és az irigység. Utóbbi például annak kapcsán, hogy a horvát emberek – olcsóbban és gyorsan – képesek voltak megvalósítani egy sok száz kilométer hosszú, minőségi autópályát, amelyet sok-sok viadukt és alagút tarkít, utóbbiak közül az egyik majdnem feleakkora hosszú (hat kilométer), mint amekkora sztrádát mi kanyarítottunk a nyúlósan épülő M7-es végére, a magyar-horvát határhoz (14 kilométer). Nevettünk volna, de inkább sírtunk, hogy amikor visszafelé átléptük édes hazánk léniáját, a jó minőségű horvát utakat 14 kilométer után felváltotta a hazai kátyús borzalom, ami azt tette lehetővé, hogy hatvannal araszoljunk.

Trogir (Trau) szigeti magja
Trogir (Trau) szigeti magja

Horvátország szép és inkább Görögországra hajaz, mint a Balkánra. A múltját igyekszik elfelejteni, és figyelő szemeit a jövőbe veti. Ennek – sajnos – olyan következményei is vannak, hogy a kijelölt célállomásunk, a világörökség részét képező Trogirról elfelejtik megemlíteni, hogy kiskorában Traunak hívták, és utóbb ide menekült IV. Béla királyunk a tatárok elől, sikeresen kibekkelve a helyi várban a mongol idióták tombolását. Persze Trau-Trogir inkább Dalmácia, és a közeli Splitben ágaskodó római császári (diocletianusi) palotaromok tanúskodnak róla, hogy ez alapvetően más világ.

Laktózérzékenyeknek nem ajánlott
Laktózérzékenyeknek nem ajánlott

Mindenesetre tény, hogy imádott déli szomszédaink általában véve hajlamosak megfeledkezni a közös múltunkról, a perszonáluniónkról, igaz viszont, hogy szeretik a magyart, és még magyar nyelvű étlapok is találhatók szerte az országban.

Polipgyerek-gyilkosság
Polipgyerek-gyilkosság

A tenger gyönyörű, ahogy az önmagát túlírt és nem túl jelentős, egykori esztergomi lakosú író írta volt: valószínűtlenül kék. Mit tagadjam, nekem túl sós és napos, a beaches penzum után inkább a konyha felé sandítottam, ahol már vártak a polipsaláták, kagylótálak, ínyenc halkészítmények és a helyi húsok (például: bárány). Persze, jó gourmand módjára inkább az előbbieket választottam, polip vagy tintahal ritkán akad horogra az öreg Dunában.

Hülye otthoni szokásaimat sem kellett egészen feladnom; vehettem mindenféle alkalmatlan, ám szépnek tetsző bizbazt, ehettem főtt kukoricát a tengerparton, és ihattam helyi szeszeket is, amelyek kellőképpen finomak, és a végeredményük ugyanaz: kedélyesen imbolyogva faggathattam a helyi rendőri erőket, miszerint Herr Sicher, Wo Ist Der Kaputplatz? (Biztos úr, merre van a temető?)

Csontváry megfestette: Traui tájkép naplemente idején
Csontváry megfestette: Traui tájkép naplemente idején

Nézd meg, mi van a címlapon! »

Reklámok

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s