Festményeink: Tengerihántás (Hollósy Simon, 1885)

„Friss, mint Petőfi bordalának jóízű ritmusa.”
(Németh Lajos)

Hollósy Simon festőnk hírnevét a 19. század egyik fő képzőművészeti központjában, Münchenben, az 1885-ben készült Tengerihántás című olajfestménye alapozta meg. A magyar naturalizmus és realizmus egyik legjelentősebb képviselőjének – aki egyben a nagybányai művésztelep alapítója is – ez az első érett munkája.

Hollósy Simon: Tengerihántás, 1885, Magyar Nemzeti Galéria
Hollósy Simon: Tengerihántás, 1885, Magyar Nemzeti Galéria

„A Tengerihántás… a 80-as évek közepén nagyon modern kép volt Münchenben” – írja Réti István (Hollósy tanítványa) a nagybányai művésztelepről készült monográfiájában. Modernizmusa abban a korban egyfelől a népi zsánerkép újfajta, életszeretettel és nosztalgiával telített megfogalmazásában rejlik, másfelől pedig magának a témának (incselkedő fiatalok szerelmi enyelgése) az új és az kortársaktól eltérő megjelenítésében. Például Aggházy Gyula No ne izéljen! című alkotásán a szereplők mintha egy színpadi jelenetet adnának elő, mozdulataik, de talán még arckifejezésük is keresett, színészi. Ehhez képest Hollósy alakjai természetessége már sokkal meggyőzőbb.

Aggházy Gyula: No ne izéljen!, 1886
Aggházy Gyula: No ne izéljen!, 1886

Hollósy festményének témája az 1877-ben megjelent Arany János azonos című balladáját idézi:

Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel.

A versben említett „piros cső” a képen is megjelenik, és ahogy Arany Jánosnál itt is arra a népi hiedelemre utal, miszerint az a lány, aki kukoricafosztás közben piros csövet talál még ugyanabban az évben férjhez megy; illetve arra a játékra, mely lehetővé tette a legény számára, hogy csókot lopjon, ha megszerzi a lánytól azt a bizonyos, a többitől eltérő színű csövet. Az ikonográfiai utalás sem marad el, hiszen a kukorica mindig is a termékenység szimbóluma volt.

A téma kidolgozásában ugyan érezni mind a korabeli francia festészet, mind pedig a német naturalizmus hatását, mégis az egésznek a légköre jellegzetesen magyar, és árad belőle egyfajta vérpezsdítő optimizmus, miközben nagyon elevenen jeleníti meg a fiatalság üdeségét és életerejét (például a fiú határozott, de ugyanakkor gyengéd kézmozdulatában) egy vidám és mozgalmas kompozícióban.

Hollósy Simon: Tengerihántás (vázlat)
Hollósy Simon: Tengerihántás (vázlat)

Ha megfigyeljük a kép szerkezetét, akkor észrevehetjük, hogy valójában mindent az eleven színhasználat határoz meg. Az alakok mintegy reliefszerűen kerültek ábrázolásra a mészfehér fal előtt, amitől – a térbeliségüket figyelembe véve – szinte alig válnak el; cserében a szabatos, finom rajz és a színek mesteri elhelyezése megadja biztos formájukat a háttérrel szemben.  Hollósy ehhez a festményhez világos, lágy tónusokat választott, gazdag árnyalatkülönbségekkel. Színellentétei teszik igazán dinamikussá a jelenetet: a fehérek és sárgák világosságát pontosan egyensúlyozza a kék és a fekete, a ritmust pedig az itt-ott felvillanó piros foltok adják meg. A szerkezet koncepcióját az egészíti ki, hogy a fény egyenletesen vetül rá a felületre, így nem látunk sem árnyékokat, sem erősen megvilágított részeket.

Hollósy Simon: Tegerihántás (Szerelmesek) - privát kollekció
Hollósy Simon: Tegerihántás (Szerelmesek) – privát kollekció

Érdekességként megemlítem, hogy létezik egy privát kollekcióban található másik verziója ennek a festménynek, amiben a téma sokkal tömörebb megfogalmazásban jelenik meg. A Kieselbach Galéria (ahol ez a vázlat aukciós tétel volt és 2.4 millió forintos kikiáltási árról indult) a következőket írta az ismertetőbe: „A kidolgozás lelkiismeretes pontossága, a kolorit tökéletes egyensúlya és az önálló mű rangját adó szignó azt valószínűsíti, hogy maga a festő is autonóm alkotásként tekintett erre a munkájára is.” Ezért talán érdemes ezt a verzióját is ismerni.

Nekem személyesen erről a festményről folyamatosan egy szó jut eszembe: kedves. Az egész jelenet, a lány mosolya, a fiú gesztusa, ők ketten együtt, a csókhoz ürügyet szolgáltató piros kukoricacső az előtérben, a mögötte rejlő jóslat…

„Hajtó ereje nem a szándékosság, hanem a lefestés naiv, ősi öröme.”
(Nyugat, 1918)

Források:
Németh Lajos: Hollósy Simon és kora művészete
Nagy Ildikó: Hollósy, Ferenczy, Thorma, “Az én múzeumom” sorozat 5.
http://www.hung-art.hu
http://www.mek.oszk.hu
http://www.kieselbach.hu

Reklámok

Festményeink: Tengerihántás (Hollósy Simon, 1885)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Tedd hozzá a magadét! Csak az első kommentnél van moderáció, azután szabad a pálya:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s