Gil Elvgren nevét kell megjegyeznünk, ha tudni akarjuk, a reklámipar testkép-torzítása hol, kivel kezdődött. Az 1914-es születésű Elvgren képzőművésznek indult, középiskola után Minneapolisban, majd Chicagóban is tanult festészetet, mégis reklámlány-piktor lett belőle – talán ez jövedelmezőbbnek tűnt, mint egy műteremben eltölteni az életét. Az 1930-70 közötti alkotómunkája abban csúcsosodott ki, hogy fényképről másolt lányokat tett – talán az ő, talán a megrendelői elképzelése szerint – „vonzóbbá”.

Az ötvenes évek Amerikája volt a hely, ahol a sokat emlegetett álom már-már megvalósult: csupa szín, csupa mosoly, csupa króm, csupa napsütés és gombolyaggal játszadozó kiscica volt az ország, egy békés, zöld pázsitos külvárosi előkert, ahová Cadillac-kel vagy legalább egy Buick-kal gördültek be a jólfésült családfők minden délután. A ragyogóra suvickolt otthonokban tökéletes frizurájú, fordoskötényes, darázsderekú háziasszonykák várták haza őket – természetesen mindig, minden körülmények között harisnyatartóban és tűsarkú cipőben -, hogy a jól megérdemelt marhaszeletet az asztalra helyezzék, és aztán uccu az ágyba, hancúrozni!

Szerencsére már túl vagyunk ezen a sztereotip felosztáson, ezen a lealacsonyító nőideálon! Ha esetleg úgy érzi a kedves olvasó, hogy ez a leírás kissé túlzó, vagy hogy nem léptünk volna ehhez képest előre, bátran lapozzon bele bármelyik női magazinba! Léptünk. A mai konyhatündér-szexistennőnek már karrierje is van. Bizony, sokat változott mára a közfelfogás és a társadalmi szerepekről alkotott elképzelés a modern, művelt világban. És persze a nőideál is. Ma már például nem egységes követelmény a mell(bőség) sem, vannak, akik beérik a sovány hússal. Akár hallal is marhasült helyett, így értem, természetesen.

Ezekkel a lányokkal már akkor is sok mindent el lehetett adni a Coca-Colától a kisállateledelig, akárcsak ma. És érdemes megfigyelni, hogy a változtatások is mennyire pontosan ugyanazokra a területekre koncentrálnak, mint a digitális korban.

Legyen kicsit nagyobb a mell, hosszabb és karcsúbb a derék – nem baj, ha olyan nincs, már azóta van!

Legyen hosszabb a haj! Ha nem, akkor legyen nagyobb a szem!

Legalább legyen szőkébb! És úgy legyen nagyobb melle.

Legyen sokkal vékonyabb a dereka,

…de a melle mindenképpen nagyobb!

És ha van rá egy mód – és szinte mindig van – csücsörítsen!

És így tovább.
A pin-up elnevezés az angol kitűzni, kiragasztani kifejezésből ered, a festett lányokat ugyanis a férfiak előszeretettel vágták ki az újságokból és ragasztották a például öltözőszekrények ajtajának belső oldalára, de a háborúkba vonulók is vittek magukkal pin-up girl-öket zubbonyzsebben, alkalmasint a sátrak belső ponyvájára kerültek.

Mégsem gondolom, hogy az ötvenes évek-beli festett lányok lennének igazán kegyetlenek – bármennyire fotorealisztikusan is dolgozta ki Elvgren, róluk mégiscsak mindenki tudta, hogy a fantázia szüleményei. Sosem hazudták őket igazinak…
A nagy sikerű “Mad Men” (Reklámőrültek) c. sorozat nagyon jó képet fest erről az eltorzult ’50-es évekbeli (amerikai) nőtípusról. A szereplők otthonaiban zajló jeleneteket nézve, nekem is azon akadt el leginkább az agyam, hogy a feleségek tulajdonképpen otthon is utcai ruhában vannak és nem ismerik a papucsot 😉
KedvelésKedvelik 2 ember
A papucsférjet annál inkább.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nem, azt nem ők ismerik. 😀
KedvelésKedvelés